Archívum
Jótékonyság | Kecskemét | Kerékpár | Sport
2023.05.28
Rendkívül sikeres volt a VI. BringAuti Jótékonysági Kerékpáros Teljesítménytúra
137 bringás pattant nyeregbe szombaton, hogy letekerjék a VI. BringAuti Jótékonysági Kerékpáros Teljesítménytúra valamelyik távját a három közül. Az általuk befizetett regisztrációs díjakból, valamint az adományozók és a licitálók által adott összegből a nap végére 638.500 forint gyűlt össze, melyet a szervezők Autizmus Centrum és a „CSODABOGÁR” Nappali Intézmény javára ajánlottak fel.
Jótékonyság | Kecskemét | Kerékpár | Oktatás | Sport
2023.05.25
A BringAuti, és ami mögötte van II. rész
Három éve annak, hogy utoljára megrendezték BringAuti jótékonyági kerékpártúrát, így arra gondoltunk, nem árt felfrissíteni, miről is szól. És elmesélni azoknak, aki nem is tudták. Leültünk hát beszélgetni Soltész Veronikával, a BringAguti főszervezőjével, egy autista gyermek édesanyjával. De aztán a végeredmény sokkal több lett, mint egy kedvcsináló. Egy autizmussal élő fiatalember története, aki most érettségizik, és az ELTE-re készül. És a szüleié. És azoké, akik segítették őket, hogy idáig eljussanak. Azoknak, akik egy ebből nagyon sokat tanulhatnak, akár érintettek, akár kívülállók.
Kerékpár | Jótékonyság | Kecskemét | Sport | Tömegsport
2023.05.23
A BringAuti, és ami mögötte van I. rész
Május 27-én, szombaton rendezik meg a VI. BringAuti Jótékonysági Kerékpáros Teljesítménytúrát. Mivel a pandémia miatt a legutóbbi eseményt három éve tartották, arra gondoltunk, felelevenítjük, miről is szól. És elmondjuk azoknak, akik még nem ismerik. Soltész Veronikával, a BringAuti megálmodójával és főszervezőjével beszélgettünk. Aztán olyan mély lett, hogy végül két részre bontottuk. Ez itt az első, kedvcsináló rész.
Képzőművészet | Kecskemét | Kultúra | Oktatás
2023.05.16
Katonás Art – Összművészeti minifesztivál a KIO-ban
A Katona József Gimnázium 33 diákjának több mint 40 különleges alkotása látható mától a Hírös Agóra Kecskeméti Ifjúsági Otthon Diákgalériájában. Aki megtekinti a május 30-ig látható tárlatot, csodát lát. Aki ott volt a mai megnyitón, még ennél is többet kapott. Egy kulturális minifesztivált.
Kerékpár | Sport | Tömegsport
2023.05.09
Sportmagazin: VIII. SZÉP Kihívás
Háromszáznál is többen ültek kerékpárra április 29-én, hogy letekerjék a SZÉP Kihívás három távja közül valamelyiket. A legnépszerűbb idén is a hagyományos, 200 kilométeres túra volt, de egyre többen próbálkoznak a 270 körüli távolság legyűrűsűvel is. A családok körében továbbra is nagyon népszerű a mini táv.
Kecskemét | Kerékpár | Sport | Tömegsport
2023.05.02
Több mint 300 bringás tekert a VIII. SZÉP Kihíváson
Háromszáznál is többen pattantak nyeregbe szombaton, hogy letekerjék a SZÉP Kihívás valamelyik távját. A szervezők jó idővel és frissítőpontokkal várták a résztvevőket, a célban pedig emléklap, emlékérem és marhapörkölt volt a jutalom.
Sport | Kecskemét | Kultúra | Oktatás | Tömegsport
2023.04.14
„A sport új szentélye jött létre Kecskeméten”
Egy 40 éves álom vált valóra a mai napon, amikor ünnepélyesen átadták a multifunkcionális, modern sportcsarnokot a Katona József Gimnázium udvarán. Az 1700 négyzetméteres épület, melyet Dunszt Ferencről neveztek el, közel 1 milliárd forintból készült el, mintegy 600 nap alatt.
Kultúra | Kecskemét | Képzőművészet | Külföld | Térség
2023.04.04
Nagy Zoé harmadik Svájcban, ahol a képregényrajzolók zine-java gyűlt össze
Nagy Zoé harmadik helyen végzett Európa egyik legfontosabb nemzetközi képregényfesztiválján Svájcban. Az egykori kecskeméti középiskolás, aki ma már a MOME animáció mesterszakának hallgatója, több mint 700 induló közül emelkedett ki alkotásával. A díjat a Fumetto - Nemzetközi Képregény Fesztiválon vehette át, mely több mint 50 000 látogatójával az egyik legnagyobb esemény Luzernben, és talán a legjelentősebb a kontinensen.
Kerékpár | Kecskemét | Sport | Tömegsport
2023.03.01
A Vad Kunság nem szelídül!
Hetedik alkalommal rendezték meg a Vad Kunság elnevezésű gravel túrát vasárnap. Bár a téli bringás esemény útvonala csak nyomokban tartalmaz változást, azoknak sem volt unalmas, akik az előző hatot is lenyomták. Mert ebben a versenyben/túrában épp az a szép, hogy mindig, minden résztvevőt képes meglepni. Ha mással nem, azzal, hogy az adott évben mégse változik az előzőhöz képest. Csak ez sosincs így.
Kecskemét | Kerékpár | Sport | Tömegsport
2023.02.22
Kerékpár: felszántották a Nyakvágót a Winter Kúp résztvevői
Szombaton rendezte meg az MKB Bank Cycling Team a Winter Kúp terepkerékpár-verseny sorozat aktuális fordulóját. A bringásokat ezúttal Ballószög és a Nyakvágó várta. Na, meg a végtelen homoktenger, némi széllel.