Kecskemét TV Kecskemét TV Kecskeméti lapok Kecskeméti lapok Gong rádió Gong rádió Keol Keol MONTÁZS magazin MONTÁZS magazin
Regisztráció Regisztráció Regisztráció Kecskemét város Kecskemét város

Naptár 2021. Április 18.   Andrea

EUR: --- Ft Árfolyam csökkenés

GBP: --- Ft Árfolyam növekedés

Hiros.hu Facebook YouTube csatorna
Hirdetés

„A Szentháromság Isten titka – nem megérteni, hanem elfogadni kell!”

A keresztény hit egyik legnagyobb misztériumát állítja a középpontba a kereszténység Szentháromság ünnepén, mely a legtöbb nyugati egyházban a pünkösdöt követő első vasárnapra esik. De hogyan érthetjük meg az „Atya, Fiú, Szentlélek” hármasban megmutatkozó egy igaz Istent? Erről kérdeztük Hulej Enikőt, a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség másodlelkészét.

– A Szentháromság tanítása olyan dogma, amit az egyház fogalmazott meg az első századokban. A Bibliában Isten három személyének egyszerre történő megnevezése akkor hangzik el konkrétan, amikor Jézus a mennybemenete előtt elmondja a missziói parancsot az apostoloknak: „tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek a nevében” (vö. Máté evangéliuma, 28. fejezet, 19. vers – a szerk.).

Viszont ha figyelmesen olvassuk a Szentírást, akkor már a teremtéstörténetben felfedezhetjük valamilyen módon Isten mindhárom személyét. Az Atya jelenléte nyilvánvaló, az is ott van rögtön az első versekben, hogy az ő Lelke lebegett a vizek felett. „De hol a Fiú?” – kérdezhetjük. A Biblia azt mondja, Isten a szavával teremt. És ha ezt összevetjük János evangéliumának első fejezetével, rögtön megtalálhatjuk a választ is. Az evangélista ugyanis Jézus születése kapcsán úgy fogalmaz, hogy benne az az Ige lett testté, aki már kezdetben is volt és általa jött létre minden. Jézus egyébként maga is többször kijelenti az írástudókkal vitázva, hogy ő öröktől fogva létezik és egy az Istennel.

– Isten egy, mégis három személy. Hogyan érthetjük meg ezt?

– Az Istenről való beszéd azért nagyon nehéz, mert nincsenek rá megfelelő kifejezéseink. Titok előttünk, bizonyos dolgokat csak sejtünk, megtapasztalunk, de az egészről nincs tudásunk. És nem is biztos, hogy minden titkot meg kell fejtenünk! A hit pont arról szól – és ez a Szentlélek munkája –, hogy én akkor is tudok bízni az Úristenben, rá tudok hagyatkozni és el tudom fogadni az ajándékait, amikor nem értek mindent vagy nem tudok mindent pontosan megmagyarázni.

A Szentháromság kapcsán nekem személy szerint a következő nézőpont segít: amikor emberi dolgokról beszélünk, mindent térben és időben helyezünk el, Isten pedig egy másik valóság, aki kívül van ezen a koordinátarendszeren; ő örökkévaló, végtelen és mindenható. Végesként én nem tudok „odaugrani” a végtelenhez, hogy eljussak hozzá. De akkor hogyan találkozhatom vele? Isten szeretetének nagysága, hogy miközben megmaradt végtelennek, örökkévalónak és mindenhatónak, az Úr Jézus személyében mégis belépett a mi koordinátarendszerünkbe. Az Atya nem szűnt meg Isten lenni, amikor a Fiú egy adott történelmi korban és földrajzi helyen emberré lett. A Szentlélek részben ugyanazokat a „tulajdonságokat” mutatja, mint Isten, hogy nincs helyhez és korhoz kötve, ugyanakkor hatásai ebben a rendszerben nyilvánulnak meg, a jelenlétét intenzíven ki tudja fejezni.

– Tulajdonságokat említ. A Szentírás számos jelzővel illeti, írja le Isten három személyét. Ezek közül melyek a legfontosabbak személyesen az Ön számára?

Hirdetés

[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]

– Az Atya a Teremtő, akinek az életet köszönhetjük. Gondviselő, aki a kezében tartja a sorsunkat. És Szent Isten, aki bármennyire is szerető Atya – és ez nagyon erősen átjön a Bibliából! –, mégsem a haverunk, ezért viszonyuljunk tisztelettel hozzá.

A Fiú a Megváltó, aki a bűnökből való szabadulás, a nyomorúságokból való kiút lehetőségét adja meg nekünk. A feltámadás valósága kapcsolódik hozzá: hogy nemcsak ebben a földi életben reménykedhetünk. Jézus Krisztus a kulcsa annak, hogy Isten közelében vagy tőle távol töltjük-e az örökkévalóságot.

A Szentlélek a személyes hitünk és a megszentelődésünk munkálója. Általa lesz számunkra a Biblia tanítása nem csupán elmélet, amit meg lehet tanulni és fel lehet mondani, hanem a mindennapi életünk, döntéseink, szavaink, gondolataink alakítója.

– Szentháromság ünnepével véget ér egy karakteres időszak, és sokak szerint egy ünneptelen félév kezdődik.

– Valóban: az egyházi esztendő a megváltásunk szempontjából legfontosabb, Jézus történetéhez kapcsolódó ünnepeket fél év alatt sorra veszi. De a másik félév sem ünneptelen, már csak azért sem, mert tulajdonképpen a vasárnap – Jézus feltámadásának napjaként – mindig ünnepnap.

Én ezt az időszakot inkább gyümölcstermő félévnek szoktam mondani. Arra ad különösen is lehetőséget, hogy éljük meg, váltsuk aprópénzre azt, amit Istentől kapunk. Érjenek be a Lélek gyümölcsei! Mutatkozzon meg szavainkban, tetteinkben, döntéseinkben, hogy valóban Istennel éljük az életünket, a mindennapjainkat. És ha személyes kapcsolódásunk van hozzá, akkor nemcsak elvétve, alkalomszerűen szeretnénk találkozni vele, nemcsak úgy „beugrunk hozzá” a templomba, hanem minden pillanatban azt keressük, mi az ő akarata és terve velünk.

Hirdetés

Percről percre percről percre

Fő híreink fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

Idegenben is legyőztük a Kaposvárt

Idegenben is legyőztük a Kaposvárt

A play-outban egy héttel ezelőtt is kecskeméti siker született. 

Tovább robog a bajnoki cím felé az U17

Tovább robog a bajnoki cím felé az U17

Nagy utazást követően fektették két vállra a Nyírgyulajt Móra Viktor fiataljai.

Nagy meglepetéssel várja a vendégeket a vadaskert a nyitáskor

Nagy meglepetéssel várja a vendégeket a vadaskert a nyitáskor

Hatalmas meglepetésben lesz része mindazoknak, akik ellátogatnak a Kecskeméti Vadaskertbe, ha maj...

Hétfőn kezdődnek az éjszakai repülések

Hétfőn kezdődnek az éjszakai repülések

A kecskeméti repülőbázis Gripen pilótái 2021. április 19-től kezdve két héten át - az éves kiképz...

Újabb adással jelentkezik a Természetvédelem határok nélkül

Újabb adással jelentkezik a Természetvédelem határok nélkül

A 15. résszel folytatódik a Természetvédelem határok nélkül. Az április 17-i adásban a szaporodás...

Itt hasadt meg szíve Kecskemét legnagyobb fiának

"Itt hasadt meg szíve Kecskemét legnagyobb fiának"

Április 16-án ünnepeljük Katona József halálának évfordulóját. Ebből az alkalomból idézzük most f...

Megújult a a Szent László körúti vásártér - videóval

Megújult a a Szent László körúti vásártér - videóval

Látványos változások történtek az elmúlt hetekben a Szent László körúti vásártéren. A zsibiként v...

Láthatatlan segítség

Láthatatlan segítség

A klímatudatos energiatermelés és a TERMOSTAR Kft. évi 25.500 tonna CO2 megtakarítást eredményező...

Soron kívül oltották a pedagógusokat Kecskeméten

Soron kívül oltották a pedagógusokat Kecskeméten

Hat oltóponton, mintegy 800 köznevelésben dolgozó oltása zajlik ma a Bács-Kiskun Megyei...

Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség és Középiskolás Program

Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség és Középiskolás Program

Indul a jelentkezés a Mathias Corvinus Collegium (MCC) ingyenes képzéseire: a Fiatal Tehetség Pro...

Otthon készülnek az érettségire a diákok - videók

Otthon készülnek az érettségire a diákok - videók

Bár digitális órákon készülnek fel idén a diákok az érettségire, könnyebbség, hogy idén is csupán...

Duna Aszfalt - DTKH Kecskemét: Kaposváron folytatódhat a jó széria

Duna Aszfalt - DTKH Kecskemét: Kaposváron folytatódhat a jó széria

A play-out szakasz 3. fordulójában a Kaposvári KK vendége lesz a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szom...

Fontos mérkőzés vár hétfőn az SG Kecskemét Futsalra

Fontos mérkőzés vár hétfőn az SG Kecskemét Futsalra

Hétfőn 19:00 órától folytatódik a felsőházi rájátszás az SG Kecskemét Futsal együttese számára az...

Zöldül és megújul a Szent László körúti vásártér

Zöldül és megújul a Szent László körúti vásártér

Látványos változások történtek a Szent László körúti vásártéren, mely zsibiként, illetve nagybani...

Maradjon otthon vagy térjen vissza az oviba, suliba a gyerek?

Maradjon otthon vagy térjen vissza az oviba, suliba a gyerek?

Mind szülői, mind pedagógusi körben megosztó téma a jövőheti óvoda- és iskolanyitás. Noha a pedag...

Most Esztergomban tesztelik, majd Kecskemétre jön az eCitaro

Most Esztergomban tesztelik, majd Kecskemétre jön az eCitaro

A Zöld Busz Demonstrációs Mintaprojekt legújabb állomásán, Esztergomban is forgalomba állt egy ti...

Újabb mentett denevérek érkeztek a tiszaugi denevértoronyba

Újabb mentett denevérek érkeztek a tiszaugi denevértoronyba

Öt, korábban Kecskemétről és a budapesti Békásmegyerről mentett rőt koraidenevér (Nyctalus noctul...

Férfi röplabda Extraliga - A Kistext SE legyőzte a Kecskemétet

Férfi röplabda Extraliga - A Kistext SE legyőzte a Kecskemétet

A Kistext SE házigazdaként 3-0-ra legyőzte a Kecskemét csapatát a férfi röplabda Extral...

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies