Június 11. csütörtök, Barnabás
Műsor: Hírös Hírek bejátszások

Igazi retro majálison szórakozhattunk

2025.05.05.
A 80-as, 90-es évek jegyében szervezte meg a Hírös Sport Nonprofit Kft. az idei majálist. Még nincs vége a napnak, de már több ezren kilátogattak a Benkó Zoltán Szabadidőközpontba. Ahogyan azt már megszokhattuk a Kecskemét Táncegyüttes nyitotta meg a napot, de számos szórakoztató programmal várják a látogatókat, a koncertek mellett vidámpark, gyerekzsibongó és óriás buborékfújás színesíti a palettát.

Szent Flórián Nap

2025.05.05.
Több mint 800 önkéntes és önkormányzati tűzoltószervezet dolgozik országszerte mindennapjaink biztonságáért. Mindennapjaink hőseinek legjobbjait tüntették ki Lakiteleken a hétvégén.

Országjárás Szijjártó Péter

2025.04.30.
„A békét úgy tudjuk elérni, ha ésszerűen gondolkodunk a jövőről és Európa biztonságáról. Egy minden európai szereplőt bevonó párbeszédet kezdünk.” Erről a külgazdasági és külügyminiszter beszélt múlt héten pénteken Kiskunfélegyházán.

Ballagások

2025.04.30.
Megkezdődött a ballagási időszak, a kecskeméti középiskolákból idén mintegy 1.600 diák ballag el. A Szent-Györgyi Albert Technikumból 120 végzős tanuló vett ma búcsút tanintézetétől, míg a Bányai Júlia Gimnáziumból közel 70 diák.

Gyalogbusz

2025.04.30.
Kísérleti jelleggel veszi kezdetét május 5-én, hétfőn a Gyalogbusz Kecskeméten. Ez egy új irány az iskolába jutás, a közlekedés terén. Erről Szemeryné Pataki Klaudia beszélt a Rádió 1 Gongban.

Lázár-infó

2025.04.30.
Ukrajna európai uniós csatlakozásával veszélybe kerülhetnek az eddig elért eredmények – ezt mondta az építési és közlekedési miniszter tegnap délután Nagykőrösön. Lázár János utcafórumán hangsúlyozta, a kormány célja, hogy gyarapodó, erős, független közösség legyen és maradjon Magyarország. Hozzátette, hogy most olyan veszéllyel állunk szemben, ami kihívást jelent, hazánknak pedig az az érdeke, hogy minél hamarabb béke legyen Ukrajnában.

Hétfőn kezdődik az érettségi

2025.04.30.
2025. május 5-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2024/2025-ös tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1157 helyszínen várhatóan több mint 142 000-en érettségiznek. A vizsgákat május 5. és július 2. között a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, lebonyolításukban 3385 érettségi vizsgabizottság működik közre.

Lufi-kampány

2025.04.30.
Május 6-a a Magyar Sport Napja, amelyet 2000 óta ünneplünk. A Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. egy lufi kampányt indított a kecskemétiek részére, hogy eljutassák a rendezvény hírét és időpontját, valamint az esemény helyszínét.

Közös főzés Sárközi Ákos séffel

2025.04.30.
Sárközi Ákos séf és a Textúra étterem munkatársai közös ebéddel lepték meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Családok Átmeneti Otthonának lakóit. A délelőtt folyamán az otthonban lévő gyermekek közösen készíthették el az ételeket Budapesten a séf éttermében.

Majális előzetes

2025.04.30.
Nagy tömegeket várnak idén is a kecskeméti majálisra. A Benkó Zoltán Szabadidőközpontban már elkezdődtek a munkálatok, építik a vidámparkot. Május elsején fellép többek között a Shygys, a Back II Black és a Bonbon együttes is.

Közel 60 milliárd érkezett a vármegyei falvaihoz a Magyar Falu Programon belül

2025.04.29.
2019 óta csaknem 60 milliárd forintot fordított a kormány a Magyar Falu Program keretében Bács-Kiskun vármegye falvaira. Erről Gyopáros Alpár beszélt múlt héten szerdán Apostagon. A kormánybiztos az országjáró fóruma előtt adott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a program idei költségvetése meghaladja a 100 milliárd forintot.

Juszkó Anita volt a Kiemelő magazin vendége

2025.04.29.
A Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület Kiváló Szakmai Munkáért Emlékérmet adományozott Juszkó Anitának, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége alelnökének, a Four Points by Sheraton Hotel és Konferenciaközpont igazgatójának. Ezzel kapcsolatban volt ma a Kiemelő vendége Juszkó Anita.

Ingyenes parkolás a hosszú hétvégén

2025.04.29.
A Kecskeméti Városrendészet ezúton tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy 2025. május 01-jén (csütörtökön) és május 02-án (pénteken) Kecskeméten díjmentes lesz a parkolás a Városrendészet üzemeltetésében lévő valamennyi fizető várakozási területen. A Benkó Zoltán Szabadidőközpont parkolójában május 01-jén ingyenesen lehet parkolni, május 02-án (pénteken) a parkolásért fizetni kell.

Kecskeméti futsal siker Szombathelyen

2025.04.29.
Az első félidőben ráijesztett a Haladás a kék oroszlánokra, majd aztán sikerült felülkerekedni a kezdeti nehézségeken, és hat lőtt gólig meg sem álltak a kecskeméti futsalosok.

Természetes intelligencia. Elekes Károly Munkácsy-díjas képzőművész tárlata

2025.04.28.
Az Akadémikusok a Hírös Agórában sorozat keretében nyílt meg Elekes Károly Munkácsy-díjas képzőművész Természetes intelligencia című kiállítása az intézmény földszinti kamaratermében. A tárlatot Marjai Judit fotóművész nyitotta meg.

Hatalmas torlódás volt az M5-ösön

2025.04.28.
Két kamion ütközött össze az M5-ös autópályán Kecskemétnél, ahol egyébként is nagy volt a torlódás az ott folyó munkálatok miatt.

Székely-virtus a Bajorban - Negyedik alkalommal rendezték meg a Székely-Magyar Zenei Találkozót

2025.04.28.
Székelyek, magyarok töltötték meg szombat délután a Bajor Éttermet. Idén negyedik alkalommal szervezte meg a Székely-Magyar Zenei Találkozót a Kecskeméti Nótások Baráti Köre Egyesület. A rendezvényre rengetegen érkeztek Erdélyből, hogy megmutassák milyen is a székely virtus.

Megtévesztő tartalmú SMS a BÁCSVÍZ nevében

2025.04.28.
Megtévesztő tartalmú SMS-t kaptak többen, amit a BÁCSVÍZ Zrt. nevében küldtek az érintetteknek. A BÁCSVÍZ Zrt. tájékoztatta az ügyfeleit, hogy semmiképp ne kattintsanak a linkre és ne válaszoljanak az üzenetre személyes adatot megadva.

27 métert repült autójával az M5-ösön

2025.04.28.
Vélhetően ittas lehetett az a román sofőr, amikor gépkocsijával a belső szalagkorlátnak csapódott, majd egy lucernaföldre repült az M5-ös autópályán Lajosmizse közelében.

Drónnal vadásztak a szabálytalan sofőrökre

2025.04.26.
Több szabályszegőt is sikerült kiszűrni rövid idő alatt az M5-ös autópályán tartott közlekedésbiztonsági ellenőrzés során.