Regisztráció

2017. Október 19. Csütörtök  Nándor

11°C / 22°C

EUR: --- Ft

GBP: --- Ft

Küldjön képet!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Hirdetés

Szép Kihívás – több mint kétszázan, több mint kétszázon

Csenki Csaba

2016.05.10. 14:59

Vasárnap rendezték meg a II. Szép Kihívás elnevezésű, bicajt és bicajost próbáló kerékpáros viadalt. 214 kilométer, 12 óra szintidő, 212 induló, 148 beérkező. A számok remekül mutatják az esemény keménységét.

Hogy mitől szép és mitől kihívás a Szép Kihívás, kiderül a kétkerekű újságíró kissé szubjektív élménybeszámolójából. Elég nagy a valószínűsége, hogy a középmezőnyben és az attól hátrébb tekerők hasonló dolgokat éltek át eme sorok írójával. De az is lehet, hogy kevesebbet haldokoltak.  Csak ennek kicsi az esélye.

Kétszer annyi elszánt kerékpáros gyűlt össze a Kecskeméti Arborétum hátsó bejáratánál, mint tavaly, az első kihívás alkalmával. Utcai, országúti, trekking, fekvő, monti, cross, velocipéd, mindenféle bringa gyülekezett a fák árnyékában. Gazdáik elszántan mosolyogtak, beszélgettek, regisztráltak, az elsőbálozók kérdezgették a tapasztaltakat, vagy egyszerűen csak meditáltak.

Arról például, mitől is szép
- szép tájakon visz az út
- A Szép család a névadó (a SZÉP Kerékpár Szaküzlet és Szerviz tulajdonosai), akik időt, energiát nem kímélve tökéletesen megszervezik Kecskemét leghosszabb kerékpáros teljesítménytúráját
- aki lenyomja, lazán legyint: „még szép!”
- aki valahol kiszáll, boldogan sóhajt: „ez is nagyon szép teljesítmény volt”
- aki kimarad, azt mondja: „szép, hogy nekem nem szóltatok!”

És mitől is kihívás:
- hosszabb, mint a Balaton kör
- gyakran rettenetesen rossz minőségű utakon folyik a küzdelem
- szembeszél, de akkora, hogy a fal adja a másokat
- nagyon jól kell beosztani az energiát, mert ha nem sikerül, az fájdalmas tud lenni, mondjuk, az utolsó 114 kilométeren
- ha valaki egyedül küzd az elemekkel, lelkileg és fizikailag egyaránt megterhelő
- az ötven kilométeres etapok egyre végtelenebbnek tűnnek, az utolsó húsz pedig minimum ötvennek

Néhány tényadat annak, aki itt megállna: 

Táv és szintidő: 214 km – 12h (reggel 8-tól este 8-ig)
Túra útvonala: Kecskemét – Méntelek – Kerekegyháza – Ágasegyháza – Izsák – Orgovány – Jakabszállás – Fülöpjakab – Kiskunfélegyháza – Tiszaalpár – Lakitelek – Kocsér – Nagykőrös – Lajosmizse – Méntelek - Kecskemét
Indulók száma: 212

Beérkezők (szintidőn belül és kívül, de egyaránt megcsinálták a 214-et): 148

Legfiatalabb hölgy, aki teljesítette: Könyves Anett, 24 éves
Legfiatalabb fiú, aki teljesítette: Kalmár Patrik, 15 éves
Legidősebb hölgy, aki teljesítette: Szécsényi Imréné, 62 éves
Legidősebb férfi, aki teljesítette: Breuer László, 66 éves
Parasporolóként teljesítette a SZÉP Kihívást: Császár Attila, a Mercedes-Benz Gyár - KMSE sportolója
 

És most gyors kis élménybeszámoló:

A Nap már reggel fél nyolckor is tüzesen sütött le, az kék ég ragyogóan kéklett, a birkalegelő felett bárányfelhők táncoltak. Jó sok volt az ismerős arc, akikkel a szervezett kerékpáros eseményeken, vagy épp magányos hétköznapi, hétvégi tekergésein találkozik az ember. És mindenki izgatottan várta a rajtot. Jómagam is, sőt! Hiszen életem eddigi leghosszabb tekerése a Balatont körbe reggeltől estig, az baráti(as) volt. Nem volt szintidő, magunk jelöltük ki a megállóhelyeket (a végén egyre sűrűbben), és hárman, beszélgetve, mosolyogva teljesítettük a távot.

De ez most, vasárnap, teljesen más volt! Érezni lehetett a levegőben. Magabiztosságomra jellemző, hogy biztonsági játékra törekedtem, így feliratkoztam a szervezői mezőnybe. 24-25-ös átlag, 25-30 ember egy kupacban. Kényelmesen, biztonságosan, kicentizve a 12 órás szintidőt. Ez volt a terv.

Pontban 8-kor, rendőri felvezetés mellett, elindult a 212 fős mezőny. Arborétum után balra, hátul a Ladánybenei útra ki. A szervezői mezőny elvileg elöl ment volna, de ez nem sokáig tartott. Sokan már az első néhány száz méteren előre osonkodtak, hogy minél jobb pozícióból várják a pillanatot, amikor a felüljáró végén szabadjára engedik a harcosokat.  Így történt, hogy elvesztettem a csapatomat. Középen azt mondták, elöl vannak, elöl meg azt, hogy hátul. Így aztán, egy idő után nem keresgéltem őket, hanem figyeltem, melyik vonatra szállhatnék fel. Egyszer csak mosolyogva robogott el mellettem egy ismerős brigád. Köszöntek, köszöntem, beszálltam.

Az első ötven

No, ez valami félelmetesen nagy élmény volt. Száguldottunk. 32-34-36km/h, ilyeneket mutatott a mérőm. Persze a vonat tagjai sokkal tapasztaltabb sportolók voltak, mint én, így nyugodt szívvel bújtam meg szélárnyékukban. Gondoltam, biztosan nem haragszanak meg rám, ha én nem fogok szelet, egyszerűen csak kitartok. Mivel általában fiammal vagy magammal tekerek, nem volt tapasztalatom abban, milyen felemelő érzés csapatban tekerni, amikor úgy megy az ember harmincöttel, hogy közben lazán pörög a lába, és nem feszülnek az izmai. Na, most megvolt ez az érzés! Egészen Ágasegyházáig. Az első pecsételő és frissítő pontnál ugyanis többen leváltak rólunk. Pontosan annyian, hogy hárman maradtunk.

A második ötven

Hárman vágtunk neki az új etapnak. Ekkor már egyértelmű volt, hogy jómagam is előremegyek időnként szelet fogni. 4-5 kilométeren keresztül elöl, szemben az iszonytató széllel, melynek hatására a sík terep is 90 fokos emelkedőnek tűnik. Fal, no. Nagy falat. 4-5 kili után 8-10 nyugi, hátul. Aztán újra elöl.

70 kilométer körül éreztem azt, hogy ez nem gyerekjáték. Két olyan emberrel (Pászti Edit és Tánczos Zoli) pariban maradni megszégyenülés nélkül, akik triatlonoznak, maratonokat futnak a világban, na az nem kis teljesítmény. Nagy. Hatalmas. És borzasztó fárasztó. Nyomtam, ahogy tudtam, amikor rám került a sor, előre húztam, amikor hátra kerültem, nagyokat szuszogtam. Aztán előre… aztán hátra. És amikor felbukkant egy-egy kis csoport előttünk, örült a lelkem. Mert minél többen vagyunk, annál több idő jut a hátulján való regenerálódásra.

Igen ám, de mi hárman, lendületből húztunk el mellettük. Ekkor már nagyon fújtattam. Orgovány, Jakabszállás, Fülöpjakab. A szél egyre erősebb, az erő egyre kevesebb, Kiskunfélegyházát meg ellopták. Sehol nem láttam. Azt hittem, már rég elmentünk mellette. Ami megkönnyítette a szenvedést, hogy ekkor mégis összecsatlakoztunk vagy három új kispajtással, így már szuszákolhattam hátul. Aztán csak elértük a második ellenőrző- és frissítőpontot Félegyházán. Péksüti, izotóniás ital, víz, pihi. Aztán hajrá, tovább! Kis túlzással. Mert azért egy ilyen hirtelen 100 után az átlagember fiának jobban esne kicsinyést elnyúlni az árnyékban. Aztán aludni egyet. Meg még egyet. Aztán a másik oldalára fordulni. De nem. Hanem pattan a nyeregbe (megint kis túlzás), és belevág az a folytatásba.

Hirdetés

A harmadik ötven

És még mindig Zoliékkal és az új pajtásokkal. Aztán pár kilométer, és új csapatra ragadtam, mert mégse bírtam a tempózást. Aztán pár kilométer, és egyedül. Nagyhalál. A dolog úgy néz ki, hogy az ember csattog a többiek mögött. Amíg tartod magad, és megbújsz a szélárnyékban, megy a dolog, de amint kicsit elcsigázódsz, nem koncentrálsz, lemaradsz pár méterrel. És akkor már erőlködsz, hogy visszacsatlakozz a csapatra. Ha ők 32-vel mennek, te 34-gyel zárkózol. Aztán a távolság nő, és 36-tal zárkózol. Aztán nem zárkózol. Így történt ez Tiszaalpárnál.

Ahogy mindenki elment, pofánvert a szembeszél. 28-26-25-24… Amikor jött egy bal vádligörcs, jött ötlet is. Na, itt az ok, hogy feladjam. A jobb combizom-görcsnél erősödött az érzés. Mi a fenét keresek én itt? Kinek akarok bizonyítani? Miért nem telefonálok haza. Jönnek, elvisznek, alszom egy jót. Kiérdemeltem. Már ez is nagy teljesítmény volt. Meg amúgy is vasárnap van. És ki az az őrült, aki egy egész vasárnapot arra szán, hogy egy kerékpár nyergében szétcsapja magát? Kétszázpár valahol elöl és hátul, egy pedig ott, előttem. Ül a tiszaalpári fagyis előtt, piheg és morog. „Ennyi idős korban mit akar az ember? 80-100 bőven elég. Miért kellett ez a 200? Ő volt Jenő. Azt mondta, egyek egy fagyit. Ettem. Beszélgettünk, és egyszer csak elindultunk. Szépen, komótosan szeltük az alpáári hegyeket, völgyeket.

Aztán egyre jobban vitt bennünket a lendület. beszélgettünk, és egyszer csak megérkeztünk Szentkirályra, a következő ellenőrző- és frissítőponthoz. Kis ücsörgés, csokika, majd tovább. A szél az első ötven óta egyre jobban szembe. Szemből. Bele. De mér meg sem fordul a fejemben, hogy fel kellene adni.

A negyedik ötven

Tős, Lakitelek, energiazselé. Kocsér. A világ legjobb söre. Legalábbis nem sok volt, ami ennyire jól esett volna. Esetleg az eső. Gondoltuk, ahogy felnéztünk. Meg is ijedtünk, fel is pattantunk. Tovább. A halálszakasz következett. Nagykőrös-Lajosmizse. Erős szél szemből, veretős aszfalt alulról. És egy végtelen hosszú út. Amikor nézel előre, de nincs min megakadjon a szemed. Itt már nem beszéltünk. Csak mentünk előre. De végül elértük Mizsét. Fagyi. Kis ücsörgés, aztán gyí!

Azért az, amikor már csak az a huszonvalamennyi van hátra, felvillanyozz az embert. És teker, és nyomja, és űzi és hajtja, megmássza a felüljárót, átdöcög a fekvőrendőrökön, nyom egy jobbost, és eléri a célt. És nem érzi magát fáradtnak. Csak vigyorog boldogan és elégedetten, gyűri befele a Boronkay Peti világbajnok lángosát fokhagymásan, sajtosan és tejfölösen, és vigyorog, vigyorog. Mert boldog. Mert megcsinálta. És alig várja a következő megméretést.

Aztán hazaér. És egy kicsit meghal. De nagyon boldog.

És jövőre is indulni szeretne. A fiával együtt! 

És nagyon hálás a szervezőknek, akik mindent megtettek, és nem ejtettek hibát. 

 

További képek ITT!

percről percre

fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

Téliesítik a szökőkutakat

Téliesítik a szökőkutakat

A napokban megkezdődött a városi szökőkutak téliesítése Kecskeméten. Vannak olyanok csobogók, ame...

Lesz-e melegvíz a Hitel utcán?

Lesz-e melegvíz a Hitel utcán?

Hónapok óta bizonytalanságban élt négy kecskeméti társasház több mint 200 lakója, mivel kétséges ...

Közel 400 millió forintos útfejlesztés Kecskeméten

Közel 400 millió forintos útfejlesztés Kecskeméten

Közel 400 millió forintos uniós támogatásból jött létre, majd két éves munkálatok után a mai napp...

Megtartották a Vérnász első olvasópróbáját

Megtartották a Vérnász első olvasópróbáját

Október 17-én megtartották a Vérnász olvasópróbáját, amelyet Kocsis Pál rendezésében november 24-...

Virágos Kecskemétért díjátadó

Virágos Kecskemétért díjátadó

A „Virágos Kecskemétért 2017.” környezetszépítő verseny díjai, oklevelei a ...

Kávészünet Csenkiné Túri Edittel, az Otthon Mozi vezetőjével

Kávészünet Csenkiné Túri Edittel, az Otthon Mozi vezetőjével

Mindenütt jó de legjobb Otthon! Csenkiné Túri Edit 20 éve dolgozik az kecskeméti Otthon Moziban, ...

Vérüket adták a Bácsvíz Zrt. dolgozói

Vérüket adták a Bácsvíz Zrt. dolgozói

Tizenhetedik alkalommal rendezett önkéntes véradást a Bácsvíz Zrt. Izsáki úti központjá...

2017.10.18. 10:02

11 kép

Kecskemét, Bácsvíz, véradás, jótékonyság

Álnéven vásárolt órát a csaló

Álnéven vásárolt órát a csaló

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt vádat emel...

Ál díjbeszedők járják a várost - Figyelmeztet a BÁCSVÍZ Zrt.

Ál díjbeszedők járják a várost - Figyelmeztet a BÁCSVÍZ Zrt.

A társasághoz az utóbbi időszakban több lakossági és vállalati bejelentés érkezett arról, hogy a ...

2017.10.17. 21:14

BÁCSVÍZ Zrt., díjbeszedő, Kecskemét

Nemcsik Mátyás nyugdíjasokat köszöntött

Nemcsik Mátyás nyugdíjasokat köszöntött

A nyugdíjasokat köszöntötték kedden délután a Kápolna utcai idősek klubjában. A rendezvényen az é...

Csütörtökön újra Gazdasági Ablak

Csütörtökön újra Gazdasági Ablak

Október 19-én 20 órától ismét Gazdasági Ablak a Kecskeméti Televízióban. Ezúttal is sok-sok érdek...

2017.10.17. 15:48

Kecskemét, Gazdasági Ablak, KTV

Folytatódott a Kecskeméti KSE Kft. gazdálkodása miatt indított per

Folytatódott a Kecskeméti KSE Kft. gazdálkodása miatt indított per

Tanúkihallgatásokkal folytatódott kedden a Szegedi Járásbíróságon a Kecskeméti KSE Sportegyesület...

2017.10.17. 14:16

Kecskemét, Szeged, KSE, KSE-per

Nyolc év után végre gazdára talált Néró

Nyolc év után végre gazdára talált Néró

Nyolc éve várt gazdára a kecskeméti ebrendészeti telepen Néró, az egykori harci kutya. Ma kaptuk ...

"Születtem Kecskeméten"

„Születtem Kecskeméten” címmel rendeztek Kodály koncertet hétfőn este Budapesten, a R...

Svájci szinkronúszó csapat edzőtáborozik a Kecskeméti Fürdőben

Svájci szinkronúszó csapat edzőtáborozik a Kecskeméti Fürdőben

Francia szavaktól hangos hétfő óta a Kecskeméti Fürdő. Október 16-20. között egy svájci szin...

Idősek Napja az Agórában

Idősek Napja az Agórában

Ünnepi gálaműsorral kedveskedtek az időseknek hétfőn délután a Hírös Agórában. A város életében a...

C-vitamint és tisztasági eszközöket kaptak a Mercedes-gyár munkatársai

C-vitamint és tisztasági eszközöket kaptak a Mercedes-gyár munkatársai

A Kézmosás világnapja alkalmából tartottak rendhagyó napot hétfőn a kecskeméti Mercedes-Benz gyár...

2017.10.16. 16:20

14 kép

Mercedes-gyár, kézmosás, egészség, Kecskemét, csomag

Új csúcsokat értek el a Bács-Kiskun megyei diákok a Diákolimpián

Új csúcsokat értek el a Bács-Kiskun megyei diákok a Diákolimpián

Október 14-15-én, csodás őszi hangulatban rendezték meg Budapesten a Diákolimpia® Ügyess...

Nyugdíjas-programjukat ismertette az MSZP helyi elnöke

Nyugdíjas-programjukat ismertette az MSZP helyi elnöke

Nyugdíjasokat érintő kérdéskörrel foglalkozott Király József megyei MSZP-elnök hétfői sajtótájéko...

Szívultrahang készülékre gyűjt a Penge Benge Jazz Band!

Szívultrahang készülékre gyűjt a Penge Benge Jazz Band!

Október 20-án, pénteken 19 órakor jótékonysági koncertet tart a Penge Benge Jazz Band,&...

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies