18 kiállítóval vette kezdetét a Családbarát Települések Expo Kecskeméten. A nap folyamán nem csupán a települések mutatták be értékeiket, kerekasztal beszélgetéssel várták a szakembereket, játékokkal, bábszínházzal, néptánc előadással és zenés foglalkozással pedig a családoknak készült a szervező Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért. Az eseményt Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, Hornung Ágnes és Latorcai Csaba államtitkárok nyitották meg.

Percről-percre

Tegnap
Továbbiak
Kecskemét
2024. 04. 18.
Európai Uniós forrásból hoz létre egy a fiatalok lakbértámogatásával is foglalkozó lakásügynökséget az önkormányzat, a tervek szerint mintegy 500 milliós forrás felhasználásával. Ennek köszönhetően a Kecskemét által elindított és azóta hazánk több településén is követőre talált kezdeményezésből egy nagyobb és átfogó program jöhet létre.
Továbbiak
Gazdaság
2024. 04. 18.
Több mint 6,5 milliárd forinttal bővült Kecskemét város 2024. évi költségvetése a tavalyi maradványösszeg felosztásának, valamint a béremelések fedezetére biztosított állami támogatásnak köszönhetően. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a csütörtöki közgyűlésen elmondta: a maradványösszegből többlettámogatást kap többek között a helyi tömegközlekedés, fejlesztik a közvilágítást, és többletforrásokhoz juthatnak a sportszervezetek, sportlétesítmények is.
Továbbiak
SPORT
2024. 04. 18.
Gyapjas Viktor, a Kecskeméti Sportiskola egykori növendéke tudatosan készül arra, hogy világversenyeken képviselje hazánkat. Ebben az évben a párizsi olimpián való részvétel álmai beteljesülését jelentené.
Továbbiak
KÉKFÉNY
Kultúra
2024. 04. 18.
A Kecskeméti Kodály Iskola dísztermében szerda este egy szép hagyomány folytatásának lehettek tanúi a zeneszeretők, néhány évnyi kihagyás után ugyanis ismét koncertlehetőséget kaptak a Magyar Örökség-díjas intézmény kimagasló tehetségű növendékei. Az ifjú virtuózok hangversenyén a korábbi gyakorlatot megőrizve ezúttal is a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar tagjai működtek közre. A színpadra lépett fiatal muzsikusok – Balogh Lili, Borsi Blanka, Filip-Orbán Katinka, Márton Zsófia Halmi Norbert és Kuklis Richárd – talentumaikhoz méltón játszottak, valamennyien fergeteges ünneplésben részesültek.
Továbbiak
Életmód
2024. 04. 17.
Kecskeméti kollégisták nyerték azt az országos környezetvédelmi versenyt, amelyet a Budapesti Károlyi Mihály Közgazdasági Technikum szervezett középiskolások számára, Act Local Green Start Up Challenge címmel.
Továbbiak