Egy letűnt korszak ismerős világa köszön vissza a Katona József Könyvtár nagytermében. A Háztáji című kiállítás Csondor Réka festményein keresztül a Kádár-korszak ikonikus épületeit, a kockaházakat és az azokhoz kötődő életérzést idézi meg.
Koós Károly együttese hazai pályán javíthat a Nyíregyháza elleni, nagykülönbségű vereséget követően. Következő kihívójukkal hazai pályán csapnak össze. Kedvező hír, hogy a PTE-PEAC nem remekel túlzottan idegenben, míg az SG Kecskemét eddig mindkét hazai párharcát győzelemmel zárta.
Új piacvezető pályázatának kiírásáról szavazott a közgyűlés, valamint az ennek elbírálására javasolt szakmai bizottság előterjesztésben javasolt tagjait is elfogadta.
Október 10-12. között ismét a hagyományoké és a térségi ízeké lesz a főszerep Kecskemét főterén. Ebben az időszakban rendezik meg a 22. Őszi Helyi termék Ünnepet. Ezzel kapcsolatban volt tegnapi Kiemelő magazinunk vendége, Hamzáné Lakó Judit, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára.
Dr. Fekete Gábor alpolgármester vette kezébe a kérdést, hogy pontosan milyen közterület fenntartási feladatokat kell teljesítenie a kecskeméti társasházaknak az épületükhöz tartozó zöldfelületek gondozása terén a július 1-én bevezetett építésügyi jogszabályváltozások következményeként. Az alpolgármester értelemző kérdésekkel a jogalkotó Építési és Közlekedési Minisztériumhoz fordult, a kapott minisztériumi útmutatásból kiderült, hogy a TÉKA ezen szakasza Kecskeméten nem alkalmazandó az új településrendezési terv magalkotásáig.
A férfi futsal NB I. 8. fordulójában a veretlen Nyíregyházára látogattak Koós Károlyék. A házigazda gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte a párharc sorsát, 18 perc alatt 6 gólt rúgtak a mieinknek, akik nem tudtak később sem válaszolni a hazai fölényre.
Szemünk világa pótolhatatlan kincs. Erre hívja fel októberben a Látás Hónapja a figyelmet. A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, a Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda és a Kreatív Formák Alapítvány, kedden sajtótájékoztatón mutatták be az erre a hónapra kitalált négyhetes kampányukat.
Az október 2-i közgyűlési döntés értelmében további felülvizsgálatot rendeltek el a Kecskemét Bethlenvárosrész egyes utcáinak egyirányúsítására irányuló határozat tekintetében. A Működő Város Bizottság ezirányú határozata nem került visszavonásra, a városrészben jelenleg fennálló és jövőben előforduló forgalmi viszonyainak további vizsgálata vált indokolttá.
Hétvégén két futóeseményen részt vehettek az emberek, az egyik az Alsószéktói 24 órás futás, ami 11., a másik pedig a Fuss, hogy lélegezz jótékonysági futóversenyen volt a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban, mely 4. alkalommal került megrendezésre.
Országszerte emlékeztek meg ma a 176 évvel ezelőtt kivégzett aradi vértanúkról. Kecskeméten is több helyszínen zajlottak események, az Aradi vértanúk terénél a Lánchíd Utcai Sport és Általános Iskola tanulói készültek műsorral.
A Noszlopy Gáspár Park emlékhelyét takarították ki a Gáspár András Technikum kadétjai. Az önkéntes akció célja az volt, hogy a diákok a nemzeti gyásznap alkalmából rendbe tegyék az 1848/ 49-es szabadságharc hőseinek emlékkövét, ezzel is tisztelegve előttük. A fiatalok szerint a közös munka nemcsak a környezetet szépíti meg, hanem segít abban is, hogy jobban megértsék, mit jelent tisztelni a múltat.
Szemők Zsuzsa kecskeméti szobrászművész munkáiból nyílt kiállítás ma délelőtt a Városháza Galériában. A kiállítást Bán János kultúráért felelős alpolgármester nyitotta meg.
Hét család kapott tűzifa támogatást a kecskeméti Wojtyla Házban. Az utalványokat a vállalkozások képviselői, tulajdonosai adták át a rászorulóknak a mai napon.
Csütörtök este rendezték meg ünnepélyes keretek között a Város Napja Gálát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. Az eseményen átadták a rangos városi díjakat, köszöntötték a közelmúlt állami kitüntetettjeit, és a jelenlévők színvonalas kísérőműsort is láthattak az est folyamán. Az elismeréseket a város vezetői adták át a kitüntetett személyeknek.
Szerda délután tartották a Kecskeméti Városháza dísztermében az idei második közmeghallgatást. A polgárok az észrevételeik egy részére a fórumon Szemereyné dr. Pataki Klaudia polgármestertől kaptak választ, a kérdések másik részére pedig az önkormányzat írásban fog reagálni a közeljövőben.
Dr. Rosta Szabolcs 4. alkalommal pályázott a Kecskeméti Katona József Múzeum intézményvezetői posztjára. Újbóli kinevezését a csütörtöki közgyűlés teljes egyetértésben szavazta meg. A múzeumigazgatót a közgyűlés egyöntetű tapssal jutalmazta kiváló munkájának elismeréseképpen.
Három műfüves pálya felújításáról, valamint a Kada Elek Technikum új épületegyüttesének további támogatásáról is döntött a közgyűlés. Szemereyné Dr. Pataki Klaudia hangsúlyozta: Magyarország legnagyobb oktatási beruházása zajlik Kecskeméten.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.