Az elmúlt évek során több alkalommal változott, hogy mire tudjuk elkölteni a SZÉP-kártyán lévő béren kívüli juttatást. Idén újabb SZÉP kártya változás élesedik. December elsejétől 2026. április 30-ig a SZÉP-kártyás összegek hideg élelmiszerekre is felhasználhatók.
A Mercedes-Benz Gyár beruházását bejelentő ünnepségére érkezett Kecskemétre Szijjártó Péter. Ennek apropóján a külgazdasági és külügyminiszterrel Kozák Polett, a Kecskeméti Médiacentrum ügyvezető-igazgatója beszélgetett a Kecskeméti Televízió stúdiójában.
Észtország, Lettország és Litvánia 2004-es NATO csatlakozása óta, a kollektív védelem jegyében, a szövetséges országok garantálják a három balti ország légterének biztonságát négyhónapos váltásokban. Magyarország 2015, 2019 és 2022 után, immár 4. alkalommal vesz részt a küldetésben.
November 14-én, pénteken 9 -12 óra között rendezik meg a Diabétesz Világnap kecskeméti rendezvényét a Széchenyi István Közösségi Házban. Az ingyenes, programokkal teli délelőtti eseményt az Együtt az egészségért - Kecskemét praxisközösség szervezi.
Csaknem 1000 négyzetméteren, több mint 100 kiállítóval nyitotta meg kapuit a IV. Rövid Élelmiszer- ellátási Lánc, vagyis a REL Expo és Konferencia Jakabszálláson. A rendezvény középpontjában idén is a helyi termék, a rövid ellátási lánc és a vidéki innováció állt. A program a régió egyik legfontosabb szakmai találkozója, ahol a kisvállalkozások nemcsak bemutatkozhattak, hanem új kapcsolatokat is építhettek.
November 11-én 17 órakor a városközpontban tartottak Márton-napi felvonulást a Német Települési Nemzetiségi Önkormányzat fő szervezésében. A lámpás menet a főtérről indult és megkerülve a Református templomot a városháza elé érkezett, ahol dr. Papp Zoltán önkormányzati képviselő köszöntőjét követően a Vásárhelyi Pál Általános Iskola német nemzetiségi osztályának tanulói adtak műsort Szent Márton történetéről.
Elérhető a Lelátó láz legújabb adása, ahol dr. Vercz Tamás, az SG Kecskemét Futsal ügyvezető igazgatójával folytatott beszélgetés során a sportágat és a csapatot érintő problémák kerültek előtérbe.
Csütörtökön újfent hétközi hazai bajnokira kerül sor a Messzi István Sportcsarnokban, Stojan Ivkovicék a Kaposvárral csapnak össze.
Csáder Judit Szlovákiában élő fotóművésznek nyílt kiállítása kedden délután a Magyar Fotográfiai Múzeumban. A tárlatot és az alkotót Somosi Rita művészettörténész ajánlotta a közönségnek.
Tegnap este záró rendezvényéhez érkezett az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola kortárszenei hangversenysorozata, amelyet három fiatal kecskeméti zeneszerző műveiből rendeztek.
A Mercedes-Benz több tízmilliárd forint értékű beruházással létrehozza az első magyarországi kutatás-fejlesztési központját, amelynek a nyomán tovább erősödik hazánk szerepe az autóipari forradalomban. Ezt jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kecskeméten egy sajtótájékoztató keretében a Mercedes-Benz Gyárban.
Hétvégén már birtokba vehetik az autósok a Juhász utcát. A Muszáj városrészben lakók nagy örömére befejeződik az útszakasz rendbetétele. A beruházás alatt nem csak a csatornahálózatot újították fel, de 640m-en új aszfaltot kapott az utca, és az árkokat is újraprofilozták.
Szent Márton legendája nyomán ezen a napon országszerte gyűjtéseket szerveznek, és más módon is segítik a rászorulókat. A Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti munkatársai a Gondviselés Házában már kora reggel nekiláttak több száz darab rétes elkészítésének, amivel nemcsak a szegényeket örvendeztették meg, hanem azokat is, akik valamilyen formában támogatják munkájukat.
Katona József születésének évfordulóján, november 11-én tartott előadást Székelyné Kőrösi Ilona történész, etnográfus Katona József életrajzírói címmel a Katona József Emlékházban. Az előadás a legkorábbi életrajzíróktól kezdve a 20. századig a legjelentősebb írásokat foglalta össze.
November 7-én nyílt meg Gálhidy Péter Munkácsy-díjas szobrászművész Kénytelen egyensúly című kiállítása az Akadémikusok a Hírös Agórában sorozat keretében, az intézmény Kodály termében.
Nem hétköznapi helyen és olykor akár fürdőköpenyben töltekezhetnek már csaknem három év óta az Aqua Hotelben járók a hotelt a fürdővel összekötő folyosón Radnai Zoltán állandó kiállításán. Pénteken délután egyfajta szakrális dimenziót is kapott a kiállítótér. Az Angyal-ikon című kiállítás megnyitóján a művész ikonjait is felszentelték pénteken délután.
Dr. Székely János szombathelyi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke látogatott ma a Wojtyla Barátság Központba. A katolikus romapasztoráció területén tevékenykedő munkatársakkal elevenítették föl az elmúlt 10 év emlékeit.
Fiatalok és idősek táncoltak együtt hétfőn délelőtt a Neumann János Egyetem Törös Olga Sportcsarnokában. A hallgatók és a Helló60 Nyugdíjasklub tagjai közös örömtáncban mutatták meg, hogy a mozgás összeköt, és a jókedvnek nincs korhatára. A különleges testnevelésóra igazi híd volt a generációk között.
Nem mindennapi ünneplés volt ma a Margaréta Otthon falai között, Krámli Józsefnét, az otthon legidősebb lakóját köszöntötték 100. születésnapján. Az ünnepi eseményen egyetlen testvére, lánya, unokái és dédunokái mellett köszöntötte Irénke nénit az intézmény vezetője Jancsikné Tóth Andrea, a város polgármestere Szemereyné Dr. Pataki Klaudia és Szamler László önkormányzati képviselő is.
A Sophia Loretta Menyasszonyi Ruhaszalon és a Kecskeméti Strand Szépe verseny döntős hölgyei hozták el a rózsaszín-fehér pompát szürke novemberi vasárnapunkba. A ruhaszalon a Hírös Sport Nonprofit Kft-vel együttműködve választotta ki Kecskemét leggyönyörűbb menyasszony-modelljeit: 11 kiválasztott mutatta be a legtrendibb menyasszonyi, vőlegényi, sőt, koszorúslány és gyűrűhordozó ruhákat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.