Kecskemét TV Kecskemét TV Kecskeméti lapok Kecskeméti lapok Gong rádió Gong rádió Keol Keol MONTÁZS magazin MONTÁZS magazin
Regisztráció Regisztráció Regisztráció Kecskemét város Kecskemét város

Naptár 2021. December 3. Péntek  Ferenc

EUR: --- Ft Árfolyam csökkenés

GBP: --- Ft Árfolyam növekedés

Hiros.hu Facebook YouTube csatorna
Hirdetés
Turai Laura

2021.10.20. 19:17

Balanyi Zoltánhoz régóta szólnak a kövek, s ő alázattal, csöndben figyelve közvetíti legfinomabb sustorgásukat, üzenetüket. Ebből az elcsendesülésből bírtuk szóra az egyszerre szakrális és monumentális művek alkotóját, akinek szoborparkokban megtalálható fő konstrukcióiból néhány már a hét eleje óta megtekinthető a Hírös Agóra előtt, ma (szerda) délután pedig kisebb méretű szobraiból nyílt jubileumi kiállítás Kontempláció címen, immáron a benti térben.  

– A szobrok szakrális jellege kétségtelen – miként épül ez be a szobrokba, honnan fakad?

– Harmincéves történet. Húszéves lehettem, mikor úgy kerültem be szobrászatra, hogy nem volt előképzettségem, és akkor „megimádkoztam” a dolgot. Innentől kezdve minden ajtó kinyílt előttem, nemcsak az, amit nem láttam, hanem az is, amit nem sejtettem. Az irány innentől adott, kérdés tovább nem volt. Az se, hogy mit csinálok, és az se, hogy mit fogok holnap csinálni, ez rá van bízva a Teremtésre. Tehát, ha tanácstalan helyzetben vagy, s odafordulsz Istenhez, és a hajadnál fogva kiemel, akkor nincs kérdés. Igazából mindaz, ami elkészül, nem az én produktumom, hanem valamiért engem választott ki, hogy megcsináljam – tehát üzenetet közvetítek.

– Mit tartalmaz a kiállítás anyaga? Hogyan állt össze?

– Ez egy gyűjteményes kiállítás, a legelső korszakból egy szobor van, kivettem az egyetemi évek munkáit. Van, ami a doktori program keretében készült – ahogy az „Erény”- sorozat, a bazaltból készültek. Sokféle tematika látható, 1993-tól 2021-ig datálható a válogatás. Ezek kisplasztikák, de az én fő profilom nem ez, hanem, ami kint van a téren. Csak hát azok nem szállíthatók úgy, mint ezek. Az itteniek közül van levélnehezék méretű is.

– Honnan származnak a megmunkált kövek?

– Mindegyik máshonnan. Odamegy az ember a bányába egy csomó pénzzel, lemérlegel, utána felmegy, és ha hagyják, turkál – mert nem biztos, hogy hagyják. Van mindenféle biztonsági követelmény: bukósisak, láthatósági mellény, engedély. Recsken, Uzsán lehet így követ venni.

– Véletlenszerű a választás?

– Nem, de aki keres, az megtalálja…

– Mi tartja össze a szobrokat?

– Csapok vannak benne, bele vannak fúrva az alsó és a fölső részbe is. Az alsóba mindig bele vannak ragasztva, a fölső pedig csak rá van eresztve, hogy szállítható legyen.

– Hogyan fog hozzá az alkotáshoz?

– Meglátom a követ és megszólít. Nagyon kevéshez tudok csak hozzányúlni, talán pár száz szobrot tudok életemben elkészíteni. Már eddig száz körül járok, bízom benne, hogy két-háromszázat sikerül, majd meglátjuk…Azt se tudom, hogy meddig fog tartani – addig fogom csinálni, ameddig van benne titok. Például ott van az a vízimalom (mutatja), 2001-ben készült. Építettem vízimalmot egy patakon, „ő” csinálta, nem én. Visszaadtam az alkotásnak a lényegi részét is – csak azt figyeltem, hogyan kopik két hónap alatt. Hónapokba telt, amíg elkészült.

Hirdetés

[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]

– Hogyan oldható fel az ellentmondás, hogy ezek természetből kiemelt kövek, ugyanakkor a mozgatáshoz komoly gépek szükségesek?

– Amennyit csak lehet kézzel dolgozom, és a lehető legkevesebb mesterséges beavatkozással. A megmozgatás a legkevesebb – viszont ma a faragáshoz mindenki gépeket használ, és ez így túl gyors. Nem tud reagálni a kő, nem rezonál, nem hallja meg az ember a finom kis suttogását. Nekem a fő cél, hogy folyamatosan utaljak a teremtésre, erre az isteni minőségre. Ennek a fizikai manifesztációja az üzenet, amit valamiért én kapok. Lehet, hogy azért, mert megimádkoztam, vagy amúgy is megkaptam volna, csak így konkrétabb. És ezzel kell elszámolnom a végén. Nem fogja érdekelni a Teremtőt, hogy miért „nem”, csak az, hogy miért „igen”.

– Mit tudhatunk a kövekről mint alapanyagokról?

– Többmillió évesek ezek a kövek, a legfiatalabb is – talán a réti mészkő, ami Magyarországon pont itt Kecskemét környékén fellelhető csak, – tizenkétezer éves. Az összes többi 190-210 millió éves, csak a bazalt fiatalabb még. De van 450 millió éves kőzet is, az a legidősebb. Igazából hova rohanunk? Legalább itt, az életemnek ebben a pici részében próbálom úgy csinálni, mintha normális tempó lenne. A többit úgyse tudom föltétlenül, mert része vagyok ennek a társadalomnak, például most is egy intézményben állítok ki, aminek van ideje. Tanítok az egyetemen, ott is vannak a munkámnak időhatárai – múltkor is elfelejtettem bemenni egyik órámra, mert ezen járt a fejem…Ez van.

– Mit tud kezdeni az értetlen reakciókkal? Hiszen az értő közönség mellett sokan nem látják meg, nem érzékelik azt a szférát, amelyben ezek a kövek léteznek, csak nyers fizikai valóságukat. Foglalkoztatja ez a helyzet?

– Ahány ember, annyi reakció. Nem érdemes ezzel foglalkozni. Ezt csak úgy tudod tisztán tartani, ha arra figyelsz, amit kapsz, föntről, az Istentől. Ott kezdődik, hogy a benső csendet meg kell teremteni. A mai világban ez nehéz, nagy feladat, nekem ez tanyán élve könnyebb.

– Melyek a következő tervek?

– Nagybányára hívtak meg, ott kellene lennem október 15-től, de csak később tudok indulni. Van két nagy munka, amivel készülök. Ritkaság, hogy van kiállításom, mert bonyolult megszervezni, teherautót szerezni, cipekedni. A szoborparkok reálisabbak, ott megszokják, megszeretik az emberek. A szoboregyüttesek helyspecifikus konstrukciók. Számomra is meglepő, hogy itt a téren is élnek, mindig természetben képzeltem el őket. Található egy a Vászolyi Öreghegyen szoborparkban, a Haláp-hegy lábánál, és Vácon – tehát összesen három van. Ezek szoborkonstrukciók, megtervezett univerzális rendszerek.

– Lehet ebben fejlődni?

– Én azt gondolom, hogy lehet – aztán, hogy meddig, azt nem tudom megmondani. A következő tervet mindig a pillanat szüli – nyilván vannak jelképek, az egyik az a kereszt, vagy az ember – aztán a kapu, ami egy örök jelkép, az átlépés szimbóluma (van, amelyik oda-vissza járható, van, amelyik csak egy irányba); van most egy emlékműtervezetem is, de erről most még nem beszélhetek.

Hirdetés

Percről percre percről percre

Fő híreink fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

Műszaki - anyagtechnológiai konferenciát rendeztek Kecskeméten

Műszaki - anyagtechnológiai konferenciát rendeztek Kecskeméten

A Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara idén is megszervezte MASZK 2021-es rend...

2021.12.03. 16:57

24 kép

Megnyílt az Art placc a KIO Tükörtermében

Megnyílt az Art placc a KIO Tükörtermében

December 3-án délután megnyílt az Art placc. A tér, ahol egyedi alkotókkal, egyedi tárgyakkal és ...

2021.12.03. 16:47

51 kép

Ma is folytatódott az avarszedés Kecskeméten

Ma is folytatódott az avarszedés Kecskeméten

Több mint 12 hatalmas avargyűjtő zsákot szedtek tele lelkes önkéntesek ma (pénteken) a Rendőrfalu...

2021.12.03. 15:58

5 kép

Vaddisznók kilövése kezdődik a szabadidőközpontban

Vaddisznók kilövése kezdődik a szabadidőközpontban

Ma kezdődik és várhatóan két hétig tart a veszélyes vadak kilövése a Benkó Zoltán Szabadidők...

2021.12.03. 13:48

Adventi  ablaknyitogató a Vacsiközben

Adventi ablaknyitogató a Vacsiközben

Idén első alkalommal szervezte meg a Szívvel a Vacsiközért Egyesület az adventi ablaknyitogató pr...

2021.12.03. 12:56

Vasárnapig tart az ebösszeírás

Vasárnapig tart az ebösszeírás

December 5. vasárnapig még bárki regisztrálhatja kutyáját a kötelező ebösszeíráson. Az adatlapok ...

2021.12.03. 12:47

A Német Nemzetiségi Önkormányzat ajándéka a Kinder Ovinak

A Német Nemzetiségi Önkormányzat ajándéka a Kinder Ovinak

Karácsony alkalmából különleges ajándékkal lepte meg a kecskeméti Kinder Ovit a Német Nemzet...

2021.12.03. 11:49

Scoregoal: 2021 utolsó hazai meccse jön hétfőn

Scoregoal: 2021 utolsó hazai meccse jön hétfőn

December 6-án, hétfőn 19:00 órakor a Nyírgyulajt fogadja a 2021-es naptári év utolsó hazai mérkőz...

2021.12.03. 10:46

Kormányhivatali dolgozó részesült elismerésben

Kormányhivatali dolgozó részesült elismerésben

Szent Kristóf a Gyermekekért Díjat kapott Dr. Fuszanecker Hedvig, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhiv...

2021.12.03. 10:41

19 ittasan vezető sofőr áll bíróság elé egy napon Kecskeméten

19 ittasan vezető sofőr áll bíróság elé egy napon Kecskeméten

A Kecskeméti Járási Ügyészség ittas járművezetés, illetve eltiltás hatálya alatti járművezetés mi...

2021.12.03. 08:43

Városháza: szünetel az ügyfélfogadás Hetényegyházán

Városháza: szünetel az ügyfélfogadás Hetényegyházán

December 6-tól január 17-ig nem lesz személyes ügyéntézésre lehetőség a hetényegyházi kirend...

2021.12.03. 07:09

Duna Aszfalt-DTKH: hasznos edzőmérkőzést játszottunk a PVSK ellen

Duna Aszfalt-DTKH: hasznos edzőmérkőzést játszottunk a PVSK ellen

Csütörtökön a pécsieket látta vendégül a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét az edzés időpontjában. Az ed...

2021.12.03. 07:04

Stúdióbeszélgetés: Német Zsolt, Csíkos Imre

Stúdióbeszélgetés: Német Zsolt, Csíkos Imre

Új honlap, kezdődő 2022-es parkolóbérlet-értékesítés, egyre csak szaporodó feladatok. A Kecskemét...

2021.12.02. 21:58

Műfenyőt karácsonyra – Videóval

Műfenyőt karácsonyra – Videóval

Közeledik a karácsony. A leggyakoribb kérdés: igazi vagy műfenyőt válasszunk. Manapság egyre igén...

2021.12.02. 21:41

Sportnépszerűsítés fekvenyomóversennyel – Videóval

Sportnépszerűsítés fekvenyomóversennyel – Videóval

A sportolás és a sportos életmód népszerűsítése fontos feladata a Magyar Honvédség toborzóirodáin...

2021.12.02. 21:12

Trianon és japán diplomácia – könyvbemutató – Videóval

Trianon és japán diplomácia – könyvbemutató – Videóval

A Lendület Trianon 100 Kutatócsoport új kötetének bemutatóját tartották ma Kecskeméten. A&nb...

2021.12.02. 20:52

Esti gyors - A nap hírei egy percben

Esti gyors - A nap hírei egy percben

Nézze meg itt a nap legfontosabb kecskeméti híreit röviden!

2021.12.02. 18:49

Balesetmegelőzés a Wojtyla Barátság Központban

Balesetmegelőzés a Wojtyla Barátság Központban

Előadást tartottak és ajándékokat osztottak a megjelenteknek a közlekedési szakemberek.

2021.12.02. 18:11

Újra jeles kecskemétiek a pódiumon

Újra jeles kecskemétiek a pódiumon

December elsején került sor az idei naptári év utolsó Hírös kecskemétiek pódiumbeszélgetésére a H...

2021.12.02. 17:43

Sorra érkeznek a szobrok a Rávágy térre – Videóval

Sorra érkeznek a szobrok a Rávágy térre – Videóval

Folyamatosan érkeznek a szobrok a felújítás alatt álló Rávágy térre. A Balanyi Zoltán szobrászműv...

2021.12.02. 17:05

19 kép

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies