Kecskemét TV Kecskemét TV Kecskeméti lapok Kecskeméti lapok Gong rádió Gong rádió Keol Keol MONTÁZS magazin MONTÁZS magazin
Európai parlamenti képviselők választása - 2019. május 26.

Naptár 2019. Június 18. Kedd  Levente

Hiros.hu Facebook

MSZP sajtótájékoztató és kampányzáró Kecskeméten

2019.05.22. 17:22

Sajtótájékoztatót tartott ma délelőtt a Magyar Szocialista Párt Bács-Kiskun Megyei Területi Szövetsége és Kecskeméti Helyi Szervezete a párt kecskeméti irodájában. Délután pedig kampányzáró fórumot tartottak a Három Gúnár Rendezvényházban.

MSZP sajtótájékoztató és kampányzáró Kecskeméten

Király József, az MSZP megyei elnöke elmondta, hogy 15 évvel ezelőtt, amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, akkor még nem gondolták, hogy a fő nyertes Kecskemét lesz. A Mercedes idetelepülésével olyan fejlődési pályára állította a várost, amire az elmúlt 100 évben nem volt példa. Hozzátette, az a kormányzati politika, amit a Fidesz folytat, érzései szerint nem másról szól, mint kivezetni az Európai Unióból az országot, ez pedig Kecskemétnek nem érdeke.

Szanyi Tibor, Európai Parlamenti képviselő, az MSZP országos alelnöke elmondta, hogy programjuk a szociális dimenziónak olyan mértékét tárja fel, ami példátlan az Európai Unió eddigi fejlődésében. Kezdeményezik, hogy Magyarországon is legyen európai minimálbér, minimál nyugdíj és családi pótlék, de megerősítenék a gyermekjogokat és a lakhatási lehetőségeket is. Szanyi Tibor utalt arra is, hogy Varga Mihály, pénzügyminiszter ma belengette, hogy szeretnék a 27%-os adót csökkenteni, de csakis hosszú távon. Ehhez kapcsolódva kiemelte, hogy ez a kezdeményezés az ő általa írt tavalyi jelentés része. A politikus a bevándorlással kapcsolatban elmondta, hogy az európai parlamentbe jutásra esélyes egyik európai párt sem pártolja az illegális migrációt, az MSZP sem. Itt említette azt is, hogy az Európai Nyilvántartási Rendszerek számai szerint 2017-ben 117 ezer európai unión kívüli embernek adott letelepedési vagy tartózkodási engedélyt a kormány.

Szanyi azt is elmondta, hogy a kormány tavaly 26 milliárd forintot költött bérmunkásszállókra és ahogy Szanyi nevezte: rabszolgatartó lakások építésére. Az alelnök a Mercedes-ügy kapcsán elmondta: „a Fidesz repült a Néppártból, a Mercedes meg itt félig meddig csomagol, minimum nem fog fejleszteni.”  

Délután a párt kampányzáró fórumán Szanyi Tibor arról beszélt, hogy az Európai Parlamentben a jövőben az ideológiai bontás helyett a képviselők Európához való viszonya lesz meghatározó. Lesznek Európa pártiak és Európa ellenesek. Az MSZP célja, hogy megtartsa jelenlegi képviseltségét vagy még több mandátumot szerezzen.

A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies