MONTÁZS magazin MONTÁZS magazin
Regisztráció

2017. November 23. Csütörtök  Kelemen

4°C / 9°C

EUR: --- Ft

GBP: --- Ft

Küldjön képet!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Hirdetés

Beszélgetés Taraczközi Zoltánnal, a Katona József Színház hangtárának vezetőjével

2017.11.12. 17:10

„Ha az ember nem munkának tekinti, hanem hivatásnak, nem kötelességnek, hanem saját, belülről fakadó ügyének, akkor túl tud lendülni azon is, ha a sűrűbb időszakokban a privát életét a színházi elfoglaltságok által szabadon hagyott, vékonyka idősávokba kell beszorítani” - Taraczközi Zoltánnal, a hangtár vezetőjével beszélgettünk.

Beszélgetés Taraczközi Zoltánnal, a Katona József Színház hangtárának vezetőjével

• Mióta dolgozol a kecskeméti színháznál?
• 2007. szeptember 3-án írtam alá az első szerződésemet. Az iskola befejeztével úgy gondoltam, hogy próbálok tovább haladni az elfogadott társadalmi normák szerinti úton, és elkezdtem munkát keresni. Nem hétköznapi szakmát választottam, ezért elhelyezkedni sem ment olyan könnyen, főleg, hogy nem voltak ilyen irányú kapcsolataim. Pestre, vagy más szakmailag potens városba nem akartam költözni, ezért bekopogtattam minden szóba jöhető kecskeméti székhelyű intézményhez, hátha rám várnak. Eltették a számom, és ígérték, hogy hívnak, ha adódna lehetőség. Vártam, közben elkezdtem más területeken is keresni. Így kerültem a kunadacsi önkormányzathoz. Ott dolgoztam egy évet, majd a kecskeméti Gábor Audio-hoz igazoltam át, ahol már a szakmámban tevékenykedhettem. Pár hónappal később egy reggel visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam, gyakorlatilag aznapi kezdéssel. Gyorsan kiderült, hogy vakvágány volt… -jó nagy ráfizetéssel. A sors keze talán, de cirka fél órával az után, hogy végleg kiléptem ennek az intézménynek az ajtaján, megcsörrent a telefonom. Az akkori hangtárvezető, Kéry Balázs hívott, hogy lenne egy lehetőség a színháznál, ha érdekel, beszéljünk róla… Azóta itt vagyok. 

• Mi az eredeti végzettséged?
• A kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola elektronikai osztályának utolsó évében 3 szak között hezitáltam erősen. A villamosmérnöki, hangmesteri és a "komm-tech" szakokon. Az azt követő évben a Színház- és Filmművészeti Egyetem nem indította el a hangmesteri szakot, így két helyre volt érvényes jelentkezésem. Végül a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának Kommunikáció-technikai mérnöki szakát választottam, azon belül is hangkultúra szakirányon végeztem 2005-ben. Jó döntés volt, mai napig nem bántam meg, s gyakorlatilag most is ezen a területen dolgozom. :)

• Milyen feladatok tartoznak hozzád a hangtár vezetőjeként?
• Alapvetően a hang- és a videótechnika és az ezzel kapcsolatos feladatok tartoznak hozzánk. Mi próbáljuk segíteni az előadások megfelelő megszólalását. Hozzánk tartozik az effektek, bejátszások, zenék, egyes videófelvételek elkészítése/legyártása, előadásokon a megfelelő helyen, hangerőn, a rendező instrukciói szerint ezek indítása, kezelése. Zenekaros előadásoknál a zenekar és a színészek által viselt portok hangosítása, elsősorban a darab rendezőjének és a színház zenei vezetőjének iránymutatása szerint. Elsődleges feladatom ezeket a gyakorlatban alkalmazni az "én előadásaimnál", és a kollégáimat támogatni ebben az "ő előadásaiknál" házon belül és tájelőadásoknál egyaránt. Továbbá ha valami meghibásodik, javításra, karbantartásra szorul, és házon belül megoldható a szervizelése, azt szívesen megcsinálom. Szeretek bütykölgetni, jó érzéssel tölt el, ha valamit vissza tudok hozni az "élők sorába”. Emellett figyelnem kell az eszközparkunkra, a hiányok pótlására, a fejlesztések koordinálására, kivitelezésére.

• Hogyan változott meg a munkád a kezdetekhez képest?
• Alapvetően a tárvezetői feladatokkal bővült. Egyre több szerepet kap a technika, egyre részletesebb, szerteágazóbb feladataink vannak, a mi szakterületünk pedig igen-igen technikai jellegű "sportág". Annak érdekében, hogy ezeket adott létszámmal, különösebb fennakadások nélkül el tudjuk látni, folyamatosan állunk át a digitális technikára, és mára szinte minden esetben számítógépes segítséggel, szoftveres megoldásokkal próbáljuk kiszolgálni az egyre bővülő igényeket. Ezeket próbálom átlátni, próbáljuk a tárral esetenként még elsajátítani, és a gyakorlatban is alkalmazni.

• Melyik előadás jelentette az eddigi legnagyobb kihívást?
• Minden produkciónak megvan a maga nehézsége. Ha ezeket meg tudjuk oldani a bemutatóig, akkor az előadásoknál már csak kellő figyelemmel kell lennünk, és működik a rendszer. Pár évvel ezelőtt volt egy-két olyan előadásom, ami sajnos a szükséges/megfelelő technika és az ehhez tartozó célzott részismeretek hiánya miatt elég feszült és izzasztó próbafolyamatot eredményezett, de végül sikerült megvalósítani a rendező elképzeléseit a rendelkezésre álló eszközökkel. Nehéz előadások voltak, de épp emiatt sok tapasztalattal szolgáltak, szakmailag sokat profitáltam belőlük. Ezek a nehézkes feladatok aztán segítenek majd egy gyorsabb, gyakorlatiasabb gondolkodásban.

• Nincs hétvégéd, gyakorlatilag alig van szabad estéd, az évad nagy részében reggeltől késő estig a színházban vagy... Mi tart itt?
• Igen, mi színháziak elég egyedi "rendszerben" dolgozunk, élünk. Alapvetően az előadások idejére, általában az este 17-22 óra közötti időszakra kell összpontosítanunk a figyelmünk legjavát, hétfőtől vasárnapig. Ugyanakkor próbaidőszakokban – tulajdonképpen szeptembertől májusig - délelőtt és este is kellő aktivitással kell lennünk, a köztes időkben pedig a következő próbára is elő kell készülnünk, korrigálni, megvalósítani a rendezők kérte változtatásokat, instrukciókat, és ide kell beszorítani a civil életünket is. Olykor ez valóban sok időt jelent a színházban dolgozók számára - akár a színpadon, akár a színfalak mögött tevékenykedünk, de ha az ember nem munkának tekinti, hanem hivatásnak, nem kötelességnek, hanem sajátjának, akkor túl tud ezen lendülni, és képes minden reggel mosollyal nekivágni a napi feladatoknak.

• Jól tudom, hogy szeretsz fotózni? Mi inspirál? Milyen képeket készítesz? Hol láthatók a fotóid?
- Igen, jól tudod. Elég kíváncsi típus vagyok, az élet számos területe nagyon érdekel, ebből kifolyólag elég sok - mondjuk úgy - hobbim van. Anno foglalkoztam például zenével, amit a mai napig imádok, de mostanában sajnos csak hallgatni van időm és lehetőségem, évek óta nem voltam zenekarral színpadon. Nagyon szeretem az autókat, szeretek bütykölgetni, szerelőhöz is csak a legvégső esetben viszem az autót, és természetesen imádok vezetni. A legjobban ez tud kikapcsolni: egyedül autózni éjszaka az üres utakon, olyankor át lehet mindent gondolni, ki lehet kapcsolni, ki tudja üríteni az agyát az ember, számomra ez nagyon fontos. Na meg a fotózás... Kicsit a szakmához is kapcsolódik, hisz iskolában voltak tantárgyaim fotózással kapcsolatban. Laborgyakorlatunk volt, foglalkoztunk filmes fotózással, digitális fényképezéssel, neves fotós tartott nekünk szakmai órákat. Tetszett ez a terület és szerettem volna közelebbről, mélyebben is megismerni, ezért szép lassan elkezdtem a technikai hátterét összehozni, majd fotózgatni. Ekkor jöttem rá, hogy nem is olyan könnyű! Kattintgatni nem nehéz, jó fotót készíteni nehéz. Sokkal több kell hozzá, mint ismerni egy gép funkcióit, lehetőségeit. Nagyon kezdő szinten vagyok még ezen a téren, úgy érzem. Amikor időm engedi, olvasok szakirodalmakat, profi fotósok oktató-videóiból próbálok tanulni, és nagy ritkán ki is kerül valami a kezemből. Inspiráció? Minden, ami szép és különleges. Szeretek portrékat fotózni. Nehéz jó portrét készíteni, de ha sikerül, az nagy örömmel tölti el az embert. Szeretem a természetfotókat, és szeretnék majd részletesebben is foglalkozni a makró-fotózással. Mint minden fotós, egyszer szeretném én is olyan különleges módon láttatni a világot, ahogy "hétköznapi szemmel" nem lehet. Jelenleg egy Facebook oldalam van, ahol van fönt pár fotó. Sajnos lassan szaporodnak a képek, de ott állandó jelleggel láthatók próbálkozások a kezdeti időszakból és a közelmúltból is. Remélem, idővel kerülnek még fel új képek is. Illetve ezekből a képekből volt már kiállításunk kollégákkal a Művész Kávézóban, a Színházban és tagja vagyok az örkényi Szabad Szalonnak is.

Rákász Judit

Hirdetés

percről percre

fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

Újra leszállt Kecskeméten az óriási vasmadár

Újra leszállt Kecskeméten az óriási vasmadár

Az orosz monstrumot, egy Antonov-124-es szállító repülőgépet kapott lencsevégre Berta László spot...

Vérnász premier Kecskeméten!

Vérnász premier Kecskeméten!

November 25-én, pénteken Federico Garcia Lorca egyik leghíresebb drámáját, a Vérnászt mutatja be ...

55 érem a Naturtex Kupáról!

55 érem a Naturtex Kupáról!

A Bácsvíz - KVSC úszói néhány hetes közös munka után az új edzői csapattal az első megmérettetése...

Együttműködés a BÁCSVÍZ és a RAJA Konstanca Vízművek között

Együttműködés a BÁCSVÍZ és a RAJA Konstanca Vízművek között

A romániai RAJA Konstanca Vízművek küldöttsége járt a BÁCSVÍZ Zrt-nél, november 21-én. A vendégek...

TPI TRADE Cyclocross magyar kupa: az olimpikon Benkó Barbara is versenybe száll

TPI TRADE Cyclocross magyar kupa: az olimpikon Benkó Barbara is versenybe száll

A hegyibringa magyar királynője, Benkó Barbara is itt lesz november 26-án (vasárnap) Kecskeméten,...

Életvezetési tanácsok minden generációnak

Életvezetési tanácsok minden generációnak

Új előadással várja az érdeklődőket a Bács Kiskun Megyei Ismeretterjesztő Társulat a „Csalá...

Részletek és képek az 5-ös úton történt balesetről

Részletek és képek az 5-ös úton történt balesetről

Mint azt tegnap (kedden) megírtuk, két személyautó ütközött össze Lajosmizse és Kecskemét között....

Kiderült, mit rejtett a Pákozdi csata utcán talált időkapszula

Kiderült, mit rejtett a Pákozdi csata utcán talált időkapszula

Egy 1978-ból származó levelezőlapot találtak felújítás közben a Pákozdi csata utca 20. szám alatt...

A világ tetején a Pénzügyőr SE birkózói

A világ tetején a Pénzügyőr SE birkózói

November 21 és 26-a között kerül megrendezésre a lengyelországi Bydgoszcz városában a kötöttfogás...

Pitvarfibrilláció Napot rendeznek a kórházban

Pitvarfibrilláció Napot rendeznek a kórházban

A Szívbetegekért Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány Pitvarfibrilláció N...

Kecskeméti kutató a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságában

Kecskeméti kutató a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságában

2017. november 20-án, hétfőn Budapesten, a Párbeszéd Házában tartották a Gulágkutatók Nemzetközi ...

Suttyósofőr: kicsi a bors…

Suttyósofőr: kicsi a bors…

Mintha egy nagy, fekete gengszterverdával érkezett volna, olyan hozzáállással parkolt ennek a kis...

Gömbsátor a Vasútkertben: egyedülálló történeti kiállítás nyílik

Gömbsátor a Vasútkertben: egyedülálló történeti kiállítás nyílik

Már áll a Vasútparkban a Magyar Nemzeti Múzeum gömbsátra, amely hamarosan egy egyedülálló tárlatn...

Kecskeméten készül a világbajnokságra a férfi kosárlabda válogatott

Kecskeméten készül a világbajnokságra a férfi kosárlabda válogatott

Kecskeméten, a Mercedes-Benz Sport Akadémián kezdte meg hétfőn a felkészülést a világbajnokságra ...

Állatkínzás: zacskóban dobták ki az újszülött kiskutyákat

Állatkínzás: zacskóban dobták ki az újszülött kiskutyákat

Sajnos későn találtak rá a Menhely az Állatokért Alapítvány munkatársai azokra a kiskutyákra, aki...

Megyei Prima díj: jön a megye legrangosabb társadalmi eseménye

Megyei Prima díj: jön a megye legrangosabb társadalmi eseménye

Pénteken este tartják a Sheraton Hotelben a megyei Prima díj átadó ceremóniáját. A gálát 12. alka...

Mosolygó fogacskák, vidám nyertesek

Mosolygó fogacskák, vidám nyertesek

Nagy örömben volt része ma (hétfőn) a  II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 1/A osz...

Újabb tanyák ivóvizét vizsgálják

Újabb tanyák ivóvizét vizsgálják

Ismét sikerrel pályázott a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a Földművelésügyi Minisztérium „...

Ma végre kinyit a főtéri jégpálya

Ma végre kinyit a főtéri jégpálya

Újabb információ jelent meg a Facebookon: ma délután két órától átadják a közönségnek a főtéri ko...

2017.11.20. 10:52

korcsolya, jégpálya, főtér, Kecskemét

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies