április 7. kedd, Herman
Műsor: Hírös Hírek bejátszások

Rendőri gyakorlatozás a Katonánál

2024.06.13.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai a Katona József Gimnáziumnál lévő nemrég átadott kereszteződésben gyakorlatoztak szerdán délután. Erre azért volt szükség, mert a frissen elkészült útszakasz lett Kecskemét legnagyobb kereszteződése, ezért gyakorolniuk kellett a forgalomirányítást arra az esetre, ha éles helyzetben nem működnének valami miatt a jelzőlámpák.

11. szezonját zárta a Mercedes Kosárlabda Akadémia

2024.06.13.
A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia szezonzáró ünnepségén adták át Adamik Csillának a 2024-es év Minőség Díját, aki több mint tíz éve leány szakágvezetőként összefogja az szakemberek munkáját, tanítja, neveli a következő generációt. Ikonikus személyiségét tisztelet övezi, edzőként most szögre akasztja a sípot, de szakágvezetőként továbbra is számítanak rá. A kecskeméti sportcsalád tagját, Adamik Ferenc egykori legendás edző leányát sportolói múltjáról, edzővé válásáról kérdeztem.

Tanévzáró futam június 14-én

2024.06.13.
Hatalmas bulira készülhetnek a fiatalok a hétvégén. Június 14-én, pénteken Tanévzáró futamon mérkőzhetnek meg a középiskolás csapatok ügyességi versenyeken, logikai feladatokban és erőnléti próbákon. Este bulival folytatódik a program a Vasútparkban, ahol neves DJ-k pörgetik a lemezeket. Az esemény kapcsán volt a KTV vendége Stein Ildikót, a Hírös Fiatalok Egyesület alelnöke, Dóka Gábort, a Főnix Dance Sportegyesület elnöke és Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő.

Startup kurzus zárórendezvényét tartották a Neumann János Egyetemen

2024.06.13.
A Hungarian Startup University Program zárórendezvényét tartották csütörtök délelőtt a Neumann János Egyetemen. A már négy éve sikeresen működő tantárgy keretében a diákok támogatást kaphattak az ötleteik megvalósításához. Az idei tanévben 5 csapat is sikerrel zárta tanulmányait.

„SZÉCHENYI TÉR” megállóhelyen karbantartási munkálatok folytatódnak

2024.06.13.
A Kecskeméti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint hétfőtől folytatódnak a Széchenyi tér megállóhely karbantartási munkálatai. Fontos, hogy az elővételi pénztárak a javítás idején is nyitva tartanak.

Együttműködést kötött az egyetem a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikummal

2024.06.12.
Újabb együttműködési megállapodást kötött a Neumann János Egyetem, ezúttal a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum, Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikumával. Mindez azt jelenti, hogy a technikumban tanulók a kereskedelmi és webáruházi képzések elvégzése után, az egyetemre való jelentkezésnél 30 kreditpontot kapnak.

Országos Sulisárkány Verseny kezdődik szombaton

2024.06.12.
Június 15-én Kecskemét, a Benkó Zoltán Szabadidőközpont ad otthont az idei Országos Sulisárkány Versenynek. A megmérettetésen ezúttal 3 hajóval, 9 csapat méri össze ügyességét- mondta a KTV Sportmagazinjában az esemény egyik szervezője Kutasné Balla Erika a Hírös-Kecskemét Vízi Sportegyesület elnöke.

Bujdosóné dr. Dani Erzsébet könyvtárigazgató az Ünnepi Könyvhétről

2024.06.12.
Ma (kedden) vette kezdetét az Ünnepi Könyvhét Kecskeméten. Az esemény június 15-ig szombatig tart, számos könyvbemutató dedikálás és előadás várja az érdeklődőket a Katona József Könyvtárban. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk Bujdosóné dr. Dani Erzsébettel, a Katona József Könyvtár igazgatójával.

Ma éjfélig lehet voksolni a tablószavazáson

2024.06.12.
A mezőtúri East Fest fesztiválra, a kecskeméti Ápoló Klubba és a kecskeméti strandra nyer belépőket az a három osztály, amelynek tablója a legnépszerűbbnek bizonyul a Kecskeméti Médiacentrum tablószavazásán. A voksokat ma, szerdán éjfélig lehet leadni online a hiros.hu kijelölt felületén, ahol nyomon is követhetők az eredmények.

Óriási sikerrel játszotta Pokorny Lia önálló estjét

2024.06.12.
Álló ovációval hálálta meg a kecskeméti közönség kedden este, hogy Pokorny Lia megosztotta velük A majdnem tökéletes boldogság receptjét. A színésznő a Hírös Agóra nagytermében közel teltház előtt játszotta el önálló estjét, melynek ő maga a szerzője is, rendezője pedig Botos Éva.

Foci EB Kecskeméten

2024.06.12.
Pénteken kezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság. Kecskeméten több helyszínen óriáskivetítőn lehet majd nézni a meccseket kültéren és beltéren egyaránt. Összeszedtük, hova érdemes menni, ha nagyobb társasággal szeretnénk szurkolni.

Ivkovic Stojan: keressük az új edzőt és az új játékosokat

2024.06.12.
A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét továbbra is keresi az új edzőt és fiatal játékosok felkutatása is folyamatos, jelenleg egyedül Wittmann Krisztiánnak van szerződés. Többek között erről beszélt a KTV Sportmagazinjában Ivkovic Stojan. A szakmai igazgató bízik abban, hogy hamarosan megnyugtatóan rendeződik a csapat sorsa, és elindulhat az építkezés.

Új helyszínekkel érkezik a Múzeumok Éjszakája

2024.06.11.
„Kecskemét is kiállítja…” címmel ismét lesz Múzeumok Éjszakája Kecskeméten. Idén régi-új helyszínekkel és első csatlakozókkal bővül a paletta. Június 22-én 32 statikus és 1 mozgó helyszínen várják a vendégeket.

Lezárult az „Így közlekedtek ti” rajzpályázat

2024.06.11.
Ma tartották az eredményhirdetését a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága gyermekrajz-pályázatának, amelyet „Így közlekedtek ti!” címmel hirdettek meg. A pályaművek a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtárban láthatók június 20-áig.

Választás 2024 – Kecskemét-környéki települések eredményei

2024.06.11.
Bács-Kiskun vármegyében a települések többségében megőrizték posztjukat a hivatalban lévő polgármesterek az önkormányzati választásokon. Akadtak azért kivételek is. Összegyűjtöttük a Kecskemét-környéki települések és nagyobb vármegyei városok eredményeit.

Zarándokút előadással és halászlé ebéddel szolgált ma a Wojtyla Ház

2024.06.11.
Mészáros Marianna kecskeméti grafikus volt a keddi vendégelőadó a Wojtyla Házban. A Kandó Kálmán Technikumban művészettörténetet tanító pedagógus, az általa több alkalommal is megtett El Camino zarándokútról mesélt a szociális intézmény gondozottjainak. A meghittséggel átitatott beszámoló után 120 főt vendégeltek meg ebéddel a barátság központ munkatársai és önkéntesei.

Bács-Kiskun Vármegyére is riasztást adtak ki

2024.06.11.
Az egész országra, köztük Bács-Kiskun Vármegyére is riasztást adtak ki a heves esőzések, viharos széllökések miatt. A szeszélyes időjárás kiszámíthatatlan, az elmúlt napokban volt ahol tornádó csapott le, máshol jégeső tombolt. De vajon mikor köszönt be a tényleges nyár idén?

Három új szervezet is helyet kapott a közgyűlésben

2024.06.10.
Három új szervezet is helyet kapott a közgyűlésben Kecskeméten. Az önkormányzati választáson kompenzációs listán a testületbe jutott a Civil Összefogás Városunkért, az MKKP és a Mi Hazánk képviselője.

Megerősítette pozícióját a Fidesz-KDNP a kecskeméti közgyűlésben

2024.06.10.
Hatvan százalékot meghaladó részvételi arány mellett zajlott a vármegyei közgyűlési választás vasárnap. A Bács-Kiskun megyei közgyűlésbe a Fidesz- KDNP tizennégy tagot delegál, a Mi Hazánk öt, a DK és a Momentum pedig két-két mandátumot szerzett.