Címke: Tokovics Tamás
Keresés
Dátum választó
Rendezés
891 találat
2024.04.11

Megduplázta látogatószámát a Kecskeméti Vadaskert

Megtartotta hagyományos tavaszi szakmai bejárását a Kecskeméti Vadaskert. A kötetlen hangulatú sétán részt vettek az alapító önkormányzat, a társszervek, partnereik, valamint a média képviselői. Az eseményen az állatkert vezetői beszámoltak az eredményekről és a tervekről. Tokovics Tamás ügyvezető igazgató elmondta, hogy az elmúlt években sikerült 60 ezerről 120 ezerre növelni a látogatószámot.
2024.02.21

Akasztón landolt az első idei gólya

Kedden befutott Akasztóra az első gólya, aki ebben az évben visszaérkezett hazánkba a telelésből. Salamon már 5 éve ugyanabban a fészekben alapít családot. A helyiek nagy örömmel fogadták a madarat, ugyanis ez is azt jelzi, hogy itt a tavasz. Idén a szokásosnál mintegy két héttel hamarabb tért haza a gólya, aki immár a fészket tatarozza a párja érkeztéig.
2024.02.20

Kázmér csacsi a vadaskert legújabb sztárja

Vasárnap csikója született a Kecskeméti Vadaskert szamár párjának. Kázmér már a kifutóban futkározik és nyűgözi le a vendégeket, nem kérdés, ő az állatkert új sztárja. Ma a KTV stábját is bátran fogadta az új jövevény, a kamerát egyenesen imádta a kis csacsi.
2023.12.15

Küzdelmes éven van túl a Kecskeméti Vadaskert

Bár nehéz évet élt meg a Kecskeméti Vadaskert a gazdasági kihívások miatt, az állatkert országos szinten az első három helyen fog végezni, már, ami a látogatószám megtartását illeti. Az adatok szerint megközelíti a vendégek száma a tavalyit, 110 ezer körüli fővel fogják zárni az évet. Csütörtökön többek között erről is szó volt az intézmény évértékelőjén.
2023.12.12

Karácsonyi zene, meleg tea, kívánságlista a vadaskertben

Karácsonyi zenékkel, meleg teával, vidám karácsonyváró hangulattal várta a Kecskeméti Vadaskert a látogatókat szombaton, egész nap. Az Oktatóteremben karácsonyi képeslapot lehetett készíteni kívánságokkal, melyet az angyalkák természetesen kézhez kapnak.
2023.12.11

Több mint 1 millió forint gyűlt össze a vadaskert jótékonysági napján

Megtartotta jótékonyság napját vasárnap a Kecskeméti Vadaskert. Az állatkert egyik munkatársának gyermekénél a leukémia ritkább és agresszív fajtáját diagnosztizálták szeptember elején. A kétéves kisfiú kemoterápiás kezelést kap, hosszú időt töltött intenzív osztályon életveszélyes állapotban. A gyermeknek csontvelő-átültetésre van szüksége. A jótékonysági napon több mint 1 millió forint folyt be a család megsegítésére.
2023.10.09

Családi nappal ünnepelte az állatok világnapját a vadaskert

A Furfangos paraván bábműsora nyűgözte le a legkisebbeket vasárnap a Kecskeméti Vadaskert előtti parkban. Az Állatok világnapja alkalmából a szervezők több napon keresztül készültek izgalmas programokkal, melynek záróeseménye volt a hét utolsó napján megrendezett családi nap. – Az állatokért vagyunk, azért, hogy vigyázzunk rájuk, bemutassuk, gyógyítsuk őket. A gyerekeknek is elmondjuk, tegyenek így ők is. […]
2023.04.20

Országosan is egyre elismertebb a Kecskeméti Vadaskert

Hagyományos tavaszi szakmai bejáráson mutatta be terveit és eredményeit a Kecskeméti Vadaskert csütörtökön délelőtt. A kötetlen hangulatú sétára meghívták az alapító önkormányzat, a társzervek, partnereik, valamint a média képviselőit is. Mint kiderült, idén szeretnék elérni a 120 ezres látogatószámot, mindent meg is tesznek ennek érdekében.
2023.04.05

Bébibumm a Kecskeméti Vadaskertben

Húsvétkor megugrik a születések száma a Kecskeméti Vadaskertben. Eddig két kecske ikerpár jött a világra, de további gidák is várhatóak. Az állatkertben tegnap egy muflon bárány is született, melynek első lépéseit testközelből figyelhette meg a Kecskeméti Televízió stábja.