Kulturális magazinunkban 20 évvel ezelőtt, a Kecskeméti Települési Értéktárba is bekerült Kalmárné Horóczi Margit festőművész kiállításáról, és a Csík zenekar Kisszínházban indított új klubjáról tudósítottunk. Anno magazinunkban a 2005-ben készített anyagainkat idézzük fel.
Egy értékes festménnyel gazdagodott az evangélikus gyülekezet, a Mosoly országát mutatták be a Katona József Színházban, különleges szakácskönyveket gyűjt egy kecskeméti gasztrotanár. 35 évvel ezelőtti adásunkban ezekről a témákról szóltunk. Mai Anno magazinunkban ismét megnézhetik ezeket az anyagokat.
35 évvel ezelőtti adásunkban 2 ifjú tehetséget a tűzzománcaival nemzetközi sikert aratott Faragó Edinát, és a profi teniszezőnek készülő Bardóczky Kornélt mutattuk be. Valamint megszólaltattuk Czinkóczi Zsuzsa színésznőt is, aki szintén már fiatal korában ismertté vált. A mai ANNO-ban az 1990-es anyagainkat láthatják.
Idén 40 éves a Bohém Ragtime Jazz Band 20 évvel ezelőtt, a 20. születésnapjuk kapcsán kulturális magazinunk is köszöntötte az ünneplő együttest. Anno magazinunkban a 2005-ben készített összeállításunkat idézzük fel.
Az Európa Jövője Egyesület 15. születésnapja apropóján 2005 októberében gálaestet rendeztek a Katona József Színházban. A mai Anno-ban a 20 évvel ezelőtti ünnepi műsorból láthatnak részleteket.
2010 őszén musical lázban égtek a kecskeméti színház szeretők. Ekkor mutatta be ugyanis a hírös város teátruma a Nyomorultak című produkciót. Kulturális magazinunkban megszólaltattuk a darab rendezőjét és a főbb szerepekben játszókat. Mai Anno magazinunkban ezt az összeállítást láthatják ismét.
20 évvel ezelőtt kulturális magazinunk két filmes témával is foglalkozott. Szabó István Kossuth-díjas rendező ekkor forgatta a Rokonok című produkciójának kecskeméti jeleneteit, és ekkor mutatták be a Hírös városban a 36. Magyar Filmszemle játékfilmes fődíját elnyerő Fekete kefe című filmet. A mai Anno-ban a 2005-ben készített anyagainkat idézzük fel.
Kulturális magazinunkban 20 évvel ezelőtt két sikeres nőt, Gerle Margit keramikusművészt és Balogh Erika színművészt szólaltattuk meg. A mai Anno magazinunkban a 2005-ben készített összeállításainkat láthatják ismét.
35 évvel ezelőtt 1990 szeptember 15-én nyitotta meg kapuit a kecskeméti SOS Gyermekfalu. Mai Anno magazinunkban az ünnepségről készült összeállításunkat láthatják ismét.
20 évvel ezelőtt két sokak érdeklődését kiváltó zenei eseményről, az akkor már 20. alkalommal szervezett Népzenei Találkozóról, és az első ízben meghirdetett Doromb Fesztiválról tudósítottunk. Mai Anno magazinunkban a 2005-ös anyagainkat tekinthetik meg újból.
Szeptember 3-án lenne 90 éves Tóth Sándor, fotográfus. Mai Anno magazinunkban az elmúlt évben elhunyt kiváló fotósra, a Petőfi Népe korábbi rovatvezetőjére emlékezünk, a 70. és a 75 születésnapja kapcsán készített összeállításainkkal.
35 évvel ezelőtt, 1990 augusztusában műsorunkban gondokról és örömökről egyaránt szóltunk. Beszámoltunk a Szolnoki úti aluljáró vízelvezetési problémájáról, a pár héttel korábban leégett Sasfészek újranyitásáról, és egy nagy sikerű zenei táborról. A mai Annoban ezeket az anyagainkat láthatják ismét.
Nagyváros, vagy kisváros Kecskemét? A kérdésre 35 évvel ezelőtt kollégáink Csatári Bálint geográfust megszólítva, illetve egyfajta gazdasági körképet készítve keresték a választ.
A Kecskeméti Televízió 1990. június 25-i adása.
Leégett a Sasfészek Fogadó
Az országban elsők között magángyógyszertárak alakultak Kecskeméten
Koncertet adott a másfél éves Csík Zenekar
35 évvel ezelőtt többek között ezekről az eseményekről számoltunk be.
A Kecskeméti Televízió 1990. június 25-i adása.
Nemrég rendezték meg a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált. A magyar animáció ünnepéről 20 évvel ezelőtt is beszámoltunk. A mai Annóban a 2005-ben készült anyagainkat láthatják.
A Kecskeméti Televízió 2005. június 24-i adása.
Arany Kecske díjátadó gálát rendeztek 20 évvel ezelőtt a Katona József Színházban. A következő percekben ebből az ünnepségből láthatnak részleteket.
A Kecskeméti Televízió 2005. június 6-i adása.
Részletek a Kecskeméti Televízió 2010. május 21- adásából.
Immár több, mint 5 éve, hogy Dobozi Eszter író, költő, pedagógus elhunyt. Rá emlékezve egy 15 évvel ezelőtti beszélgetésünket vetítjük le, amelyet a József Attila-díj átvétele után készítettünk vele.
Emellett az abban az időben már 40 éve együtt zenélő Kaláka együttes kecskeméti koncertjének beszámolóját láthatják.
20 évvel ezelőtt két különleges kiállításról tudósítottunk. A művész pedagógusok a Cifrapalotában, míg Fekete Nóra textilművész és Lakatos Pál Sándor szobrászművész a Nemzetközi Kerámia Stúdióban mutatkozott be. A Kcskeméti Televízió 2005. május 27-i adásából válogattunk.
A kecskeméti Televízió 2005. május 20-i adásából válogattunk. Bemutattuk a frissen alakult Kecskeméti Fesztivál Kórust és az 5 éves Hírös Alapfokú Művészeti Iskolát.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.