Címke: Akasztó
Keresés
Dátum választó
Rendezés
19 találat
2024.02.21

Akasztón landolt az első idei gólya

Kedden befutott Akasztóra az első gólya, aki ebben az évben visszaérkezett hazánkba a telelésből. Salamon már 5 éve ugyanabban a fészekben alapít családot. A helyiek nagy örömmel fogadták a madarat, ugyanis ez is azt jelzi, hogy itt a tavasz. Idén a szokásosnál mintegy két héttel hamarabb tért haza a gólya, aki immár a fészket tatarozza a párja érkeztéig.
2023.02.13

A szomszédját megtépte, majd fakaróval támadt a jegyzőre

A Kiskőrösi Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy akasztói nővel szemben, aki a vele szemben indult birtokvédelmi eljárásban a hatósági helyszíni szemle során előbb a szomszédjára támadt, majd az idős nő védelmére siető jegyzőt és főelőadót egy fakaróval bántalmazta.
2023.01.24

Székkel verte fejbe a féltestvérét

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy fából készült székkel olyan nagy erővel ütötte meg a féltestvérét, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett.