Kecskemét TV Kecskemét TV Kecskeméti lapok Kecskeméti lapok Gong rádió Gong rádió Keol Keol MONTÁZS magazin MONTÁZS magazin
Regisztráció Regisztráció Regisztráció Kecskemét város Kecskemét város

Naptár 2019. November 15. Péntek  Albert, Lipót

EUR: --- Ft Árfolyam csökkenés

GBP: --- Ft Árfolyam növekedés

Hiros.hu Facebook YouTube csatorna
Küldjön képet!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Hirdetés

2019.10.05. 16:59

Pénteken este a Kelemen László Kamaraszínházban mutatta be a Kecskeméti Katona József színház társulata a Liliomfi című új produkcióját. Szigligeti Ede klasszikusát Mohácsi István és Mohácsi János írta át.

Negyvenkilencre lapot

Idén kereken 170 esztendeje, hogy 1849-ben Szigligeti Ede állítólag mindössze két kolozsvári délután alatt papírra vetette a Liliomfit, a magyar irodalom és a hazai színházművészet egyik legnagyobb klasszikusát. Egy olyan vígjátékot, melyből Makk Károly máig ható filmet forgatott - és melyet nem hiszem, hogy át kellene írni. De mivel nem áll szerzői jogvédelem alatt, és mivel így a jogdíj az átírókat illeti – hát átírták ezt is.

Így aztán a Mohácsi testvérek által átfogalmazott szöveggel színre vitt kecskeméti előadásnak inkább nem is kicsit absztrakt népszínmű karaktere lett, Petőfi Sándorral – aki cigánynak adja ki magát és úgy bujkál. Meg közben „Petőfi Sándor gatyába’ táncol, felesége bugyiba, úgy mennek a moziba”. Ez mondjuk egy gyermeteg poén, szerencsére nem sok ilyen van. De azért jót lehet rajta röhögni, főleg ahogy Váry Károly előadja. Viszont nagyon is áll a párhuzam, mellyel nyilván a költő vándorszínész előéletére utalnak Mohácsiék; és nagyon illenek a darabhoz Petőfi – és mellette kisebb számban a jó barát: Arany János - verseinek Rozs Tamás által készített megzenésítései. Ezeket – ahogyan a közzenéket is - a Rozs Tamás, Hegedűs (Hega) Zoltán, Molnár Pál és Borits Péter felállású remek zenekar kíséretével halljuk.

Kimondható, hogy – pár túlírt, dagályos pillanatot kivéve - jópofa, mozgalmas és tartalmas lett ez az átirat: főképpen zenével, énekkel és tánccal ötvözve a színpadi történést. Mohácsiék beleírásában nincs trágárkodás, van viszont emelkedett irodalmi párhuzam, kulturált utalások, és intelligens humor. Végre egy átírás, amelyre el lehet vinni az iskolásokat is – mert le fogja kötni őket, és csak tanulnak belőle! Szóval jól sikerült a zenével az irodalmi alapanyag: stílusos, kellemes, szerethető.

De amiért igazán élettel teli és sikeres lett a darab, az a gondolatgazdag, színes megvalósításnak köszönhető. Kocsis Pál színművészként is jelen van színházunkban, de megmutatta már, hogy nagyon eredeti rendezéseket képes a színre vinni - és szerintem a Liliomfivel sokkal nagyobb sikert fog aratni a közönség körében, mint az egyébként ugyancsak kiválóan elkészített, de nehézkesebb Moliére átirattal. Kocsis remekül megfogta a Liliomfi vérbő – de mégis csak biedermeier karakterét, és a saját maga által tervezett díszletben nagyon él a színrevitele.

Kiváló választás Koltay-Nagy Balázs és Szemenyei János kettőse a két vándorszínész barátra, nagyon dinamikusan, szinte önfeláldozón hozzák a két nyughatatlan figurát. Marikaként debütál Trill Beatrix egyetemi hallgató, aki méltán került be a főszereplők közé; és mellettük Csombor Teréz és Sirkó László alakítása pedig kész jutalomjáték. A Kocsis által elképzelt előadás pedig Hegedűs Zoltán, Decsi Edit, Kelecsényi Anna, Lakatos Máté, Körtvényessy Zsolt és Aradi Imre átütő erejű komédiázásával teljesült ki és lett telitalálat. Szegvári Julinál pedig emeljük ki, hogy nemcsak szereplőként segített beteljesíteni a darabot, de egyben hatásos koreográfiákat is készített.

Hirdetés

[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]

A remek csapatmunkában - a kisebb szerepekben - három további egyetemi hallgató is nagy sikerrel vesz részt: Kelecsényi Anna, Urbán Richárd és Kovács Martin szerepeltetése előremutató, bátor, jó választás. Amúgy pedig a díszlet mellett nagyon tetszett a jelmezek beszélő ötletessége, az anyagra festett zsebek, hajtókák: Remete Krisztina színes, könnyed, kedves ruhái ügyesen hozták a Liliomfi karakterét.

A színészi játéktól az éneken és a kísérőzenén át a táncjelenetekig és az átírás által hozzáadott többletig minden apró részlet szerves egységgé állt össze, és egy kellemes, szórakoztató, látványos előadásban teljesedett ki a Liliomfi átiratának kecskeméti színrevitelén.

Nevettető, szerethető, könnyed – de mégis intelligens, fajsúlyos előadás lett – be kell menni rá az egyre hosszabbodó, hűvösödő őszi estéken felmelegíteni a lelket.

Komlós József JR

 

Percről percre percről percre

Fő híreink fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

New Yorkba röpít a színház új bemutatója

New Yorkba röpít a színház új bemutatója

Holnap (szombaton) mutatják be a Társasjáték New Yorkban című darabot a Kecskeméti Katona József ...

Gong Rádió az élen

Gong Rádió az élen

A legfrissebb mérések szerint mind az elért hallgatók számát, mind az összes rádió közül a helyi ...

Akinek szívügye az újraélesztés

Akinek szívügye az újraélesztés

Élesben még soha nem kellett elsősegélyt nyújtania Andó Ilonának, de ha szükség lenne rá, abszolú...

Mélymulcs a természet mintájára - Dr. Gyulai Iván előadása

Mélymulcs a természet mintájára - Dr. Gyulai Iván előadása

Egy egészség- és környezetvédő kertművelési módszert mutatott be közönségének dr. Gyulai Iván, az...

Megmérettettek a megyei borok

Megmérettettek a megyei borok

Olyan érdeklődés fogadta, hogy egy tűt sem lehetett leejteni a kecskeméti Sheraton Hotel konferen...

Kecskeméten is beszólhatunk a papnak - videóval

Kecskeméten is beszólhatunk a papnak - videóval

November 20-án, szerdán 19 és 22 óra között bárki szabadon kérdezhet papoktól Kecskeméten. A Szól...

Sorozatosan lopott a 14 éves fiú

Sorozatosan lopott a 14 éves fiú

Elektromos kerékpárt, mobiltelefont lopott, sőt egy autót is feltört Kecskeméten az a 14 éves fiú...

Kecskemét átalakuló tömegközlekedéséről a Kiemelőben

Kecskemét átalakuló tömegközlekedéséről a Kiemelőben

Kedden döntött a közgyűlés arról, hogy januártól a DAKK helyett az INTER TAN-KER Zrt. lesz a kecs...

Gepida leleteket mutattak be Kecskeméten

Gepida leleteket mutattak be Kecskeméten

A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai az M44-es autópálya nyomvonalán közel kétszáz gepid...

Olvasó papák, mamák – olvasó unokák

Olvasó papák, mamák – olvasó unokák

„Olvasó papák, mamák – olvasó unokák: válogatás családi literációs jó gyakorlatok&rdq...

Elítélték a gyalogost halálra gázoló autóst - Videóval

Elítélték a gyalogost halálra gázoló autóst - Videóval

A Kecskeméti Járásbíróság előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak az 55 éves nőnek az ügyében,...

Az utasok érdekeit szolgálják a fordítva kihelyezett utastájékoztató táblák

Az utasok érdekeit szolgálják a fordítva kihelyezett utastájékoztató táblák

Nem a buszmegállók felől, hanem az érkezési irányból látható néhány utastájékoztató tábla Kecskem...

Jól halad a volt kolostor felújítása

Jól halad a volt kolostor felújítása

Terv szerint halad a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet felújítása. Jól látható, hogy már a tet...

A Piaristák terén tart helyszíni rekonstrukciót a rendőrség holnap este

A Piaristák terén tart helyszíni rekonstrukciót a rendőrség holnap este

Helyszíni rekonstrukció miatt kell szakaszos útlezárásokra számítani holnap (csütörtök) késő délu...

Letartóztatásban a fegyveresen elkövetett rablással gyanúsított román férfi

Letartóztatásban a fegyveresen elkövetett rablással gyanúsított román férfi

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak az 25 éves román férfina...

Állj közénk! – Kecskemétre is elért a kamara roadshow-ja

Állj közénk! – Kecskemétre is elért a kamara roadshow-ja

Hazai és nemzetközi versenyekre toboroztak autószerelő, mechatronikus és építőipari tanulókat ma ...

Először adták át a Neumann János Egyetem tudományos elismeréseit

Először adták át a Neumann János Egyetem tudományos elismeréseit

20. alkalommal rendezték meg ma (szerda) a Neumann János Egyetemen a kecskeméti felsőoktatás nagy...

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies