Gyanús gáz: már csak egy gyerek van kórházban az Arany diákjai közül

2022. 11. 18., 12:36
Információink szerint már csak egy gyermek van kórházban abból a hétből, akik ismeretlen gáz miatt lettek rosszul csütörtökön a kecskeméti Arany János Általános Iskolában. A többi hatot még tegnap hazaengedték a gyerekosztályról. Egyelőre nem lehet tudni, mi okozta náluk az erős tüneteket, folyamatban van a rendőrségi adatgyűjtés.

Ahogyan korábban írtuk, hét gyermeket kórházba szállítottak, miután ismeretlen eredetű gáz okozott tüneteket a diákoknál a kecskeméti Arany János Általános Iskolában csütörtökön délután. A kecskeméti katasztrófavédők, a rendőrség és a gázszolgáltató szakemberei rövid időn belül kiérkeztek a helyszínre, azonban bemérni nem tudták, hogy mi okozta az erős köhögést és a könnyezést a fiataloknál.

Mint megtudtuk, tegnap délután – Fontos figyelmeztetéssel - a Kréta felületen értesítették a szülőket arról, hogy „technikai okok miatt” minél hamarabb vigyék haza a napközis és a tanulószobás gyerekeket. A levélből kiderült az is, hogy ebédelni sem tudott mindenki, a diákok pedig felügyelet mellett az udvaron és a közeli játszótéren várták szüleiket. Este egy újabb levélben kaptak információt arról, hogy nincsen semmi probléma, a megszokott módon folytatódik az oktatás az intézményben.

Információink szerint a hét gyerekből, akiket tegnap kórházba szállítottak, hatan már haza mehettek. Egy diákot még megfigyelés alatt tartanak. Továbbra sem lehet tudni, mi okozhatta a tüneteiket.

Szülőktől úgy tudjuk, hogy valami nagyon csípte-marta a gyerekek szemét, erősen köhögtek. Többen arra gyanakszanak, hogy paprikaspray vagy esetleg könnygáz okozhatta a tüneteket, de biztosat egyelőre nem lehet tudni.

Szabó Gabriella, az Arany János Általános Iskola intézményvezetője telefonon adott tájékoztatást a történtekről. Mint elmondta, nem sokkal 12 óra után köhögésre ingerlő dolgot éreztek az iskola folyosóján, több helyen. – Többen észlelték ezt, hét tanulónál jelentkeztek erősebben a tünetek: a könnyezés, az orrfolyás és a köhögés. Ezért szállították őket kórházba a mentősök – mesélte az igazgatónő.

Rögtön kiürítették az egész épületet, és hívták a 112-őt. A hatósági szakemberek mobil laborral érkeztek a helyszínre, de nem találtak veszélyre utaló anyagot. Ezután a felsősök - tűzoltó és pedagógus kísérettel - visszatértek az épületbe táskáikért, és hazamehettek. Az alsósok, akiket még nem vittek el a szüleik, szintén visszamehettek tantermeikbe.

Szabó Gabriella hozzátette: a rendőrség értesítése után folyamatban van az adatgyűjtés az esettel kapcsolatban.