Kecskemét TV Kecskemét TV Kecskeméti lapok Kecskeméti lapok Gong rádió Gong rádió Keol Keol MONTÁZS magazin MONTÁZS magazin
Regisztráció Regisztráció Regisztráció Kecskemét város Kecskemét város

Naptár 2020. Február 21. Péntek  Eleonóra

EUR: --- Ft Árfolyam csökkenés

GBP: --- Ft Árfolyam növekedés

Hiros.hu Facebook YouTube csatorna
Küldjön képet!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

2016.09.17. 13:10

Szombaton zárult az 54. Közgazdász Vándorgyűlés, amelyen a hagyományok szerint a házigazda város vezetése is szólt a résztvevőkhöz. A plenáris ülésen Gaál József alpolgármester, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszönte meg a szervezők munkáját, majd reflektált a háromnapos rendezvényen elhangzott előadásokra is. A záró előadást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tartotta a vándorgyűlésen.

Fotók: Banczik Róbert

Gaál József előadásával kezdődött a szombati plenáris ülés. Az alpolgármester kifejtette, az „unortodox” gazdaságpolitika meghozta eredményét, éppen ezért már nevezhetnénk innovatív gazdaságpolitikának is.

Gaál József hangsúlyozta, hogy Kecskemét gazdasági sikerei elsősorban annak köszönhetőek, hogy a város gazdaság- és vállalkozóbarát. – Az alkotó munkára épülő közösség lehet sikeres, ez az összefogás pedig városunkban is meghozta az eredményt – jelentette ki az alpolgármester.

Kiemelte, hogy Magyarország újraiparosításának fontos eleme, hogy befektetésre ösztönözzük a nemzetközi vállalatokat. Ez jelenleg is jó ütemben halad, több gyár is létrejött ennek köszönhetően. - Nem összeszerelő, rabszolgamunkára épülő üzemekről van szó, hanem magas műszaki kultúrával, komoly menedzseri háttérrel rendelkező innovatív gyárakról - fogalmazott az alpolgármester.  – Sokat dolgozunk azon, hogy a kis-és középvállalkozói szektor is minél inkább be tudjon kapcsolódni ebbe a folyamatba, ebbe az értékláncba, és képesek legyenek arra, hogy fejlesszenek, nyugati szinten gyártsanak. Nem elég ugyanis ipari országgá válnunk. Innovatív ipari országnak kell lennünk. Éppen ezért a legfontosabb cél, hogy a kutatásfejlesztés, az innováció minél nagyobb teret nyerjen a gazdaságban.

Gaál József elmondta, hogy ehhez természetesen az oktatási rendszert is meg kell reformálni, de ezen a téren is jó úton haladunk.

"Tudta? Felminősítették az országot!"

A péntek esti pozitív hitelminősítői döntésre mondta ezt viccesen a nemzetgazdasági miniszter. A lépés értékelésével kezdte előadását Varga Mihály a közgazdász-vándorgyűlés zárónapján. – A Standard and Poor’s tegnap este megállapította, hogy a magyar gazdaság jó úton van, kockázati besorolásunkat a befektetésre javasolt kategóriába emelték – mondta.

Ezzel a lépéssel elemzők értékelték a magyar gazdaság növekedésének stabilizálódását, az államadósság csökkenését, valamint belső megoszlásának javulását, és hogy a nemzeti valutában történt finanszírozás dominánsá vált.

Hirdetés

[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]

Varga szerint azonban a gazdaságban a termelékenységet és a hatékonyságot javítani kell a jövőben. A miniszter szerint van még tennivaló a termelékenység növelésében, hiszen a visegrádi négyek közül a leggyengébben áll Magyarország.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, az ország előtt álló egyik új kihívást a munkaerőpiacon jelentkező gondok jelentik.

Az nagyon kedvező, hogy a munkanélküliségi ráta a 2010-es 11,8 százalékról napjainkra már 5 százalékra esett vissza, amivel az uniós átlag alá került Magyarország, de ez új kihívást idézett elő a munkaerőpiacon, amely a munkaadók szerint nem képes betölteni szerepét a munkaerőkereslet ellensúlyozásában.

Szerinte a 10 legkeresettebb szakmai csoport között van nagyon magasan kvalifikált, de alacsony képzettséget igénylő szakma is. Mintegy 100 ezer betöltetlen állás van jelenleg az országban, ebből 50 ezret a piaci szférában tartanak számon. Ezért felül kell vizsgálni a közfoglalkoztatást, a szakképzési rendszert, a bejárási költséget csökkenteni kell, az albérleti költségeket is támogatni lehet. Varga rámutatott: a munkaerőhiány földrajzilag nagyon egyenetlenül oszlik el.

A miniszter a szakképzésről is szólt, elmondta: ez az első tanév, amely a duális képzés jegyében indult el. A szakképzési rendszer bevezetésére szükség volt, mert mint mondta, a német és az osztrák képzés is azt mutatja, hogy már 10 éves kortól ki lehet választani a gyerekeket a különféle szakmákra és a jövőben gyorsabban kell majd alkalmazkodni a változó munkaerőpiaci igényekhez.

A bérekkel kapcsolatban kiemelte, nyomás nehezedik majd a jövőben a hazai vállalatokra, a termelékenység növelésében előrébb vagyunk, mint a bérekben.

A miniszter összegzésében még egyszer utalt arra: a felminősítés hozamcsökkentést fog hozni már a közeljövőben. Mint mondta, bízik abban, hogy Magyarország sérülékenysége tovább csökken a jövőben, az államadósság ugyanis régiós összevetésben még magas.
A jövőben az alacsony termelékenységre, a munkaerőpiacon a területi különbségek kiegyenlítésére, a szakképzett munkaerő hiányának mérséklésére kell koncentrálni - mondta a nemzetgazdasági miniszter.  

Percről percre percről percre

Fő híreink fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

180 éve született Kecskeméti Lapok alapító-főszerkesztője

180 éve született Kecskeméti Lapok alapító-főszerkesztője

1840. február 21-én, Izsákon látta meg a napvilágot Madarassy László királyi ügyész, hírlapíró, í...

Farsangi mulatság a Margaréta Otthonban

Farsangi mulatság a Margaréta Otthonban

Fáraó és múmia, kalóz és krokodil, egyiptomi táncos és magyaros menyecske is szerepelt a Margarét...

2020.02.20. 19:53

48 kép

Kecskemét, Margaréta Otthon, farsang, mulatság

Mindenkit megmozgatnak a Dél-Alföld Régióban

Mindenkit megmozgatnak a Dél-Alföld Régióban

250 millió forint pályázati forrásból teremt sportolási lehetőséget a RÖPKE Kecskeméti Röplabda S...

Kiütéssel hangolt a megyei döntőre az U15

Kiütéssel hangolt a megyei döntőre az U15

A Mélykút együttesét 17-0-ra verték meg Móra Viktor tanítványai, és ez jó előjel lehet a vasárnap...

Emléktábla és emlékszoba az ÁVH rémtetteinek helyszínén

Emléktábla és emlékszoba az ÁVH rémtetteinek helyszínén

Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a KDNP Kecskeméti Szervezete, ahol bejelentették, hogy emlé...

Ne hagyja, hogy áldozattá váljon

Ne hagyja, hogy áldozattá váljon

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Bács-Kiskun Megyei Katona J...

2020.02.20. 14:06

rendőrség, áldozat, Kecskemét

Gyakorlati oktatói tanúsítványt ad a kereskedelmi és iparkamara

Gyakorlati oktatói tanúsítványt ad a kereskedelmi és iparkamara

Kizárólag kamarai gyakorlati oktatói tanúsítvánnyal rendelkező szakemberek foglalkozhatnak tanuló...

Újra működik az utastájékoztató rendszer

Újra működik az utastájékoztató rendszer

Ismét működnek a virtuális utastájékoztató táblák, és a virtuális megállóhely szoftverben is újra...

Újra Veránkán alkottak a művészek

Újra Veránkán alkottak a művészek

Az őszi Veránka hangulata fogadta mindazokat, akik szerda este részt vettek az AXON Kecskeméti Mű...

Taxis sztorik – VIDEÓ

Taxis sztorik – VIDEÓ

Fegyverrel követelte a taxis bevételét egy 16 éves fiú Helvécián a hétvégén. A taxis azonban elve...

A Zwack pálinka volt a téma az MKT Business mai rendezvényén

A Zwack pálinka volt a téma az MKT Business mai rendezvényén

A Neumann János Egyetemen a Magyar Közgazdasági Társaság Kecskeméti Ifjúsági Szervezete meghívásá...

Májusra minden buszt valós időben követhetünk

Májusra minden buszt valós időben követhetünk

A kecskemétiek már a helyi buszjáratok körülbelül háromnegyedének útvonalát tudják követni valós ...

Ágyneműgarnitúrát, táskákat, konyhai eszközöket loptak- Letartóztatták őket

Ágyneműgarnitúrát, táskákat, konyhai eszközöket loptak- Letartóztatták őket

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 26 éves nőnek és 27 év...

Bács-Kiskunban is elindul a NYITOK képzési program

Bács-Kiskunban is elindul a NYITOK képzési program

​Ingyenes képzéseket indít megyénkben a Nyitott Tanulási Központok Hálózata program. A Bács-Kisku...

5letből Jövő! Indul a Csapatos Csapatás

5letből Jövő! Indul a Csapatos Csapatás

Az utolsó mérföldkő feladatának teljesítése áll már mindössze az 5letből Jövő! vállalkozói vetélk...

Birkózókkal bővül a KESI!

Birkózókkal bővül a KESI!

Új taggal bővül a Kecskeméti Sportiskola sportközössége. A KESI meglévő 10 sportága mellett 2020-...

Önkénteseket várnak az 54. Nemzetközi Gyermek Játékok szervezői

Önkénteseket várnak az 54. Nemzetközi Gyermek Játékok szervezői

Június 30. és július 5. között Kecskemét ad otthont az 54. Nemzetközi Gyermek Játékoknak. A szerv...

Anyakönyvi hírek - 7. hét

Anyakönyvi hírek - 7. hét

2020. hetedik hetének anyakönyvi hírei.

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies