Regisztráció

2017. Június 24. Szombat  Iván

16°C / 30°C

EUR: --- Ft

GBP: --- Ft

Küldjön képet!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Hirdetés

„Hogy vagy növény?” - az egymilliót érő ötlet

Megszületett az eredmény az 5letből jövő gazdasági vetélkedőn

2017.05.16. 19:12

A Gute Frage csapata nyerte az AIPA Kft. által szervezett 5letből jövő! játékos gazdasági vetélkedő fődíját, amit a felajánló kecskeméti önkormányzat nevében Szemereyné Pataki Klaudia polgármester adott át a Gróf Károlyi Sándor Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjainak. 

- Tavaly ősszel, több mint 1600 kecskeméti középiskolás bevonásával indul útjára az AIPA (Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú) Kft. szervezése alatt zajló 5letből jövő! elnevezésű játékos üzleti csapatverseny, amelynek célja a tinédzserek érdeklődésének felkeltése a vállalkozói lét iránt. A helyi vállalkozói érából érkező mentorok bevonásával nem titkolt célunk, hogy megteremtsük egy szélesebb körű társadalmi felelősségvállalás lehetőségét, és elősegítsük, hogy a generációk átadják egymásnak a tudásukat, hiszen küldetésünknek érezzük a magyar társadalom szemléletformálását, valamint hogy a diákokat önismeretre, gyakorlati szemléletre tanítva segítsünk nekik dönteni a pályaválasztásban  – beszélt a kezdeményezésről Csapó Ágnes, az AIPA Kft. ügyvezetője.

A kecskeméti Sheraton Hotel és Konferencia Központban megrendezett második forduló (döntő) során, a már kész üzleti terveket kellett a finisbe jutott 5 csapatnak bemutatnia, a – szintén vállalkozókból álló - szakmai zsűrinek, akik mint potenciális tőkebefektetők mérlegelték és pontozták a prezentációkat.

A nap folyamán minden csapatnak negyven perc állt a rendelkezésére, hogy meggyőzze, és a projektje mellé állítsa a Finta Zita, PAE – kancellár, Boros Áron – MKB Consulting Kft. ügyvezető, Hajdú Szabolcs – Qualinnova Kft. és Palásti György – Onecreative Marketing Professional Kft. összeállítású zsűrit. 

A versenyen ez most a Gróf Károlyi Sándor Szakgimnázium, "Gute Frage" társulatának sikerült. 

Eredmények: 

Hirdetés
  1. helyezett: Gute Frage, Gróf Károlyi Sándor Szakgimnázium és Szakközépiskola
  2. helyezett: Négyszer kopog az ördög – Bányai Júlia Gimnázium  
  3. helyezett: Refpenta – Kecskeméti Református Gimnázium
  4. helyezett: Iván és a többiek – Kada Elek Szakközépiskola
  5. helyezett: InnovaTEAM – Kada Elek Szakközépiskola   

FŐDÍJ:

  1. helyezett: 1.000.000 Ft 
  2. helyezett: 750.000 Ft 
  3. helyezett: 500.000 Ft

Végül meglepetésként és a kecskeméti vállalkozások hozzájárulásainak köszönhetően a 4. és az 5. helyezett csapat is pénzjutalomban részesült (4. helyezett: 300.000 Ft, 5. helyezett: 150.000 Ft) valamint további értékes, csapatépítő élményajándékok is gazdára találtak. 

Az eseményről szóló korábbi cikkünk ITT tekinthető meg. 

percről percre

fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

HM: több napon át kiképzőrepüléseket tartanak a jövő héten

HM: több napon át kiképzőrepüléseket tartanak a jövő héten

 Több város térségében kiképző repüléseket tartanak a kecskeméti repülőbázis pilótái a ...

Péntek este is Híróra, a legfontosabb eseményekkel

Péntek este is Híróra, a legfontosabb eseményekkel

A Hírös Hírekben a Parndorfi ügyről hallhatnak további részleteket. Ma is folytatódott ugyanis a ...

"Fenntartható nemez" - bajai alkotó kecskeméti sikere

Számos kecskeméti és​ megye béli művésztárs, tisztelő, művészet- és környezetbarát vett részt a M...

