MONTÁZS magazin MONTÁZS magazin
Regisztráció

2017. December 12. Kedd  Gabriella

8°C / 16°C

EUR: --- Ft

GBP: --- Ft

Küldjön képet!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Hirdetés

Házszentelés a Wojtyla Házban

2017.01.11. 11:27

Vízkereszt római katolikus hagyományainak megfelelően idén is megszentelte dr. Jeney Gábor plébános a Wojtyla Barátság Központ ebédlőjét és helyiségeit. Az eseményre ebédosztás előtt került sor a népkonyha nagytermében, ahol az intézmény dolgozói, gondozottai, a nap támogatói, továbbá meghívott vendégek gyűltek össze. A szertartást a kecskeméti Kodály Iskola kamarakórusának előadása színesítette Durányik László karnagy vezetésével.

Molnár Zoltán, a Karol Wojtyla Barátság Központ intézményvezetője vízkereszt ünnepének lényegét foglalta össze. Szavai szerint a 4. század elejétől kezdődően lett ez a nap liturgikus ünneppé és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb Keleten, majd Nyugaton. A keresztények körében 312 és 325 között kezdett terjedni, mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később a szertartás elsődleges témája Keleten Urunk keresztsége (erre emlékeztet a vízszentelés), Nyugaton a napkeleti bölcsek (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) Betlehembe érkezése lett. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szenteltek.

Vízkeresztkor kezdődik a házszentelések időszaka. A pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat, valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint az ajtóra felírják az évszámot és a népi értelmezéshez igazodva a Háromkirályok, vagyis Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevének kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 17. (Az első és utolsó tag az évszámra utal, a + jel az áldást szimbolizálja.)

Ezek után Farkas P. József alapító igazgató köszöntötte az ebédlőben helyet foglalókat, aki felszólalásában utalt a Wojtyla Ház elkövetkezendő tizenkét hónapjának egyes kiemelkedő eseményeire, rögtön hozzátéve: „most nagyon hosszú listát említhetnék”.

Szóba hozta, hogy Áder János köztársasági elnök felajánlásával napkollektor beszerzésére nyílik lehetőség, melyet rövidesen a népkonyha tetejére szerelnek.

Jelenleg üres ugyan az ebédlő fala; „egyetlen kép sincs rajta, tehát úgymond nulla pontról indulunk, de már tudjuk, mik kerülnek oda, amint azt is, hogy nagyon sok ember jóakaratából, szeretetéből, adományából sok minden lesz. Ilyen jó szándékkal higgyünk 2017-ben, mert nem csak lesz Wojtyla Ház, egyenesen virulni fog” - hangoztatta sokat sejtetően Farkas P. József.

Hirdetés

A Jóisten áldása az Ő szeretetének, gondviselésének kézzelfogható jele. Milyen nagyszerű, hogy az új esztendőt is ezzel az isteni áldással kezdhetjük, és őreá hagyatkozhatunk egész évben; kérhetjük a ház legfőbb támogatója, Szent II. János Pál pápa közbenjárását, hiszen ő már Isten közelében, jelenlétében van - fogalmazott dr. Jeney Gábor, a Nagytemplom plébánosa, majd felolvasta az áldás szövegét, melyet ekképp fejezett be: Mindenható Urunk, Istenünk! Áldd meg ezt a házat! Lakjék benne egészség, tisztaság és a Lélek legyőzhetetlen ereje. Töltse el alázat, jóság és szelídség, engedelmesség és hálaadás az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében! Kérünk, maradjon meg szent áldásod ezen a házon és minden lakóján Krisztus, a mi Urunk által!

Az ünnepség záró akkordjaként Gábor atya szenteltvizet hintett a népkonyha gondozottaira és minden helyiségére. Az esemény közben a kecskeméti Kodály Iskola kamarakórusa spirituális énekeket adott elő magyar, német és angol nyelven Durányik László karnagy vezényletével.

 (Fotók: Mátyus István)

percről percre

fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

Kecskemét Német Települési Nemzetiségi Önkormányzata adventi műsora - Videóval

Kecskemét Német Települési Nemzetiségi Önkormányzata adventi műsora - Videóval

Több mint tíz éve rendez adventi ünnepséget Kecskemét Német Települési Nemzetiségi Önkormányzata....

Belgrádban a Partizan KK otthonában járt az Akadémia

Belgrádban a Partizan KK otthonában járt az Akadémia

A Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia együttműködést kötött tavaly áprilisban a Partizan Belgr...

Életműdíjat kapott Kégel Tamás

Életműdíjat kapott Kégel Tamás

Kégel Tamás, a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia fiú szakágvezetője, a Magyar Egyetemi-Főisk...

Adventi feltöltődés a Katona József Könyvtárban

Adventi feltöltődés a Katona József Könyvtárban

Kedd délután – idén immár másodszor – kecskeméti kórusok énekében gyönyörködhetnek a ...

„Aranyos vetélkedő” a teátrumban

„Aranyos vetélkedő” a teátrumban

Versmondó gyerekekkel telt meg a Ruszt Stúdió Színház nézőtere december 4-én és 5-én. A kecskemét...

Útbaigazítást kért, majd kitépte a néni kezéből a táskát

Útbaigazítást kért, majd kitépte a néni kezéből a táskát

A Kecskeméti Járásbíróság – nem jogerősen – egy hónapra elrendelte annak a 25 éves ke...

Műsort adott a Pótszék a kórház betegeinek

Műsort adott a Pótszék a kórház betegeinek

A Pótszék Társulat ismét jótékonysági estet adott a megyei kórházban. Emellett gyümölccsel és éde...

Pénteken lesz az idei utolsó Éjszakai Forgatag

Pénteken lesz az idei utolsó Éjszakai Forgatag

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér 2017. december 15-én rendezi a 2017-es esztendő ...

Árokba borult egy autó Szentkirálynál

Árokba borult egy autó Szentkirálynál

Lesodródott az úttestről és az út menti árokba borult egy gépkocsi hétfő reggel. Elsődleges ...

Elütötte, majd otthagyta az elektromos kerékpárost az úton

Elütötte, majd otthagyta az elektromos kerékpárost az úton

Cserbenhagyásos kerékpáros gázolás történt az este Kecskeméten, a Széles közön. Egy elektromos ke...

Könyvek keresik gazdájukat a kecskeméti színházban

Könyvek keresik gazdájukat a kecskeméti színházban

„Elhagyott” könyvekre bukkanhatnak a szerencsések a következő hetekben teátrumban. De...

Jótékonykodó kecskeméti katonák

Jótékonykodó kecskeméti katonák

Új segítőkre lelt a Kecskeméti Szent László Lions Club a Durgó Tamás őrnagy vezette Bács-Kiskun m...

Vasárnapig tart a jótékonysági filléres börze

Vasárnapig tart a jótékonysági filléres börze

December második hétvégéjén az Első Kecskeméti Lions Club ismét megrendezi  hagyományos, kar...

A rendőrség keresi a tolvajt

A rendőrség keresi a tolvajt

A kecskeméti rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához. ...

Osztályterem-színház a kecskeméti Katonában

Osztályterem-színház a kecskeméti Katonában

Egy tanár és egy osztály különös háborúja elevenedik meg Kai Hensel Klamm háborúja című monodrámá...

Mentő ütötte el a gyalogost?

Mentő ütötte el a gyalogost?

Pénteken a kora esti órákban elütöttek egy gyalogost a Március 15-e utcában.

2017.12.08. 21:30

baleset, Kecskemét, gyalogos, mentők

Érték, élmény, egészség

Érték, élmény, egészség

Érték, élmény, egészség. Ezekkel a megyénkre jellemző hívószavakkal rendezték meg a 2017-es Bács-...

Mozgó-zenés meglepetés a főtéren

Mozgó-zenés meglepetés a főtéren

Nem mindennapi meglepetéssel készült a Téli Fesztivál szervezőgárdája péntek délutánra. Vágó Jáno...

Idén ezek a legfinomabb forró italok a fesztiválon

Idén ezek a legfinomabb forró italok a fesztiválon

Megvannak az idei legfinomabb forralt borok és karácsonyi forró italok!

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies