Mi áll a hírek hátterében? Hírek és érdekességek bővebben, több szemszögből. Beszélgetés a Nap vendégével és rövid, tematikus magazinok a Kiemelőben minden hétköznap a híradó után. Hétköznap 19:22
Mai magazinunkban a Környezetvédelmi Világnaphoz kapcsolódó törekvésekről, valamint a Kecskeméti Erdőparkról beszélgetünk Farkas-Barta Katával, a Zöld Küldetés Egyesület vezetőjével. Ezt követően megtudhatják, mire kell figyelni a másodfokú hőségriadóban. Végezetül az L-39-es kiképzőrepülők szimulátoraiba nyerhetnek betekintést.
Mai magazinunkban beszámolunk a XXI. Helyi Termék Ünnep és Hungarikum Fesztiválról. Láthatnak egy interjút azzal kapcsolatosan, hogy a Homokhátságra vízkivitellel juttatják majd el a vizet a jövőben. És vendégünk lesz Bán János, kulturális ügyekért felelős alpolgármester, akivel a Nyitott Városháza programsorozatról beszélgetünk.
Mai magazinunkban beszámolunk arról, hogy hazatér a Pepsi gyártása a Szentkirályi Magyarország Kft. beruházásának köszönhetően. Ezt követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel készült beszélgetést tekinthetik meg.
Mai magazinunkban elsőként a nehéz anyagi helyzetben lévő kecskeméti Futsal csapatnak a város részéről nyújtott anyagi támogatásáról számolunk be, majd a KAFF kiállításaiból szemezgetünk: elsőként a diafilmekből készült tárlatból, majd a Kék Pelikán című, első magyar gyártású dokumentumfilmről nyílt kiállításból adunk ízelítőt.
Mai magazinunkban a mezőgazdaság tavaszi munkafolyamatairól számolunk be. Ezt követően beszélgetést láthatnak a TST Tánciskola világbajnoki versenyzőjével, Duka Viktóriával és felkészítő tanárával, Váczi Nikolett-tel. Végezetül a kedd óta zajló KAFF-ba nyerhetnek betekintést.
Mai adásunk rendhagyó lesz, a 40 éves Kecskeméti Televízióról szól majd. Tegnap ugyanis partnereinkkel, a város vezetésével és munkatársainkkal ünnepeltük a TV alapításának 40. évfordulóját. Először láthatnak egy összeállítást a keddi eseményből, majd ezt követően Kozák Polett ügyvezető főszerkesztővel Farkas Diana kolléganőnk beszélget.
Mai magazinunkban a Kecskeméti Televízió történetét ismerhetik meg, ugyanis 40 éves a KTV.
Sirkó Anna rendezőasszisztens nemrégiben kitüntetést vehetett át, ezzel kapcsolatban készítettünk anyagot vele, amit most megtekinthetnek.
Beszélgetést láthatnak Somogyi Lajossal, Ballószög polgármesterével, a Nyakvágó teljesítménytúráról.
Május 29-én ismét megrendezik a Helyi Termék Ünnep és Hungarikum Fesztivált, ahol számos program és kiállító várja majd a gyerekeket és felnőtteket. Ezzel kapcsolatban beszélgetünk majd Hamzáné Lakó Judittal, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkárával. Ezt követően pedig beszámolunk arról, hogy milyen programok voltak városunkban gyereknap alkalmából.
Mai magazinunkban stúdióvendégünk lesz Dr. Juharos Ágota és Korsós Mónika, a Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól Az alapítvány munkája már nemzetközi sikereket ért el és metodikájukat több ország is átvette már.
Ezt követően a ma megtartott Diákönkormányzatok III. Országos Találkozójára látogatunk el.
Mai magazinunkban mindent megtudhatnak a nappali ellátásról, és hogy milyen nyílt nap lesz június 5-én. Ezekről Csonka Imrét, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának szociális és gyermekvédelmi igazgatóját kérdezzük. Ezt követően a Kecskeméti Ifjúsági Fesztiválba nyerhetnek betekintést. Végezetül a Tájfutásról tudhatnak meg többet.
Mai magazinunkban mindent megtudhatnak a mai napon kezdődő második Kecskeméti Ifjúsági Fesztiválról. Ezt követően a Hosszú utcai óvodában megrendezett gyereknapról számolunk be. Végezetül megtudhatják, mivel készül városunk a Magyar Hősök Emléknapjára.
Mai magazinunkban összefoglalót láthatnak a Kecskeméti Városházán ma megtartott Országos Főkertész Konferenciáról. Stúdióvendégünk lesz Pongó István ökölvívó edző, akitől a Damjanich iskolában február óta tartó boksz edzésekről tudhatnak meg részleteket. A Csillagbölcső Waldorf Általános Iskola dráma napi rendezvénye holnap kezdődik, erről beszélgetünk az iskola két osztálytanítójával, Lipóczki Szilviával és Besze Márkkal.
Mai magazinunkban a Szóban Forgó, vagyis a Hirös.hu legújabb videó sorozatának legújabb részét tekinthetik meg, amely a madárürülék helyzetről szól.
Ezt követően a Scherzo Vegyeskarról tudhatnak meg érdekességeket ugyanis most ünnepli 10 éves fennállását. Ezzel kapcsolatban vendégünk lesz Závori Erika, a Scherzo Vegyeskar karnagya. Végezetül egy cserebere napba nyerhetnek betekintést.
Műsorunkban összeállítást láthatnak a Neumann János Egyetem mai sajtótájékoztatójáról, melyben sportközpontjuk aktualitásai mellett a kosárlabdacsapatuk kínai útjáról is szó esett. Mai magazinunkban a Brilli Art Stúdió TSE ifjúsági latin táncosai, Diószegi Dorka és Mihályfi Máté lesznek a stúdióvendégeink, akikkel a nemzetközi WDSF versenyen elért első helyezésük kapcsán fogunk beszélgetni. A stúdióbeszélgetés előtt betekintést nyújtunk a május 4-én, Budapesten lezajlott rangos táncversenybe is.
Mai magazinunkban a legeredményesebb kecskeméti Szakma Kiváló Tanulója Verseny díjazottjairól számolunk be. Ezt követően megmutatjuk, hogyan ismerteti módszereit más országokkal, a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány. Végezetül a Hírös Szenior Egyetem tavaszi szemeszterének utolsó egyetemi előadásáról láthatnak egy összefoglalót.
Mai magazinunkban szó lesz arról, hogyan kapcsolódik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Mezei utcai Közösségi Ház és a vele együttműködő Biztos Kezdet Gyerekház kapcsán. Megtudhatják, milyen fejlesztések zajlanak vármegyénkben és a vajdaságban közösen. Végezetül pedig a Honvéd Kadét Program csapatlátogatásáról számolunk be.
Mai magazinunkban beszámolunk arról, milyen fejlesztések lesznek a Csaj-tónál.
Ezt követően megtudhatják, milyen programon vehettek részt ozorai iskolások Kecskeméten, a Repülőbázison.
Elsőnek azonban Bán János alpolgármesterrel és Öveges László főépítésszel láthatnak beszélgetést kollégánkkal, Horváth Viktóriával.
Stúdióvendégünk Butkáné Kis Regina és Kis Éva, a Hírös Családmentor Egyesülettől, akikkel az első Hírcse Expóról beszélgetünk. Ezt követően ellátogatunk a Gyergyó-Hétvégére, majd megmutatjuk a veteránautó-, és motoralkatrész-börze szép járműveit és idei érdekességeit.
Először dr. Finta Józseffel, a kecskeméti főplébánia plébánosával láthatnak beszélgetést a tegnap megválasztott XIV. Leó pápáról.
Mai magazinunkban vendégünk Kócsó Tünde és Tóth Csaba a T&CS EVENTS Rendezvényszervezés vezetői, akikkel a hétvégi Harmóniában Önmagaddal eseményükről beszélgetünk.
Ezt követően a Kecskeméti Médiacentrum mai nappal induló új videó sorozatába nyerhetnek betekintést.
Ma stúdiónkban köszöntjük Szűcs Lászlót, a Planetárium igazgatóját, akivel a Planetáriumok világnapja alkalmából megrendezett hétvégi programokról beszélgetünk. Ezt követően ellátogatunk a bugaci ásatásra, ahol kivették a többszáz éves sírjukból a gyermekcsontvázak maradványait, majd végül a Bács-Kiskun vármegyei Búzaszentelő Ünnepségre invitáljuk Önöket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.