Június 12. péntek, Villő
Műsor: Hírös Hírek bejátszások

Horváth Renátó előadás

2025.02.12.
Szerdán délelőtt Kecskeméten járt Horváth Renátó táncművész, a nevét viselő Produkciós Iroda vezetője. A mind a négy végtagjára megbénult, fiatal táncművész közelgő bemutatója előtt színpadbejáráson vett részt a Hírös Agórában.

Gyorshajtók száma

2025.02.12.
A gyorshajtók száma a múlt héten rekordot döntött, több baleset pedig a sofőrök ittassága miatt következett be. A vármegyénkben történt rendőrségi eseményeket immár a legnagyobb közösségi portálon is nyomon követhetik.

Pap és Papné

2025.02.12.
Pap és Papné címmel tartott előadást Hajduch-Szmola Patrik evangélikus lelkész kedd délután a Katona József Könyvtárban. A Házasság Hetéhez kapcsolódó könyvtári program konkrét példákkal is szolgált a résztvevőknek a hosszantartó közös élet megalapozásához a keresztény házasság tükrében.

5 új dízel busz ékesíti a KEKO flottáját

2025.02.11.
Öt vadonatúj Mercedes dízel busz érkezett a Kecskeméti Közlekedési Központhoz. A járművek beszerzése a 12 éves, 25 darab csuklós Mercedes hibridbusz lecserélési folyamatának első állomása. A keddi sajtótájékoztatón Hári Ernő, a KEKO ügyvezetője elmondta, a régi hibridekhez képest ezeknek a dízeleknek 95 százalékkal kevesebb lesz a károsanyag-kibocsátásuk. Dr. Homoki Tamás alpolgármester pedig azt hangsúlyozta, hogy a járművek leváltásával 17 új csuklós és a tervek szerint 10 hidrogén szóló busza lesz Kecskemétnek 2028-ra.

Rendőrség és könyvtár: együtt lépnek fel a lakosok védelme érdekében

2025.02.11.
Új alapokra helyezte együttműködését a Katona József Könyvtár és a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A 2013-ban kötött megállapodást újra kellett gondolni, miután a társadalmi, a gazdasági és a szociális körülmények is megváltoztak azóta hazánkban, új bűncselekmények kerültek fókuszba az online térben.

Argentin piarista diákok érkeztek a Piarista Iskolába

2025.02.11.
Dr. Horváth János jövő keddtől (december 17.), dr. Dobozi Tünde jövő szerdától (december 18.) már a Piaristák terén rendel – tudtuk meg dr. Pataki Marianntól, az ESZII intézményvezetőjétől. A két háziorvos a Nyíl utcai rendelőt hagyja el, mivel a helyiség az újabb előírásoknak már nem felel meg, és a tulajdonossal kötött bérleti szerződés is lejár. A két háziorvos az alapellátással együttműködve mindent megtesz azért, hogy a betegek számára zökkenőmentes legyen az átállás.

Az idő a testben. Verebes György kiállítása Kecskeméten

2025.02.10.
Az idő a testben címmel nyílt kiállítása Verebes György Munkácsy-díjas festőművésznek február 8-án, a Hírös Agóra Kodály termében.

Városi digitális fotóarchívum

2025.02.10.
Kecskemét városvezetése a közművelődési intézmények szoros együttműködésével városi digitális fotóarchívum létrehozását tervezi. Az archívum első jelentős tételét a közelmúltban elhunyt Tóth Sándor fotóművész életműve képezi. A digitális fotóalbum létrehozásával egy időben elkezdik az idén 40 éves Kecskeméti Televízió archívumát is digitalizálni.

Sportbál

2025.02.10.
2025-ben február 8—án lesz a kecskeméti sport ünnepe.

Nyíregyháza – KTE meccs jön

2025.02.07.
Szombaton 14:30-kor Nyíregyházán folytatódnak a KTE számára az OTP Bank Liga küzdelmei. A két együttes nem sokszor találkozott még az élvonalban, ez csupán a nyolcadik összecsapás lesz a sorban.

Holnap kezdődik a Házasság Hete

2025.02.07.
13. alkalommal szervezik meg a Házasság Hetét Kecskeméten február 8-18 között. Különleges városházi és könyvtári programokkal várják az érdeklődőket. A Házasság Hete Programsorozattal egy időben startol el a Szerelmi Kalandtúra, ahol a párok vagy a már házasságban élők különleges randi helyszíneken, játékos feladatok segítségével erősíthetik, újíthatják meg kapcsolatukat.

Elkezdődött A Trón olvasópróbája

2025.02.07.
Igazi sztárparádéra számíthatunk a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színpadán. Ember Márk, Veréb Tamás, Kovács Gyopár is szerepel a Szente Vajk által rendezett A trón című musicalben, amelynek pénteken tartották az olvasópróbáját. A darab a történelmi musicalek sorát gyarapítja, a sötét, véráztatta középkor ábrázolását azonban modern filmes látásmóddal ötvözi.

10 óvoda előadása volt látható az idei Bóbita Bábtalálkozón

2025.02.07.
Huszonötödik alkalommal rendezte meg a Ferenczy Ida Óvoda Csigabiga Óvodája a Bóbita Bábtalálkozót, amelyen közel 60 nagycsoportos óvodás vett részt. A találkozó legfőbb célja, a tehetséggondozás.

Csernák Krisztina 2024 Civil Egészséghőse díjat vehetett át

2025.02.07.
Csernák Krisztina a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív terápiás osztályán dolgozó szakpszichológus, pszichoterapeuta kapta 2024 Civil Egészséghőse díját. Ennek apropóján beszélgettünk tegnapi Kiemelő magazinunkban vele életútjáról, tevékenységéről és magáról a díjról is.

„Sikertörténet a kecskeméti kamerarendszer!”

2025.02.07.
Újabb helyszínekre helyeznek ki térfigyelő kamerákat Kecskeméten. A lakossági és a képviselői igények folyamatosan érkeznek a város felé, így a rendszer fejlesztése nem áll meg. 2024-ben összesen 13 helyszínen 51 kamerát telepítettek, 2025-ben pedig folytatódik a munka.

Atanáz, a lámpaláz főpróba a Cirókában

2025.02.07.
Szombaton mutatja be a Ciróka Bábszínház legújabb produkcióját Varsányi Péter rendezésében. Az előadás a lámpaláz témáját járja körül posztdramatikus eszközökkel. Azt az érzést, ami szocializációnk kezdetétől sokunkat felnőttkoráig elkísér. A lámpaláz olyan, mintha velünk lenne egy másik személy, aki folyamatosan útban van, kínos dolgokat csinál, akit legszívesebben elrejtenénk, eltűntetnénk, de ezzel sokszor csak még inkább felhívjuk rá a figyelmet.

Jelentkezés érettségi vizsgákra

2025.02.06.
2025. február 17-ig lehet jelentkezni a május-júniusi érettségi vizsgákra. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javító vizsgát tehetnek.

Mire figyeljenek a front érzékenyek?

2025.02.06.
Egy különleges humánmeteorológiai-orvosmeteorológiai helyzettel állnak szemben a frontérzékeny, időjárás-érzékeny emberek. Miközben marad tartósan a szokatlanul magas légnyomás, ma egy hidegfront vonul át északnyugat felől.

Új partnerekkel bővítené az egyetem a duális képzését

2025.02.06.
A Neumann János Egyetem egyik legdinamikusabban fejlődő kara a Gazdaságtudományi kar. A felsőoktatás biztosítása mellett cél a magasan képzett diákok megtartása a régió munkaerőpiacán. A felsőoktatási intézmény ezt a vállalati kapcsolataik bővítésével tudja eredményesen elérni. Az egyetem partnerkapcsolatainak szélesítése érdekében tartott ma konferenciát, melyre a jelenlegi és a jövőben partnereket hívták meg. Az rendezvényen szó volt a Gazdaságtudományi kar duális képzési modelljéről, oktatási kínálatáról és a közeljövőt érintő terveikről.