Hét napirendi pontot tárgyalt hétfőn az Aktív Város Bizottság, melyek közül a 2026. évi önkormányzati költségvetés tervezete a sportcélú előirányzatokkal, valamint két létesítmény névváltoztatása - a Benkó Zoltán Szabadidőpark és a Széktói Élményfürdő és Csúszdapark - volt kiemelt jelentőségű - nyilatkozta Jánosi István elnök a Kecskeméti Médiacentrumnak.
Vert helyzetből állt föl NB I-es férfi futsal együttesünk a bajnokság 14. fordulójában. A mérkőzés elején jól ráijesztett Koós Károlyékra a Magyar Futsal Akadémia, de a második félidőben sikerült fordítaniuk és ezzel bezsebelni a 6. győzelmüket.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége gazdafórumot rendezett hétfő délután Kecskeméten, amelyen a legaktuálisabb szakmai témákról esett szó. A fórum előtt sajtótájékoztató keretében összegezte az idei évet Gáspár Ferenc, a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei elnöke, valamint Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal főispánja. Az eseményen részt vett továbbá Szigeti Szabolcs az Agrárminisztérium Közös Agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára is.
Kecskeméten járt Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, aki a könyvtári programja után az Avar Kiállítást tekintette meg a Cifrapalotában, mely nemrég elnyerte Az Év Kiállítása 2025 fődíját. A tárlaton bemutatják például annak a sírnak a történetét, melyben egy fej nélküli férfi maradványait találták meg, valamint kiderül, milyen módon temettek el egy leprával küzdő nőt a 8. században.
Decemberben ismét indul a Könyvtári Kihívás pályázat, amelyről ma tartott sajtótájékoztatót a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár és a Kulturális és Innovációs Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága a kecskeméti Katona József Könyvtárban.
Elkészült Kecskemét Közlekedési Koncepciója, valamint a város Zöldinfrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akcióterve, könnyítést kapnak zártkerti ingatlan tulajdonosok. Többek között ezek a napirendi pontok szerepeltek a Fejlődő Város Bizottság mai napirendjén.
Kecskeméti családi vállalkozás nyitott autós kiszolgáló gyorséttermet a Szőlőfürt fogadó parkolójában. A szombati megnyitón ifj. Bakos Tamás ügyvezető elmondta: egészséges, frissen készített menükkel várják az autós vásárlókat.
A labdarúgó NB II 14. fordulójában a mérkőzést megelőzően 4. helyen álló Mezőkövesd Zsóry FC a közvetlen előtte álló Kecskeméti TE-t fogadta. Bár a Kecskemét Banó-Szabó góljával csaknem egy félidőn át nyerésre állt, a borsodiaknak a hajrában összejött az egyenlítés.
A csütörtöki közgyűlésre készülve mától üléseznek az önkormányzat szakbizottságai. A sort reggel a Szabályozási Bizottság kezdte, ahol az előterjesztések többségét egyhangúlag támogatták a képviselők. A testület több támogatási kérelmet is megszavazott.
Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak-, és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár látogatta meg ma azokat a kecskeméti fiatalokat, akik versenybe szállnak Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címért. A város Marosvásárhellyel közösen jutott be a verseny elődöntőjébe, amely december 3-án lesz.
A terveknek megfelelően alakulnak jövőre Kecskemét adóbevételei. A legnagyobb tétel a 25 milliárdos iparűzési adó lesz, ez derül ki a jövő évi költségvetés tervezetéből, amelyet hétfőn és kedden a szakbizottságok, csütörtökön pedig a közgyűlés tárgyal meg.
Várhatóan 2026-ban kezdik meg a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola felújítását. Többszáz millióból korszerűsítik majd az energetikáját, gépészetét, felújítják többek között a mellékhelyiségeket, az elektromos hálózatot és a nyílászárókat.
Megérkezett Kecskemétre, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára péntek délelőtt a második magyar KC-390 Millennium. A két gép egymás testvéreként fog a kecskeméti légibázison nagyon fontos szolgálatot tenni.
Faápolási munkálatok miatt pénteken forgalomkorlátozás várható Kecskemét belvárosában. A Klapka utca egy szakaszát lezárják, a járműveket pedig elterelik.
Eddig ismeretlen okokból leégett egy tanyaépület Kecskemét külterületén Hetényegyháza mellett. A tűzesetnek két halálos áldozata is van. A katasztrófavédelem a tűz keletkezési körülményeinek feltárására tűzvizsgálatot indít.
A demencia globális kihívást jelent azokban az országokban, ahol elöregedőben a társadalom. Magyarországot is érinti ez a kérdés. Csütörtök délelőtt az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága és a Modus Alapítvány rendezett szakmai napot, amely a helyi demencia akcióprogram 2020-2025 közötti munka eredményeit és tanulságait foglalták össze az előadók bemutatva a jó gyakorlatokat.
Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester beterjesztette Kecskemét 2026-os költségvetés tervezetét. Az előterjesztést jövő héten hétfőn és kedden a szakbizottságok, csütörtökön pedig a közgyűlés tárgyalja meg. A többszáz oldalas anyagból kiderül, hogy a jövő évi büdzsé biztonságos, stabil működést garantál, de emellett jelentős fejlesztéseket is tartalmaz. Fejlesztési, felújítási célokra 16 milliárd forinttal számol a költségvetés.
Településhálózatok, mint erőforrások címmel tartottak ma konferenciát az Aranyhomok Hotelben, amelyet a Klímabarát Települések Szövetsége szervezett. Az eseményen részt vett Gaál József alpolgármester, aki Kecskemét fenntartható fejlődését szolgáló tematikus célokról beszélt a közönségnek.
Immár 26. alkalommal került megrendezésre az AGTECO Konferencia, amely a 2025-ös Jubileumi Tudományünnep egyik meghatározó eseménye. A rendezvény keretében közel 200 előadó beszélt gazdasági, agrár és műszaki témában az érdeklődőknek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.