2017.06.23. 17:33

nemezelés, nemezbemutató, baja, Kecskemét

Véget ért a Ciróka bábtábora

Zárónapjához érkezett a Ciróka Bábszínház által szervezett kilencedik Nyitott Műhely Bábos tábor ...

„Tegyél az álmodért – mi is hozzáteszünk!”

„Tegyél az álmodért – mi is hozzáteszünk!”

Az idei évben is folytatja az SOS Gyermekfalvak támogatását a Fornetti: a zacskókon továbbra is i...

Szezonnyitó strandparti a Kecskeméti Fürdőben

Szezonnyitó strandparti a Kecskeméti Fürdőben

Gyermek- és felnőttprogramokkal, DJ-show-val várja vendégeit szombaton 10 és 18 óra között szezon...

Rablót fogtak, életet mentettek – Kitüntettek négy rendőrt

Rablót fogtak, életet mentettek – Kitüntettek négy rendőrt

Példaértékű szakmai teljesítményük miatt négy Bács-Kiskun megyei rendőr kapott jutalmat.

A hőség miatt vizet osztanak a kecskeméti vasúti pályaudvaron is

A hőség miatt vizet osztanak a kecskeméti vasúti pályaudvaron is

A hőségriadó miatt a MÁV vizet oszt a három budapesti főpályaudvaron és a nagyobb vidéki vasútáll...

Milyen hatással van az egyetem fejlődése városunkra?

Milyen hatással van az egyetem fejlődése városunkra?

A kecskeméti egyetemmel és kialakításának városunkra gyakorolt hatásával foglalkozott csütörtökön...

Összefogással az ittas vezetés ellen

Összefogással az ittas vezetés ellen

Az ittas járművezetés megelőzése a célja a Kecskeméti rendőrkapitányság legújabb bűnmegelőzési ka...

Megnyílt a Szertár

Megnyílt a Szertár

A Kápolna Galériában ma nyílt meg Ulrich Gábor "Szertár" című kiállítása.  ...

2017.06.22. 20:59

21 kép

Kecskemét, KAFF2017, Ulrich Gábor, kiállítás

Indul az éjszakai járat

Indul az éjszakai járat

Több tömegközlekedéssel kapcsolatos döntést is hozott csütörtökön a közgyűlés. A városatyák három...

A buszmenetrend módosításáról és a Hírös Sport Kft. átalakításáról is döntött a közgyűlés

A buszmenetrend módosításáról és a Hírös Sport Kft. átalakításáról is döntött a közgyűlés

Hulladékgazdálkodási társulás létrehozásáról, a helyi közösségi közlekedés menetrendjének módosít...

SZAFT ötödször

SZAFT ötödször

Idén ötödik alkalommal hirdették meg a KAFF keretében a nem professzionális animációs filmkészítő...

2017.06.22. 16:54

17 kép

Kecskemét, kultúra, KAFF2017, nyár 2017, SZAFT

Együttműködést kezdeményezett a Fidesszel az MSZP

Együttműködést kezdeményezett a Fidesszel az MSZP

A csütörtöki közgyűlésen Király József napirend előtti felszólalásában nehezményezte, hogy a Fide...

Bérlőre talált a gyanús lovak istállója

Bérlőre talált a gyanús lovak istállója

Újra napirenden volt a közgyűlésen az egykori Rudolf-laktanya területének hasznosítása. Több pály...

Ők kapják az önkormányzati díjakat, kitüntető címeket

Ők kapják az önkormányzati díjakat, kitüntető címeket

A csütörtöki közgyűlés zárt ülésén döntött az önkormányzati díjak és kitüntető cím adományozásáró...

2017.06.22. 16:16

9 kép

Kecskemét, közgyűlés, kitüntetés, díj

Megyénk tűzzománcosainak színe-java Szegeden

Megyénk tűzzománcosainak színe-java Szegeden

A Tűzzománcművészek Magyar Társasága (TMT) Bács-Kiskun megyei alkotóinak, Balanyi Károlynak, Holl...

Két helyen is kábítószert találtak a rendőrök

Két helyen is kábítószert találtak a rendőrök

A kecskeméti rendőrök örizetbe vettek egy 48 éves kecskeméti férfit, aki két helyen is kábítószer...

Mi lesz a Libertével?

Mi lesz a Libertével?

Évek óta állandó üzemeltető nélkül áll az egykori Liberté Étterem. A közgyűlés zárt pályázatot hi...

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies