Kecskemét TV Kecskemét TV Kecskeméti lapok Kecskeméti lapok Gong rádió Gong rádió Keol Keol MONTÁZS magazin MONTÁZS magazin
Regisztráció Regisztráció Regisztráció Kecskemét város Kecskemét város

Naptár 2020. December 5. Szombat  Vilma

EUR: --- Ft Árfolyam csökkenés

GBP: --- Ft Árfolyam növekedés

Hiros.hu Facebook YouTube csatorna
Hirdetés

Még némakacsákat is lopott

2020.11.22. 08:12

A kiskunmajsai rendőrök befejezték a nyomozást annak a 21 éves helyi férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint hét helyre tört be két hónap alatt.

A Kiskunmajsai Rendőrőrs munkatársai nyomozást folytattak egy 21 éves helybélivel szemben, aki a gyanú szerint hét betörést követett el 2020 márciusától júniusáig.

A tettes általában a kerítésen bemászva jutott be az ingatlanok területére. Volt, amikor az udvarról lopott, előfordult az is, hogy a melléképületbe ment be, és volt olyan is, hogy besurrant a nyitott házba. Három lakásba csak úgy tudott bejutni, hogy az ajtót felfeszítette.

Az elkövető nem válogatott, mindent vitt, ami a keze ügyébe került: kerékpárokat, szivattyút, táskát, készpénzt, kézi szerszámgépeket, kazánt, radiátorokat, sőt még fagyasztott húst, befőtteket, akácfát, ráadásul két némakacsát is.

A rendőrök – kihallgatását követően – őrizetbe vették a betöréssorozattal gyanúsítható helybélit. A fiatal házát átkutatták, ahol az eltulajdonított értékek egy részét megtalálták, lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosoknak.

Hirdetés

[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]

A jelenleg is letartóztatásban lévő férfi ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.

(police.hu)

 

Hirdetés

Percről percre percről percre

Fő híreink fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

„Mindig imádtam Kecskemétet”

„Mindig imádtam Kecskemétet”

Életének 81. évében, december 5-én elhunyt Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészn...

Ismét találtak koronavírusos dolgozókat Kecskeméten

Ismét találtak koronavírusos dolgozókat Kecskeméten

Míg szerdán az óvodai és bölcsődei dolgozók tesztelése során nem találtak koronavírussal fer...

Lángolt egy kocsi az Auchan közelében - frissítve

Lángolt egy kocsi az Auchan közelében - frissítve

Hatalmas lángokkal, teljes terjedelmében égett egy személygépkocsi a Boróka utcában, az Auch...

Nem emelkedtek az árak a piacon karácsony előtt

Nem emelkedtek az árak a piacon karácsony előtt

Egyelőre nem drágult sem a zöldség, sem a gyümölcs a kecskeméti Budai utcai piaccsarnok árusainál...

2020.12.04. 20:12

47 kép

Kecskemét, Budai utcai Piaccsarnok, piac, árusok

Beteg gyermekeket vidított fel a Hírös Rescue Team

Beteg gyermekeket vidított fel a Hírös Rescue Team

A Bács-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának kis betegeit vidította fel ma (péntek...

Raktáron a só- és gépállomány - videóval

Raktáron a só- és gépállomány - videóval

Mint arról tegnap hírt adtunk, felkészült a télre a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. P...

Rendőrök üldözték a gyorshajtót, végül egy fának rohant

Rendőrök üldözték a gyorshajtót, végül egy fának rohant

Egy sofőr Kecskemét belterületén jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet, és nem ...

Megnyílt az Aranyhomok Portéka Online Adventi Vásár

Megnyílt az Aranyhomok Portéka Online Adventi Vásár

A pandémia időszakában a karácsonyi vásárok meghiúsulnak, ezért szeretné az Aranyhomok Kistérségf...

Így közlekednek a hetényegyházi vonatok, autóbuszok

Így közlekednek a hetényegyházi vonatok, autóbuszok

A Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. Facebook oldalán megjelentek a legfrissebb információk ...

A piaccsarnokba is megérkezett a Télapó

A piaccsarnokba is megérkezett a Télapó

Megérkezett a Budai utcai piaccsarnokba is a Télapó. A nagyszakállú nem csak a piac munkatársait ...

Nyugdíjba vonul Mező doktor

Nyugdíjba vonul Mező doktor

Nevelt otthon páviánt, struccot, sőt tigriskölyköt is. Több ezer malacot, borjút segített a világ...

Egyre több a feladata az Alföldi Mikulásnak

Egyre több a feladata az Alföldi Mikulásnak

December hatodikához közeledve, az Alföldi Mikulás már egyre több kecskeméti óvodás és bölcsődés ...

Operatív Törzs - Bezártak egy kecskeméti edzőtermet

Operatív Törzs - Bezártak egy kecskeméti edzőtermet

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ellenőrzése nyomán, tegnap bezártak egy kecskeméti...

Végrehajtandó fegyházat kért az ügyész az idős asszonyt kirabló kecskeméti férfire

Végrehajtandó fegyházat kért az ügyész az idős asszonyt kirabló kecskeméti férfire

A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy kecskeméti férfi e...

Ismét jó hírek az óvodákból, bölcsődékből: minden teszt negatív lett

Ismét jó hírek az óvodákból, bölcsődékből: minden teszt negatív lett

Újra jó hírt közölt ma Engert Jakabné, Kecskemét város alpolgármestere Facebook oldalán, amikor m...

Dobogós lett a Resti Kornél a HangHordozók versenyen - Videóval

Dobogós lett a Resti Kornél a HangHordozók versenyen - Videóval

Harmadik helyezést ért el a kecskeméti Resti Kornél 'Eredetimegjelölésselellátott' zeneka...

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies