Regisztráció

2017. Szeptember 20. Szerda  Friderika

11°C / 17°C

EUR: --- Ft

GBP: --- Ft

Küldjön képet!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szívükkel nyerték meg a rangadót a kecskeméti futsalosok

2017.01.31. 10:35

A ScoreGoal Kecskeméti Futsal Club a Rubeola FC Csömör csapatát fogadta hétfő este a Messzi István Sportcsarnokban. A Rubeola tavaly még NB I-es tagsággal rendelkezett, célja, hogy mihamarabb visszakerüljön a legjobbak közé. Októberben az odavágón, a kecskemétiek 2 gólos hátrányból felállva, az utolsó másodpercben tudtak fordítani, és hozták el Csömörről a 3 pontot! A mérkőzés előtt azonos pontszámmal, egymás mellett állt a két csapat a harmadik és a negyedik helyen. Így igaz rangadóra volt kilátás.

Szívükkel nyerték meg a rangadót a kecskeméti futsalosok

A mérkőzés nagyszerűen kezdődött a hazaiak számára. Az 5. percben Valkai centerezte be a labdát az ellenfél kapuja elé, ahol az egyik csömöri játékos rosszul ért bele a labdába, és lábáról az elmozduló kapus mellett bepattant a játékszer a kapuba. Öngól (1-0). Felébredt a Csömör, gyors egymás után alakították ki a helyzeteiket, aminek meg is lett az eredménye, a 7. percben Tápi lőtte ki a hazaiak kapuját. (1-1) Majd a Csömörön az év sportolójának megválasztott Érsek Róbert volt eredményes, és máris 1-2 vendégeknek. Ebben a periódusban a kecskeméti csapat nem találta a meccs ritmusát, eladott labdák, pontatlan lövések mutatták, hogy porszem került a gépezetbe. És a félidő végén még egyet csattant a Rubeola ostora. Érsek megint jó helyen volt, és 25 másodperccel a vége előtt növelte a vendégek előnyét. (1-3)

A szünetben Cserenkó mester felpaprikázhatta a hazai alakulatot, ugyanis a második félidő 1. percében már kecskeméti gólnak örülhetett a mintegy 200 hazai szurkoló. Móra passzolt szépen az alapvonalánál álló Kovács J.- nek, aki egy csel után, belöbbölte a labdát a hatos előterébe, ahol már érkezett Torbavecz, és okosan kilőtte a kapu baloldalát. (2-3) A hazaiak teljesen más ritmusban érkezte ki a második etapra, nem volt elveszett labda, és leheletnyi pihenést sem hagytak a csömöri játékosoknak. Jött is az egyenlítés a 27. percben, Dobosi lőtte kapura 12 méterről, ami ugyancsak megpattant egy védő játékos lábán, és így került az elvetődő kapus mellett a kapuba. Újabb öngól (3-3). Rá egy percre, Pánczél iramodott meg a baloldalon kontrajátékot követően, és önzetlenül passzolt volna Kovács J.-nek, akit a hátra futó Jenei letarolt. A játékvezető büntetőt és kiállítást ítélt. A nagybüntető mögé Ferenczy állt, és magabiztosan a kapu baloldalába bombázott. Ezzel 2 gólos hátrányból fordított és átvette a vezetést a kecskeméti gárda. (4-3) .

Hirdetés

A történteket nehezen emésztették meg a vendégek, Kovács J. birkózott a labdáért, mikor Érsek megtaposta a már földön fekvő hazai centert. A játékvezető azonnal felmutatta a piros lapot. A Csömör ezután átállt az 5 a 4 elleni játékra, és mindent egy lapra feltéve rohamozta a hazaiak kapuját, de az újdonsült apuka, Gyenes állta a sarat. Sőt…

A vége előtt 1 perccel a vendégek kisbüntetőhöz jutottak. Ám a hazaiak hálóőre bravúrosan megfogta az erős löketet. Így egy őrületes meccsen, hazai közönség előtt rangadót nyert a ScoreGoal, ezzel egyre biztosabb, hogy dobogón fognak ráfordulni a rájátszásra.

Cserenkó Szabolcs vezetőedző: „Ezt a mérkőzés azért nyertük meg, mert a fiúknak óriási szívük van, amit ma este kitette a pályára is. Az első félidőben a jó kezdés ellenére nem találtuk a fogást az ellenfélen, nem játszottunk jól, helyre kellett rázni a srácokat a szünetben. Ez most nagyon jól sült el, jött is a második etapban a gyors gól, ami kellett, hogy még jobban küzdjenek, hiszen lőtávolba kerültek a vendégek. És innen már nem volt megállás… Köszönjük a szurkolóknak, hogy mindvégig bíztak bennünk és hajtották a csapatot. Ők voltak a 6. játékos a pályán.”

ScoreGoal Kecskeméti Futsal Club – Rubeola FC Csömör: 4-3
Góllövők: Husz (5. - öngól), Torbavecz (21.), Jenei (27. - öngól), Ferenczi (28.) ill. Tápi (7.), Érsek (8., 20.)

percről percre

fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

Női kézilabda NB I – Négy góllal kikaptunk a Fehérvártól

Női kézilabda NB I – Négy góllal kikaptunk a Fehérvártól

Sajnos a Kecskemét otthonában szerezte meg szezonbeli első győzelmét az Alba Fehévár a ...

Csütörtökön kezdődik a nyárlőrinci kalapácsos gyilkos ügye

Csütörtökön kezdődik a nyárlőrinci kalapácsos gyilkos ügye

Csütörtökön kezdődik a Kecskeméti Törvényszéken annak az 56 éves nyárlőrinci férfi pere, aki...

"Féken tartott lendület"

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága szeptember 22-én, az ...

Suttyósofőr: miért lenne tekintettel egy lázas gyerekre?

Suttyósofőr: miért lenne tekintettel egy lázas gyerekre?

Újabb gyöngyszem  érkezett rovatunkba. Ezen a fotón nem is a parkolás helye kifogásolható, h...

500 perc triatlonnal tisztelegnek a reformáció évfordulója előtt

500 perc triatlonnal tisztelegnek a reformáció évfordulója előtt

A reformáció elindulásának 500. évfordulójáról számos rendezvénnyel emlékezik meg a tanév folyamá...

Lefogták a kezeit, úgy rabolták ki a buszpályaudvarnál

Lefogták a kezeit, úgy rabolták ki a buszpályaudvarnál

A Kecskeméti Járásbíróság – nem jogerősen – egy hónapra elrendelte annak a 37 éves ha...

Őszindító utcafórum az Átriumban

Őszindító utcafórum az Átriumban

Hírös Utcafórum elnevezéssel beszélgetést szervezett a városközpontban a Magyar Szocialista Párt,...

2017.09.19. 20:24

10 kép

utcafórum, Kecskemét, átrium, fórum, mszp, LMP, DK

Jutalomjáték a bravúr reményében

Jutalomjáték a bravúr reményében

Szerdán a Magyar Kupában lesz érdekelt a Kecskeméti LC. Szabó Tibor csapata ráadásul igazán ...

Új vezérigazgató a DÉMÁSZ  élén

Új vezérigazgató a DÉMÁSZ élén

Bally Attila lett a DÉMÁSZ vezérigazgatója. Kóbor György aki a tulajdonos NKM Nemzeti Közművek Zr...

Két gyilkosság után az egyik holttest áthelyezése miatt bukott meg

Két gyilkosság után az egyik holttest áthelyezése miatt bukott meg

Kettős gyilkossággal vádolt kiskunhalasi férfi büntetőpere kezdődött kedden a Kecskeméti Törvénys...

Előzetesbe került a telefonrabló

Előzetesbe került a telefonrabló

A Kecskeméti Járásbíróság jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 19 éves férfinak a letartóztat...

Migránsokkal borult az árokba, előzetesben van

Migránsokkal borult az árokba, előzetesben van

Előzetes letartóztatásba vették a Kecskeméti Járásbíróságon azt az ukrán embercsempészt, aki a re...

Jótékonysági fitnesz a leukémiás kisfiú támogatására

Jótékonysági fitnesz a leukémiás kisfiú támogatására

Sokakat megérintett korábbi cikkünk, amelyben a kétéves Hitter Tepfenhart Bazsikáról írtunk. A ke...

Férfi kéziseink Lajosmizsén játszák első tétmeccsüket a szezonban

Férfi kéziseink Lajosmizsén játszák első tétmeccsüket a szezonban

Szerdán 18 órakor a Mizse KC otthonába látogat a KTE-automatika.hu férfi kézilabdacsapata. A hírö...

Kecskeméten is új tanácsadói ügyfélpontot nyitott az MNB

Kecskeméten is új tanácsadói ügyfélpontot nyitott az MNB

Kecskeméten és Salgótarjánban bővült új ügyfélpontokkal a Magyar Nemzeti Bank (MNB) támogatásával...

2017.09.19. 11:04

MNB, Kecskemét, pénzügy, tanácsadás

Árokba csapódott egy autó az M5-ösön, két súlyos sérült

Árokba csapódott egy autó az M5-ösön, két súlyos sérült

Ketten súlyosan megsérültek kedd reggel, amikor autójukkal árokba csapódtak az M5-ös autópályán K...

Birkatolvajok és orgazdájuk ellen emeltek vádat

Birkatolvajok és orgazdájuk ellen emeltek vádat

Két romániai férfi 27 bárányt lopott el idén márciusban egy jakabszállási tanyáról, majd a lopott...

Beleszaladt egy pofonba a ScoreGoal

Beleszaladt egy pofonba a ScoreGoal

Négy-egyes vereséget szenvedett a Scoregoal Kecskeméti Futsal Klub a Kazincbarcikai Ördögök SE el...

Versmondó Verseny a Cifrapalotában

Versmondó Verseny a Cifrapalotában

A Toll és Ecset Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre versmondó versenyt ...

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies