December 7. vasárnap, Ambrus
Műsor: Kiemelő bejátszások
Keresés
Dátum választó
Rendezés
Műsorok
96 találat

XX. Ballószögi Szüreti Napok

2024.09.17.
Pénteken délután megnyitották a XX. Ballószögi Szüreti Napok programsorozatot. Az egésznapos eső miatt sátorban tartották meg az ünnepséget, amelyen átadták a nagyközség elismeréseit, felléptek a helyi ovisok és a nyugdíjasklub rock nagyijai is. A településnek van mit ünnepelnie, ugyanis négy jubileumot is tart idén: 70 éve rendelkezik önálló közigazgatással, 20 éves a szüreti napok, 30 éves a faluház, és 100 éves a posta.

Stúdióbeszélgetés: Lipóthné Komjáti Andrea

2024.09.17.
Három napon át Kecskemét adott otthont az 52. Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjének, amelyben gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában mérték össze tudásukat 5 fős csapatok. A verseny célja az elsősegélynyújtás, az emberi segítőkészség és a humanitárius eszmék népszerűsítése volt többek között. Ezzel kapcsolatban volt a KTV vendége Lipóthné Komjáti Andrea, a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Vármegyei szervezetének igazgatója.

Stúdióbeszélgetés: Dr. habil. Fülöp Tamás, Molnár Szilárd

2024.09.13.
Hamarosan indul a Cédrusnet Kecskemét Program és a Neumann János Egyetem együttműködésében megvalósuló Hírös Szenior Egyetem következő szemesztere. A szervezők ezúttal is érdekes előadásokkal készülnek, a részletekről beszélt a KTV Kiemelő magazinjában dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora és Molnár Szilárd, a CédrusNet Kecskemét Program szakmai vezetője.

Bővítik Kecskemét villamos energiájának kapacitását

2024.09.12.
Legfrissebb híreink: https://hiros.hu/ Web: https://kecskemetitv.hu/ Facebook: https://www.facebook.com/KecskemetiTV/ Mail: [email protected] 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. Telefon: +3676570440

Alpesi kürt workshop

2024.09.12.
Alpesi kürt-workshopot tartottak csütörtökön délután a Kodály Iskolában. A diákok megismerkedhettek a hangszerrel, és meghallgathatták a svájci nagykövet előadását a svájci-magyar kapcsolatokról.

Stúdióbeszélgetés: Szigeti László

2024.09.11.
Új átadópontot nyitott a Kecskeméti Szatyor Bevásárlóközösség a Kápolna utcán. Egy önkéntes szerveződésről van szó, melynek célja, hogy segítséget nyújtson a helyi lakosságnak a környezet- és egészségtudatos, valamint társadalmilag felelős életvitelhez. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk a KTV Kiemelő magazinjának szerda esti adásában Szigeti Lászlóval, a Kecskeméti Szatyor Egyesület elnökével.

Fiúknak és lányoknak is igényelhető a HPV elleni ingyenes védőoltás

2024.09.10.
Szeptember 13-ig kérhetik a szülők a HPV elleni ingyenes védőoltást a 12. életévüket betöltött, 7. osztályos tanulóknak egy beleegyező nyilatkozat kitöltésével. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közleménye szerint a HPV elleni védőoltást idén is iskolai kampányoltás részeként adják be. A védőoltás a HPV hét olyan típusa ellen alakít ki védettséget, amelyek a leggyakrabban okoznak daganatos megbetegedést.

Stúdióbeszélgetés – Papp Zsolt

2024.09.06.
Az idei tanévtől hivatalosan is organikus nevelési intézményként működik a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola. Bár eddig is az élet pedagógiájának szellemiségét követték, az erről szóló oklevelet és táblát vasárnap délután vehette át Papp Zsolt, az intézmény igazgatója a Mária-kápolnánál rendezett tanévnyitó szentmise keretében. Az organikus pedagógiáról beszélt a KTV stúdiójában Papp Zsolt, az intézmény igazgatója.

Megérkezett a kecskeméti repülőbázisra az első magyar KC-390 katonai szállító-repülőgép

2024.09.05.
Üdvözöljük a katonai repülés jövőjét! Hangzott el a csütörtökön délelőtt ünnepélyes körülmények között földet ért KC-390 katonai szállítórepülőgép érkezésekor. A hatalmas teherbírású, csúcstechnológiát képviselő gép amellett, hogy eddig soha nem látott képességekkel ruházza fel a Magyar Honvédséget, a béke megőrzésének céljából, a haderőreform részeként érkezett a kecskeméti reptérre.

Épül a Lidl Magyarország 5, eddigi legnagyobb logisztikai központja

2024.09.04.
Megkezdődött a Lidl Magyarország ötödik, hazánkban az eddigi legnagyobb logisztikai központjának építése Kiskunfélegyházán. A több mint 83 ezer m2 alapterületű beruházás 50 milliárd forintból valósul meg és a létesítmény több mint 400 új munkahelyet teremt a kiskunsági régióban élők számára. Az új raktárkomplexum alapkövét dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a Lidl Magyarország és a kivitelező Market Építő Zrt. képviselői, valamint Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere jelenlétében ünnepélyes keretek között tették le.

Svájci Napok

2024.09.02.
Minőség, partnerségi együttműködés, borkóstoló, sajtkészítés és szüreti mulatság jellemzi Svájc és Kecskemét hosszú időkre visszanyúló kapcsolatát. Testvérvárosi múlt is színesíti a két ország időtálló szövetségét, hiszen Helvécia huszonötéves barátságot ápol a svájci Sirnach városával. Mindennek apropóján és az évforduló ünnepléseképpen Svájci Napokat rendeznek szeptember 6 és 14 között Kecskeméten és Helvécián. Az eseményről tartott sajtótájékoztatót hétfőn a Városházán Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, Jean-François Paroz svájci nagykövet, Balogh Károly helvéciai polgármester és Gaál József alpolgármester jelenlétében.

Rendőrök segítik a közlekedés

2024.09.02.
A hagyományokhoz híven szeptemberben számos gyalogátkelőhelyen találkozhatnak a közlekedők rendőrökkel Kecskemét-szerte. A hatóság munkatársai az iskolakezdés miatt kialakult óriási forgalomban segítenek a diákoknak átkelni a zebrán egész hónapban.

Vadvilággá vált a Kecskeméti Vadaskert

2024.08.30.
Sérülésből felépült madarakat gyűrűztek meg, majd engedtek szabadon a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai a napokban Kecskemét környékén. A mentésben a Kecskeméti Vadaskert is segédkezett.