A kecskeméti önkormányzat, határon túli ifjúsági szervezetek, testvérvárosi önkormányzatok valamint a helyi és országos ifjúsági szervezetek közös szakmai fóruma zajlott ma (szerdán) a Városházán. A találkozó keretében értékelték a tavalyi évben először megrendezett Kecskeméti Ifjúsági Fesztivált, és egyeztettek az idei fesztiválprogramokról is.
Óriási sikert aratott Japánban a kecskeméti Zoord Zenekar, sőt utazásuk során még az északi szigeten élő ainu őslakosokkal is közös zenei produkciót hozott létre. Vendégünk volt Szilágyi Áron, a zenekar vezetője, akivel a fiataloknak kiírt kreatív pályázatukról is beszélgettünk.
Pár hete új parancsnok vezeti az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárt. Könczöl Ferenc ezredest, dandárparancsnokot, most eddigi munkásságáról, céljairól és új feladatairól kérdeztük.
A Hírös Agóra Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett programjai, valamint a Jókai200 emlékévhez kapcsolódó kulturális események kapcsán volt a mai Kiemelő vendége Molnár Anna, a Hírös Agóra kommunikációs vezetője.
Ha nem is fekve, hanem az asztalra támaszkodva, de minden nap nyom fekvőtámaszokat Balogh Sándor nyugalmazott alezredes, akit 95. születésnapján köszöntöttek ma a kecskeméti Hadkiegészítő és Toborzó Irodában. Sanyi bácsi fiatalokat is megszégyeníti frissességével, fejből szavalt verseket az ünnepségen, ahol Engert Jakabné alpolgármester és a Magyar Honvédség is köszöntötte őt.
Harmadik alkalommal mérhették össze tudásukat a jövő egészségügyi dolgozói. A Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny Bács-Kiskun Vármegyei döntője ma kezdődött a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Skill Laborjában.
A Magyar Búvár Szakszövetség megválasztotta az Év Sportolóit a 2024-es évben elért teljesítményük alapján. Uszonyosúszásban, utánpótlás lány kategóriában a BÁCSVÍZ KVSC versenyzője Turucz Zoé kapja meg a rangos elismerést hamarosan. A sportoló volt kedden a KTV vendége.
Madách-díjat vehetett át Bán János író, Kecskemét alpolgármestere. A díjátadóra pénteken került sor Balassagyarmaton, ahol Madách Imrére emlékeztek születésének 202. évfordulója alkalmából. Az elismerésről és az odáig vezető útról beszélgettünk.
Dr. habil. Fritz Péter egyetemi docens, okleveles táplálkozástudományi tanácsadó és kutató, az egészségtudományok doktora tartott előadást az érdeklődőknek a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskolában. A téma a sportolók helyes étkezése és egészséges táplálkozása volt. Erről beszélt a neves szakértő a KTV vendégeként.
Megtorpant az ingatlanpiac Kecskeméten 2024-ben. Kevesebben vásároltak befektetési célra lakást és stagnáltak az árak 2024-ben az ingatlanpiacon. 2025-re azonban emelkedés várható.
A dermesztő hideg ellenére a hétvégén ismét megmártóznak a rozmárok Tőserdőn. A Trizoli JÓtifuti Egyesület már negyedik alkalommal hirdette meg az extrém mártózást Lakiteleken. Erről beszélt ma a Kiemelő vendégeként Vendégünk Kuti Zoltán, az egyesület elnöke.
A kecskeméti Szenior Örömtánc csoport járt közös táncot óvodásokkal a homokbányai Barackvirág Evangélikus Óvodában. A közös program elsődleges célja a generációk találkozása volt, mely örömteli pillanatokat nyújtott kicsiknek és időseknek egyaránt.
A szeretet ünnepén nagyobb hangsúlyt kapnak az érzelmek, előtérbe kerül a család fontossága. Ilyenkor azonban fel tudnak erősödni az emberekben a magány, a kilátástalanság érzelme is. A Lelki Elsősegély Szolgálat várja a hívásokat az ünnepek idején is. Erről beszélt a KTV Kiemelő magazinjá Galló Gyöngyi, az Elsősegély Telefonszolgálat szakmai vezetője, pszichológusa.
A XV. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon december 15-én hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az év legjobb magyar mézét. A mézkészítmény kategória első helyezettje a kecskeméti Hegedűs Gábor borsmentás akácméze lett. A KTV stúdiójában a díjnyertes méhésszel beszélgettünk.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.