Csütörtök este ünnepi hangverseny keretében emlékezett meg alapítása 74. évfordulójáról a Kecskeméti Kodály Iskola. A Magyar Örökség-díjas intézmény hagyományos rendezvényén ezúttal nem csak az ünnepi beszédben hangzott el névadójuk örök érvényű gondolatai közül néhány, ezúttal magát a neves zeneszerzőt és zenepedagógust is megidézték egy archív videofelvétel segítségével.
Hajónapló címmel önálló kiállítást rendezett festményeiből Zsolczai Balázs festőművész a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ földszinti kiállítótermében. A Katedra Középiskola művésztanára 20 év terméséből válogatta össze tárlatának anyagát. Az installációból kiderül: a hajózás és a hajónapló nem csak metaforikus értelmű a művész életében. Életének meghatározó eleme a víz és a hajózás a maga alkotta, különféle úszó alkalmatosságokkal.
Örkény István Tóték című klasszikus drámáját mutatja be a kecskeméti Ciróka Bábszínház pénteken. A produkciót júniusban, a Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozójának résztvevői egy szakmai bemutató keretében már láthatták, de a darab hivatalos bemutatóját ma tartja a társulat.
Filmzenei koncertet adott csütörtök este a Hírös Agórában a 130 éves M. Bodon Pál Zeneiskola. Az esten felléptek az iskola volt és jelenlegi tanítványai, Horváth Antónia és Olasz Csaba énekesek, valamint Stankowsky Endre szólócsellista.
Különleges műsorral kezdődik október 8-án a Filharmónia Magyarország Kodály bérlete Kecskeméten. A koncerten három olyan mű hangzik el, mely a szerzője életében valamiképpen az elvágyódást, sőt, az egzotikumot fejezi ki. A három északon alkotó zeneszerző ezekben a darabokban délre, de legalábbis másik vidékre kalandozik. A művekben mind van valami személyes, ábrándozó, ugyanakkor mindhárom szerző, Hugo Wolf, Robert Schumann és Pjotr Iljics Csajkovszkij is tudása legjavát mutatta meg ezekben az alkotásokban, így az izgalmas szerzői megoldásokban sincs hiány.
A felnőtteket ugyanúgy izgatják a mesebeli lények, mint a gyerekeket. Akár ezt a tanulságot is levonhattuk az Országos Könyvtári Napok keretében megszervezett egyik izgalmas könyvbemutatónak köszönhetően. A „Muzikális bestiák+, avagy a „rémes könyv” című izgalmas zenetörténeti könyvet a Katona József Könyvtárban mutatták be a mai napon.
Október elsején hosszabb idő óta először találkozott olvasóközönségével Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, a Nemzet Művésze a Katona József Könyvtár nagytermében.
Ünnepélyes keretek közt átadták pénteken a kecskeméti Kodály Intézet felújított főépületét. A Modern Városok Program keretében 2018-ban megkezdődött átfogó felújítás révén 5-ről 19-re nőtt a használható tantermek száma, és modernizálták az épületet a 21. század elvárásainak megfelelően.
Szép Ernő Lila ákác című szerelmes históriáját mutatja be az évad első kamaraszínházi premierjeként a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata. Az előadás szeptember 27-től látható a Kelemen László Kamaraszínház színpadán.
Színdarab készült, a Balogh Leventéről szóló mesekönyvből. A Szentkirályfi című zenés mesejátékot októbertől láthatják majd a nézők a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A darab mai (hétfői) sajtónyilvános főpróbáján részt vett a vízkirály, valamint Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.