December végére befejezik a kadafalvi bölcsőde építését, így januárban már megnyithatja kapuit az új, korszerű, két csoportos bölcsi. Csütörtök délután sajtótájékoztatót tartottak a helyszínen, ahol Szemereyné Pataki Klaudia polgármester hangsúlyozta, lakossági igény miatt kezdtek az építkezésbe.

Világkonferencia a regionalitásról

Az idei év legkiemelkedőbb tudományos eseménye Kecskeméten a Nemzetközi Regionális Tudományi Társaság, az RSAI 14. Világkonferenciája. A négynapos konferencián várhatóan több mint 300 előadás hangzik majd el. Külön büszkeség Kecskemét ...

Születésnapot ünnepelt a Forrás folyóirat

Március 27-én, szerdán délután születésnapra gyűltek össze az irodalomkedvelők a Katona József Könyvtárban. 1969 márciusában, 55 évvel ezelőtt jelent meg a Forrás című irodalmi folyóirat első száma. A jeles alkalomra ...
Kecskemét
2024. 03. 28.
A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia serdülő leány csapata a felsőházi selejtező utóbbi két fordulóját öt győzelemmel és egy vereséggel fejezte be. A kecskeméti selejtezőben Csomor Flóra és Hegedűsné Pogány Vivien irányításával, minden mérkőzését megnyerve (Vasas Akadémia, a Pécsi Akadémia és a Törekvés ellen) kimagaslóan jól szerepelt a csapat. A legutóbbi fordulóban Győrben két győzelem és egy vereség volt a mérleg. Ebben a fordulóban Csomor Flóra és Burján Bianka edzőpáros irányította az együttest.
Továbbiak
Gazdaság
2024. 03. 27.
Holland–magyar üzleti fórum címmel szervezett tájékoztatóval egybekötött konzultációt a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szerda délelőtt. Az üzleti találkozón jelen volt a Holland Királyság Nagykövetségének magyarországi nagykövete és képviseltette magát a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara is.
Továbbiak
SPORT
2024. 03. 27.
Vendégjegyet egységes 2000 Ft-os áron tudnak biztosítani, a jegypénztár 17:00-kor nyit, kapunyitás is ekkor van, készpénzzel lehet fizetni. Vendégszurkolókat 80 főig tudnak beengedni.
Továbbiak
KÉKFÉNY
Kultúra
Életmód
2024. 03. 25.
Ötéves évfordulója alkalmából idén a Maroshát természeti értékeit és kulturális kincseit térképezi fel a Kiskunsági Barangolók Turista Baráti Társaság. A kis csapat célja, hogy népszerűsítse a természetjáró hagyományokra épített túrázást, és minél több emberrel ismertesse meg a magyar tájakban rejlő értékeket.
Továbbiak