Regisztráció

2017. Május 27. Szombat  Hella

10°C / 23°C

EUR: --- Ft

GBP: --- Ft

Küldjön képet!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Hirdetés

2017.05.19. 09:14

​Kecskemét - Négy felnőtt és három gyermek kerékpárt adományozott Farkas P. József, a Karol Wojtyla Barátság Központ alapító igazgatója az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Központ kiválasztott növendékeinek. 

A nagyméretű kétkerekűeket a Nyíri úti speciális iskola négy diákja, a kisbicikliket a Juhar utcai óvoda kicsinyei vették át csütörtök délután a szülők, az adományozó és Tóth Tibor káplán társaságában a főplébánia udvarán. (Fotók: Mátyus István)

Farkas P. József köszöntőjében kiemelte, hogy a drótszamarakat Koligyer Zoltán, a kiskunhalasi Koliken kerékpárgyár tulajdonosa bocsátotta rendelkezésére ingyenes felajánlásból. Az ő támogatása révén jöhetett létre ez a nagyszerű alkalom. Hatalmas köszönettel tartozunk a Koliken Kft. tulajdonosának, illetve a Wojtyla Barátság Központ igazgatójának, akiken keresztül a kerékpárok ide kerülhettek. Gazdára találásukban a főplébánia hitoktatói működtek közre - hangoztatta az átadási ünnepségen Tóth Tibor atya.

Hirdetés

A Wojtyla Ház alapító igazgatója hozzátette: a tanév végének közeledtével minden diák elszámolhat saját magával; hogyan növekedtem az elmúlt időszakban szellemben, szeretetben, jóságban, tudásban. A gyártóval, illetőleg a főplébánia munkatársaival együttműködésben ma olyan tanulók jutottak új bicajokhoz, akik valami „pluszt” nyújtottak a mindennapok során.

Tibor atya kifejtette továbbá, hogy a kiválasztás szempontjai között szerepelt a hittanórákon tanúsított lelkesedés, aktivitás, a templomi ministrálás, illetve számításba vették a családi-szociális körülményeket is.

Végezetül hasznos kiegészítőket vehettek át a megajándékozottak Varga Brigittától, a Wojtyla Központ munkatársától.

percről percre

fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

Máday Norbert könyvbemutatója a könyvtárban

Máday Norbert könyvbemutatója a könyvtárban

Június 7-én ismerhetik meg az érdeklődők Máday Norbert: Borsody László a géniusz című könyvét. ...

Félelmünk nem alaptalan!

Félelmünk nem alaptalan!

A napokban több hírportál számolt be a Calais-nál történt, kecskeméti diákok megdobálásának sajná...

Kiválóan szerepelt a kecskeméti versenyző a Diákolimpia® Atlétika Döntőn

Kiválóan szerepelt a kecskeméti versenyző a Diákolimpia® Atlétika Döntőn

2017. május 24-én kezdődtek a 2016/2017. tanévi Diákolimpia® Atlétika országos döntői, amelynek i...

Aprók Napja a Ceglédi Úti Óvodában

Aprók Napja a Ceglédi Úti Óvodában

„Aprók napja” elnevezéssel hagyományőrző rendezvényt tartottak ma a Ceglédi Úti Óvodá...

Önkéntes kerítésfestés a Corvin Mátyás Általános Iskolában

Önkéntes kerítésfestés a Corvin Mátyás Általános Iskolában

Diákok, tanárok, szülők és a Mercedes Gyár dolgozói festettek kerítést a Corvin Mátyás Általános ...

Közös múltunk a Kárpát-medencében

Közös múltunk a Kárpát-medencében

Honismeret határok nélkül címmel rendeztek pénteken konferenciát a Városháza dísztermében. A rend...

Emlékülés a kamarában

Emlékülés a kamarában

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Miskolci Gépészekért Alapítvány szerv...

Elkapták az erőszakoskodót

Elkapták az erőszakoskodót

A rendőrség által kiadott felhívásnak köszönhetően több bejelentés is érkezett a kecskeméti nyomo...

Időseket rabolt ki a három fiatal

Időseket rabolt ki a három fiatal

A Kecskeméti Járásbíróság ítéletet hirdetett idős emberek sérelmére Kecskeméten elkövetett  ...

Színjátszó Maraton a Ciróka Bábszínházban

Színjátszó Maraton a Ciróka Bábszínházban

Június 6. és 9. közt rendezi meg a Kecskeméti Színjátszó Műhely az éves nagy seregszemléjét, a XV...

Szombaton Malom Sportnap

Szombaton Malom Sportnap

Már csak egyet kell aludni és indul a város legnagyobb sportrendezvénye, a Malom Központ Családi ...

Infrastruktúrára fordítja Kecskemét a többletbevételeket

Infrastruktúrára fordítja Kecskemét a többletbevételeket

Jelentős dolgok történnek mostanában a városban, amit a csütörtöki közgyűlés döntései is alátámas...

Három napig Muzsikál az erdő a Hírös Városban

Három napig Muzsikál az erdő a Hírös Városban

A "Muzsikál az erdő" programsorozat Kecskemét közelében három helyszínre érkezik&n...

Gépjármű feltörések a Liget utcában

Gépjármű feltörések a Liget utcában

A férfi a gyanú szerint két autót is feltört és különböző tárgyakat, autó alkatrészeket tulajdoní...

Változik a buszok közlekedése

Változik a buszok közlekedése

Június 6-tól változik a buszok közlekedése Kecskeméten. A menetrend módosítását az önkormányzat k...

Boros Anikó grafikusművész a Női Arcok teadélutánján

Boros Anikó grafikusművész a Női Arcok teadélutánján

Szerdán délután tartotta hagyományos teadélutánját a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület a Bozs...

Bérlője lesz a Libertének

Bérlője lesz a Libertének

Most már szinte biztos, hogy újra lesz bérlője a főtéri volt Liberté Étteremnek. Hárman is pályáz...

2017.05.26. 09:20

Liberté, étterem, főtér, Kecskemét

Második évébe lép a duális gazdasági képzés a Pallasz Athéné Egyetemen

Második évébe lép a duális gazdasági képzés a Pallasz Athéné Egyetemen

A Pallasz Athéné Egyetem gazdálkodási és menedzsment szaka már indulásakor is duális formában műk...

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies