Kecskemét TV Kecskemét TV Kecskeméti lapok Kecskeméti lapok Gong rádió Gong rádió Keol Keol MONTÁZS magazin MONTÁZS magazin
Regisztráció Regisztráció Regisztráció Kecskemét város Kecskemét város

Naptár 2021. Október 22. Péntek  Előd

EUR: --- Ft Árfolyam csökkenés

GBP: --- Ft Árfolyam növekedés

Hiros.hu Facebook YouTube csatorna
Hirdetés

2016.10.29. 11:12

Egyedülálló, színvonalas programmal ünnepelte az Otthon mozi az Animáció Világnapját. Azzal, hogy A vörös teknős című egész estés animációs filmet választották a 6. Mozinet Filmnapok nyitófilmjéül, nagyon sok legyet ütöttek egy csapásra! Mikulás Ferenc és a Kecskemétfilm Kft, a Mozinet (a forgalmazó, akinek a Saul fiát – és Oscar-díjas rendezőjének kecskeméti látogatását is – köszönhetjük) együttműködésének köszönhetően ugyanis az Animáció Világnapján bemutatott nyitófilm Oscar-díjas rendezője, Michael Dudok de Wit is megjelent az Otthon moziban. És, ha már itt volt, a vetítés végén a nézők kérdezhettek is tőle.

- Azért is jó, hogy így együtt vagyunk, mert nem okozunk csalódást Emile Reynaudnak, és üzenhetjük innen, hogy nem kellett volna három évvel később csak azért, mert a nép, az Isten adta nép egy rövid időre elpártolt tőle, és inkább a Lumière fivérek új találmányát mentek csodálni a Grand Caféba, még ha meg is ijedtek a vászonról érkező vonattól. Íme,  a bizonyíték, hogy milyen sok híve van azóta is az animációnak, és milyen sokan rajzolnak kézzel azóta is filmet – mondta köszöntőjében Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Rajzfilmstúdió vezetője.

Mikulás Ferenc bemutatta a díszvendégeket (az Oscar-díjas rendező mellett itt volt felesége is, valamint Marie Bouchet a karakter animáció supervisora és a rendező asszisztense, valamint a kecskeméti és budapesti rajzfilmesek, akik részt vettek a Cannes-ban már különdíjat nyert film megalkotásában.

Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere  átadta a város ajándékát a rendezőnek, majd a tapsvihar elülte után újabb izgalmas esemény következett.

[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]

Az Otthon moziban már hagyománnyá vált, hogy a különleges bemutatók során a neves filmes alkotókat tiszteletbeli mozinézővé fogadják, és egy széket kapnak ajándékba. Egy-egy réztábla jelzi, hogy az adott szék mely színész, rendező, művész tulajdona. Ha a sors is úgy akarná egyszer, Michael Dudok de Wit olyan Oscar-díjas rendezők mellett ülne, mint Szabó István vagy  Jiri Menzel.

Kapcsolódó cikk: 
A vörös teknős rendezője ültetett fát a rajzfilmstúdióban - Videóval
Oscar-díjas rendező Kecskeméten

Emile Reynaud (1844-1918) nemcsak továbbfejlesztette, de színházi előadássá avatta a zootrópot. 1877-ben szabadalmaztatta praxinoszkópját, a tökéletesített csodadobot, amit az 1878-as világkiállításon mindjárt „honorable” dicsérettel tüntettek ki. A praxinoszkópban nem közvetlenül nézzük a rajzolt papírcsíkot, hanem egy tükörben annak tükörképét látjuk. Ez az eszköz a korábbi zökkenő-döccenő, oldalazóan zavaros mozgású képsorozatokkal szemben képes a megszakítatlanság, a folyamatos mozgás érzetét kelteni. Nagyon jól ment a bolt, Reynaud 1892-től a Musée Grévinben óriási sikerrel vetítette rajzfilmjeit. 1892 és 1900 között Pantomimes lumineuses nevű játékai 12.800 előadást értek meg (naponta 5-6 vetítés zajlott), 500.000 jegy kelt el, de a Lumière fivérek Kinematográfja, és az általa vászonra vetített kép, a mozi, elfordította az embereket az animációtól. Reynaud ekkor dobta csodadobját a Szajnába.
(Forrás: fotoklikk.hu)

Percről percre percről percre

Fő híreink fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

Tetten érték és elfogták a betörőt

Tetten érték és elfogták a betörőt

A kecskeméti nyomozók kétrendbeli lopással gyanúsítják azt a férfit, akit az egyik betörés helysz...

Rátámadt a gyermekfelügyelőre, mert nem kapott cigarettát

Rátámadt a gyermekfelügyelőre, mert nem kapott cigarettát

A Kecskeméti Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncsele...

Lányok Napja a GAMF Műszaki és Informatikai Karon - Videóval

Lányok Napja a GAMF Műszaki és Informatikai Karon - Videóval

A műszaki tudományok iránt érdeklődő lányokat várták ma a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és I...

FELHÍVÁS - Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási területén tartandó ebösszeírásról

FELHÍVÁS - Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási területén tartandó ebösszeírásról

Kecskemét városa 2021. október 25. napja  – 2021. december hó 5. napja között ebösszeí...

2021.10.21. 17:35

ebösszeírás, kutya, Kecskemét

Véget ért a 2021-es Tér-Zene program Kecskeméten

Véget ért a 2021-es Tér-Zene program Kecskeméten

Kecskemét városa is csatlakozott az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitk...

2021.10.21. 13:59

16 kép

Tér-Zene program, Kecskemét , főtér, koncert

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét régi-új edzővel várja pénteken a Szegedet

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét régi-új edzővel várja pénteken a Szegedet

Két fontos győzelmet szerzett egymást követően a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét az előző fordulókban...

Új helyre kerül a vasútparki Katona-szobor - Videóval

Új helyre kerül a vasútparki Katona-szobor - Videóval

A tervezett intermodális csomópont kapcsán, mely a vasút és környékének újratervezését, s többek ...

Elkezdődött az új hetényi bölcsőde építése

Elkezdődött az új hetényi bölcsőde építése

Elkezdődött az új, két csoportos bölcsőde építése Hetényegyházán. A projekt a Széchenyi 2020 prog...

A jégkorongozóknál is kezdődik a bajnoki szezon

A jégkorongozóknál is kezdődik a bajnoki szezon

A Kecskeméti Sportiskola jégkorongozói az elmúlt bajnoki szezonban kiemelkedő sikereket értek el,...

Légy hős, ments életet!

Légy hős, ments életet!

Az Újraélesztés Világnapja alkalmából tartottak ma (szerda) workshopot a Kecskeméti Táncsics Mihá...

Balanyi Zoltán – Kő kövön –  megmarad!

Balanyi Zoltán – Kő kövön – megmarad!

Balanyi Zoltánhoz régóta szólnak a kövek, s ő alázattal, csöndben figyelve közvetíti legfino...

Nyílt napon mutatkozik be a Neumann János Egyetem

Nyílt napon mutatkozik be a Neumann János Egyetem

​Nyílt nappal és a Lányok Napjával is várja két napon keresztül a pályaválasztás előtt álló diáko...

Forray Gábor: A keretet erősnek tartom

Forray Gábor: A keretet erősnek tartom

Másfél év után tér vissza a Duna Aszfalt-DTKH Kecskeméthez Forray Gábor. A szakember azt követően...

Az oltópontok ünnepi nyitvatartása

Az oltópontok ünnepi nyitvatartása

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház kecskeméti oltópontjainak (Bőrgondozó Intézet, Rendelőintézet, ...

Burján Laura a kosárlabda akadémiáról az NBI-be jutott

Burján Laura a kosárlabda akadémiáról az NBI-be jutott

Burján Laura a Mercedes Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémián nevelkedett, majd a Kecskeméti KC ...

Összeírják a kutyákat Kecskeméten

Összeírják a kutyákat Kecskeméten

Három év után – az állatok védelméről szóló törvény előírásainak megfelelően - ismét összeí...

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies