április 8. szerda, Dénes
Műsor: Kecskeméti TV

KÖZÉLET (2025. június 4.)

2025.06.04.
Jól sáfárkodott Kecskemét a rá bízott vagyonnal és a tervezetthez képest is jobban alakultak 2024-ben a város adóbevételei – többek között ez is elhangzott a legutóbbi közgyűlésen, ahol a zárszámadás elfogadásával lezárták a 2024-es pénzügyi évet. A közgyűlés döntéseiről, az árvíz sújtotta Nagyborosnyó számára indított gyűjtésről és a kecskeméti nyár programjairól beszélt Szemereyné Dr. Pataki Klaudia, polgármester a Kecskeméti Televízió stúdiójában.

Buszrongálás történt hétfőn a KeKo egyik járatán, folyik a rendőrségi vizsgálat

2025.06.04.
Június 2-án délben megdöbbentő jelenetnek lehetett tanúja a KeKo Hetényegyházából induló buszjáratának utazóközönsége. Az egyik utas a buszsofőr vezetőtér fülkéjét totálkárosra rúgta szét, miután szerinte a sofőrnek fel kellett volna vennie egy út mellett integető nőt. Tettét nem vállalva a helyszínről elmenekült. A rendőrség vizsgálatot folytat, az elkövető tette hivatalos személy elleni cselekménynek minősül. A kár több százezer forint.

HÍRÖS HÍREK (2025. június 4.)

2025.06.04.
Nyitott városháza Nemzeti összetartozás napja Tablóverseny Gyűjtés az árvízkárosultakért Szökőkút rongálás Buszrongálás Duális képzés Közlekedésbiztonsági verseny Bajnok vagyok!

Holnaptól lehet szavazni a Főtéri Tablókiállításra!

2025.06.04.
A Kecskeméti Médiacentrum hatodik alkalommal szervez tablókiállítást és hirdet ehhez kapcsolódó tablóversenyt az érettségiző kecskeméti középiskolás osztályok számára. A szavazatokat holnaptól adhatják le a szurkolók a hiros.hu hírportálunkon.

Mosni indult? - Több, mint egymilló forintos kárt okozott!

2025.06.04.
Újabb rongálás érte a Hírös Forrás Szökőkutat! Az elkövető egy három tagú család számára legalább fél évnyi adag folyékony mosószerrel dúsította a szökőkút vizét. Kamerafelvételek birtokában ismeretlen tettes ellen a feljelentést a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. megtette.

Nyitott Városháza – megnyitó

2025.06.04.
Megújulása óta harmadik alkalommal tárta ki kapuit a Városháza a kecskemétiek és az érdeklődők számára. Az ünnepi kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza, még otthonosabb helyszínné tegye kulturális örökségünk egyik remekművét. A Nyitott Városháza rendezvénysorozat június 10-ig kínál ingyenes programokat. A tegnapi nyitóesten a városhoz kötődő ipar- és gazdaságtörténeti kiállítás is nyílt, valamint irodalmi zenés koncerten léptek föl Csík János és művészbarátai.

Bajnok vagyok családi programon több mint 100 értelmileg sérült gyermek és hozzátartozója vett részt

2025.06.04.
Második alkalommal szervezett értelmileg sérült gyermekek számára Bajnok vagyok címmel családi sportnapot a Lendületben a Széchenyivárosért Egyesület és a Kecskeméti EGYMI Juhar Utcai Óvodája, Általános Iskolája. A Benkó Zoltán Szabadidőközpontban szerda délelőtt megtartott hagyományteremtő rendezvény célja a közösségteremtés mellett a fogyatékosság, a másság elfogadása és elfogadtatása.

Csatlakozunk a székelyek megsegítését célzó gyűjtéshez

2025.06.04.
Nem csupán gyűjtőpontként szolgál a Kecskeméti Médiacentrum szerkesztősége az erdélyi árvízkárosultak megsegítését célzó városi gyűjtéshez, hanem a hirös.hu felületén egy külön rovatban folyamatosan hírt fogunk adunk az árvízzel kapcsolatos történésekről. Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester által életre hívott adománygyűjtés a Kovászna megyei Nagyborosnyó lakosságán kíván segíteni. A térség egyik legnagyobb természeti pusztítását elszenvedő településen 110 háztartás, ezzel együtt 125 gyermek otthona semmisült meg.

A Neumann János Egyetem Nemzetközi Duális Workshopot tartott ma 12 órától a Campuson

2025.06.04.
A Neumann János Egyetem Duális Képzési Központja az „Átfogó digitális infrastruktúra-, készség- és a nemzetköziesítés fejlesztése a Neumann János Egyetemen” című projekt keretén belül Nemzetközi Duális Workshopot rendezett a mai napon. A „Self branding a duális képzésben” című rendezvényen hazai és külföldi előadók ismertették a személyes márkaépítés fogalmát és jelentőségét.

Érkezik a víz a Homokhátságra

2025.06.04.
A Homokhátságra vízkivitellel juttatják majd el a vizet a jövőben. Ennek első állomásai most történnek. A Duna mellett a Tiszára is terveztek két vízkivételi pontot. Az egyik Nyárlőrinc–Tiszaalpár, a másik Lakitelek–Szentkirály területére másodpercenként összesen 5000 liter vizet juttat majd a térségbe. Ebben a témában tudósította az M1 nézőit kollégánk, Molnár H. Boglárka vendégével, V. Németh Zsolt vízgazdálkodásért felelős államtitkárral.

KIEMELŐ (2025. június 4.)

2025.06.04.
Mai magazinunkban beszámolunk a XXI. Helyi Termék Ünnep és Hungarikum Fesztiválról. Láthatnak egy interjút azzal kapcsolatosan, hogy a Homokhátságra vízkivitellel juttatják majd el a vizet a jövőben. És vendégünk lesz Bán János, kulturális ügyekért felelős alpolgármester, akivel a Nyitott Városháza programsorozatról beszélgetünk.

Nézzük mi is történt a XXI. Helyi Termék Ünnep és Hungarikum Fesztiválon

2025.06.04.
Programkavalkáddal tarolt a XXI. Helyi Termék Ünnep és Hungarikum Fesztivál a hétvégén. Az esemény rendkívül látogatott volt mind a három napon. A fesztiválon több mint 40 hungarikum volt látható, hallható, tapintható és kóstolható.

Megható megemlékezés a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában

2025.06.04.
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett megemlékezést a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. A rendezvényen élő összeköttetésben láthattuk a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola és a nagyszebeni Octavian Goga Általános Iskola diákjait, akikkel együtt énekeltek népdalt a kecskeméti tanulók.

MÚZSA (2025. június 3.) Alma a fájától. A négy Szoboszlay kiállítása

2025.06.04.
Május 29-én, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál kísérő programjaként a Kápolna Galériában Alma a fájától címmel megnyílt a négy Szoboszlay kiállítása. Szoboszlay Péter, 88. életévében járó Balázs Béla díjas filmrendező és három gyermeke, ifjabb Péter, András és Eszter közösen állította ki igen változatos, elsősorban grafikára épülő munkáit. Az ötlet 2022-ben pattant ki András fejéből, és még abban az évben megrendezték az Alma a fájától című családi kiállítást a fővárosi Próféta Galériában. Most a KAFF meghívására, a tárlat alkalomhoz igazított, kibővített változata került a közönség elé.

MÚZSA (2025. június 3.) Átadták a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait

2025.06.04.
Május 31-én a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál utolsó hivatalos aktusaként átadták a fesztivál díjait. Az alkotók munkáját összesen 21 kategóriában ismerte el a párhuzamosan dolgozó három, neves szakemberekből álló zsűri. Az eredményhirdetést követő állófogadáson kértünk három résztvevőt, Ráduly Györgyöt, az európai egész estés animációs filmeket elbíráló zsűri elnökét, a két díjat is elnyert Ulrich Gábor Kecskeméten élő és alkotó animációs filmrendezőt és Mikulás Ferenc fesztiváligazgatót, hogy értékeljék az idei fesztivált.

MÚZSA (2025. június 3.) Kaláka koncert az animációs filmszemlén

2025.06.04.
A Kecskeméti Animációs Fesztiválok elmaradhatatlan résztvevője a kezdetek óta a Kaláka. A megzenésített verseket előadó, kétszeres Kossuth-díjas együttes több Kecskeméten készült sorozathoz is szerzett zenét. Ezek közül a legismertebb a mára már a 105. epizódjánál tartó Magyar népmesék sorozat, amelyet több mint 200 millióan néztek meg a legnagyobb fájlmegosztón. A Kaláka nevéhez kötődik továbbá a Mesék Mátyás királyról és a Mondák a magyar nép történetéből sorozatok zenei anyaga is. A Kaláka minden alkalommal, amikor csak teheti, szabadtéri koncertet ad a fesztivál ideje alatt. Így volt ez 2025-ben is, amikor a hangosítás teljes csődje miatt valódi unplugged koncertet adtak a főtéri Hungaricum színpadon. Rajtuk nem múlott semmi: Teljes értékű programmal szolgálták ki az extrém körülmények ellenére is lelkes, szépszámú közönségüket.

MÚZSA (2025. június 3.)

2025.06.03.
Ma minden összeállításunk kapcsolódik az elmúlt héten lezajlott, 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválhoz. Megmutatjuk Önöknek a fesztivál díjazottjait, és megkérdeztük a fesztiváligazgatót, az európai zsűri elnökét és egy duplán díjazott kecskeméti animációs filmrendezőt frissen szerzett benyomásaikról. Ellátogattunk a Kápolna Galériába, ahol Alma a fájától címmel rendezett családi képzőművészeti kiállítást Szoboszlay Péter grafikus, animációs filmrendező, és három gyermeke, Péter, András és Eszter. Kint jártunk a főtéren a Kaláka Együttes koncertjén, ahol hamisítatlan unplugged élményben volt részünk. A mai stúdióvendég a rövidfilm kategória díját és a filmkritikusok díját is elnyerő Ulrich Gábor rendező lesz, akinek győztes filmje, a Capricció rövidesen az Annecy-i Fesztiválon képviseli a magyar animációt.

Egy egész várost átfogó adománygyűjtés indul a székelyekért

2025.06.03.
Adománygyűjtést kezdeményez Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester a pusztító árvíz által sújtott Háromszék javára. Az akcióhoz az önkormányzat mellett csatlakozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja, a Városi Szociális Közalapítvány és a Hírös Kecskeméti Fiatalok Egyesülete. A segítség a Kovászna megyei Nagyborosnyóra fog érkezni, mely szinte teljes egészében víz alatt van. Számlaszám: 11732002-20322144 Közlemény: árvízkárosultak javára