Kecskemét TV Kecskemét TV Kecskeméti lapok Kecskeméti lapok Gong rádió Gong rádió Keol Keol MONTÁZS magazin MONTÁZS magazin
Regisztráció Regisztráció Regisztráció Kecskemét város Kecskemét város

Naptár 2020. Július 6. Hétfő  Csaba

EUR: --- Ft Árfolyam csökkenés

GBP: --- Ft Árfolyam növekedés

Hiros.hu Facebook YouTube csatorna
Hirdetés

Gál Szabolcs érkezik a bajnok Érdtől

2020.06.30. 09:16

Az NBIII. nyugati csoportjának „csonka” bajnokától, az Érdi VSE-től érkezik új védő a Kecskeméti TE-hez. Gál Szabolcsnak már van tapasztalata abban, milyen bajnoki címért küzdeni a harmadosztályban.

Dr. Filus Andor és Gál Szabolcs

 

Gál Szabolcs fiatalon a Videoton utánpótlásában kezdett el futballozni, majd az FTC érintésével Nyíregyházán mutatkozhatott be a felnőttek közt. Ezt követően az NBII-es DVTK, majd az NBI-es Vasas színeiben futballozott egy-egy szezont, majd egy újabb ferencvárosi kitérővel az RKSK játékosa lett, csapatával ötödik helyen zárt a harmadosztályban. A 2014/2015-ös idényben ismét NBI-es esélyt kapott, Pápán 6 alkalommal lépett pályára az élvonalban, majd a következő két évet az NBII-ben futballozta végig, másfél szezont Budaörsön, felet Szegeden játszott a SZEOL-ban. A 2017/2018-as bajnokság jól kezdődött számára Salgótarjánban, ahol féltávnál harmadik helyen állt csapatával az NBIII-ban, ám anyagi gondok miatt végül megszűnt a klub, így tavasszal Putnokon fejezte már be a szezont. A kényszerű váltás megismétlődött, mert bár a SZEOL-hoz visszatérve bronzérmes lett, a klub 2019 nyarán megszüntette felnőtt csapatát. A mögöttünk hagyott idényt Ózdon kezdte meg nagy tervekkel, ám a klub a kizárás sorsára jutott szezon közben, ezután télen a nyugati csoport éllovasa, az Érd igazolta le, ahol a bajnokság kényszerű lezárásáig alapember volt, csapatával végül élen is zárt.

A magasabb osztályú tapasztalattal is rendelkező védő már tavaly is a kecsekeméti klub célkeresztjében volt, Gál Szabolcs most azzal a céllal érkezik, hogy egy sikeres csapatnál vethesse meg a lábát:

Hirdetés

[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]

„Tavaly nyáron családi okok miatt döntöttem végül úgy, hogy máshol folytatom, de kicsit már akkor is sajnáltam ezt, hiszen korábban is szóba kerültem a KTE-nél. A klubbal kapcsolatban egyébként folyamatosan képben voltam, hiszen Tóth Ákost jól ismerem, illetve korábbi csapattársak is vannak az öltözőben. Mindenképpen olyan csapatban akartam folytatni, ahol komoly célok vannak, ezt vonzó célt fel is vázolta nekem Ákos: meg kell nyerni a bajnokságot!”

Szerző: Nyitray András

Hirdetés

Percről percre percről percre

Fő híreink fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

Megváltozott a kecskeméti hulladékudvarok nyitva tartása

Megváltozott a kecskeméti hulladékudvarok nyitva tartása

A DTkH Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint július 6-tól új nyitva-tartással üzemel a két kecskem...

Tóth Ákos: Két támadót még mindenképpen igazolni szeretnénk

Tóth Ákos: Két támadót még mindenképpen igazolni szeretnénk

A KTE HUFBAU-nak ugyan több távozója is volt nyáron, de a keret megerősítése is jól halad. Eddig ...

Üzemszünet az antennás műsorszórásban Kecskeméten

Üzemszünet az antennás műsorszórásban Kecskeméten

Július 8-án éjfél és dél között részlegesen vagy teljesen leállnak -Kecskeméten is- a MinDig TV é...

Lezárult a Dél-alföldi Dobó Versenysorozat

Lezárult a Dél-alföldi Dobó Versenysorozat

Ma zárult le a Dél-Alföldi Dobó Versenysorozat. Az eseménynek a Kecskeméti Atlétikai Centrum adot...

Így alakul a következő napok időjárása

Így alakul a következő napok időjárása

Hétfőn is napos időre van kilátás, gomolyfelhőkkel. Csapadék estig nem várható. Az északi-és...

Már minden medence használható a strandon

Már minden medence használható a strandon

Szombat óta a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark termál medencéje is használható, így már az ö...

Kecskemét is csatlakozott az iRUNmore futóközösséghez

Kecskemét is csatlakozott az iRUNmore futóközösséghez

Boronkay Péter és Bálint Zoltán szakértő támogatásával edzhetnek azok a hobbisportolók, akik úgy ...

Új vezető a városrendészet élén

Új vezető a városrendészet élén

Hétfőtől Dr. Német Zsolt vezeti a Kecskeméti Városrendészetet. Csíkos Imre intézményvezető-h...

Kitárult a koronárium (videóval)

Kitárult a koronárium (videóval)

Ingyenesen megtekinthető a Gondoskodó Szolgálat diszpécserközpontja, ahol egy koronavírus mementó...

Megkezdődik a Zrínyi iskola energetikai korszerűsítése (videóval)

Megkezdődik a Zrínyi iskola energetikai korszerűsítése (videóval)

Megkezdődik a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola energetikai korszerűsítése. A sz...

Kecskemét Kincsei (videóval)

Kecskemét Kincsei (videóval)

Hétfőn indul a Kecskemét Kincsei, a Kecskeméti Televízió új magazinműsora, amelyben minden alkalo...

2020.07.03. 19:13

múzeumok, Kecskemét, kultúra, magazin

Elkezdődött a Nagytemplom felújítása (videóval)

Elkezdődött a Nagytemplom felújítása (videóval)

Egész délelőtt lázas munka folyt a Nagytemplom homlokzatán. Vörös Márta, az érsekség főépítészéne...

Hétfőn szúnyogot irtanak Kecskeméten

Hétfőn szúnyogot irtanak Kecskeméten

Jövő hétfőn, azaz július 6-án kezdik meg a szúnyoggyérítést a katasztrófavédelem szakemberei Kecs...

Nem fogadta el a közgyűlés Józsa Bálint idítványát a vendéglátóhelyek hosszított nyitvatartásáról

Nem fogadta el a közgyűlés Józsa Bálint idítványát a vendéglátóhelyek hosszított nyitvatartásáról

Bár a szórakozóhelyek kérhetik a hosszabb nyitva tartást, egyetlen ilyen igény sincs bent jelenle...

Polgármesteri közlemény: köszönet a kecskemétiek együttműködéséért

Polgármesteri közlemény: köszönet a kecskemétiek együttműködéséért

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester közleményt küldött szerkesztőségünknek, amelyben megköszön...

Megszűnnek az ideiglenes gyalogátkelők a kórháznál lévő kereszteződésnél (videóval)

Megszűnnek az ideiglenes gyalogátkelők a kórháznál lévő kereszteződésnél (videóval)

A víziközmű kiváltás már megtörtént a kórháznál épülő körforgalomnál, így az ideiglenesen ki...

Daruval emelték le Szent János szobrát a Nagytemplomról

Daruval emelték le Szent János szobrát a Nagytemplomról

Egész délelőtt lázas munka folyt a Nagytemplom homlokzatán. Vörös Márta, az érsekség főépítészéne...

Letartóztatásban a lopássorozattal gyanúsított férfi

Letartóztatásban a lopássorozattal gyanúsított férfi

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 23 éves lajosmizsei fé...

Füzesgyarmatról igazolt szélsőt a KTE HUFBAU

Füzesgyarmatról igazolt szélsőt a KTE HUFBAU

Széleken bevethető támadóval bővült a KTE HUFBAU kerete, Constantinescu Dan-Marius az NBIII. kele...

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies