Szent Márton legendája nyomán ezen a napon országszerte gyűjtéseket szerveznek, és más módon is segítik a rászorulókat. A Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti munkatársai a Gondviselés Házában már kora reggel nekiláttak több száz darab rétes elkészítésének, amivel nemcsak a szegényeket örvendeztették meg, hanem azokat is, akik valamilyen formában támogatják munkájukat.
Péntekre befejeződik a Juhász utca rekonstrukciója
Állásbörze az egyetemen
Városi Ifjúsági Párbeszéd Nap
Megemlékezés Katona József születésének évfordulóján
Katona József életrajzírói - előadás az Emlékházban
Szent Márton napi rétessütés a Máltai Szeretetszolgálatnál
Az izraeli nagykövet is gratulált Az év buszsofőrjének
Aszálytűrő csodanövény az Alföldön
Úszóverseny Probojáczné Túri Éva emlékére
Katona József születésének évfordulóján, november 11-én tartott előadást Székelyné Kőrösi Ilona történész, etnográfus Katona József életrajzírói címmel a Katona József Emlékházban. Az előadás a legkorábbi életrajzíróktól kezdve a 20. századig a legjelentősebb írásokat foglalta össze.
Kulturális magazinunkban 20 évvel ezelőtt, a Kecskeméti Települési Értéktárba is bekerült Kalmárné Horóczi Margit festőművész kiállításáról, és a Csík zenekar Kisszínházban indított új klubjáról tudósítottunk. Anno magazinunkban a 2005-ben készített anyagainkat idézzük fel.
Porzik a föld – november van, mégis inkább nyári szárazságot idéz a táj Kecskemét környékén. Az idei évben a megszokott csapadékmennyiségnek mindössze egyötöde hullott le. A kiszáradó talajok komoly kihívás elé állítják a gazdákat, de van, aki nem adja fel: egy új, Magyarországon eddig szinte ismeretlen növénnyel kísérleteznek a Homokhátságon. A cél, hogy megtalálják az Alföld jövőjének egyik kulcsát – egy olyan növényt, amely bírja a klímaváltozás próbáit.
A Sophia Loretta Menyasszonyi Ruhaszalon és a Kecskeméti Strand Szépe verseny döntős hölgyei hozták el a rózsaszín-fehér pompát szürke novemberi vasárnapunkba. A ruhaszalon a Hírös Sport Nonprofit Kft-vel együttműködve választotta ki Kecskemét leggyönyörűbb menyasszony-modelljeit: 11 kiválasztott mutatta be a legtrendibb menyasszonyi, koszorúslány és gyűrűhordozó ruhákat, de a vőlegények se hiányozhattak mellőlük.
November 7-én nyílt meg Gálhidy Péter Munkácsy-díjas szobrászművész Kénytelen egyensúly című kiállítása az Akadémikusok a Hírös Agórában sorozat keretében, az intézmény Kodály termében.
Nem hétköznapi helyen és olykor akár fürdőköpenyben töltekezhetnek már csaknem három év óta az Aqua Hotelben járók a hotelt a fürdővel összekötő folyosón Radnai Zoltán állandó kiállításán. Pénteken délután egyfajta szakrális dimenziót is kapott a kiállítótér. Az Angyal-ikon című kiállítás megnyitóján a művész ikonjait is felszentelték pénteken délután.
Mai Kiemelő magazinunkban a TehetségPaletta programról számolunk be, amelyen 9500 amatőr művész lépett színpadra. Ezt követően az idei esküvői ruhatrendekbe nyerhetnek betekintést. Végezetül a hétvégi sportösszefoglalónkat tekinthetik meg, melyben jégkorong és foci sikerekről számolunk be.
A világ egyik legkeményebb sportágának számít a jégkorong, mégis hatalmas népszerűségnek örvend ez a sport, még az olyan országokban is, ahol külön infrastruktúrafejlesztésre van szükség hozzá. Kecskeméten szombaton rendeztek U18-as 3x3-as bajnokit, ahol a házigazda KESI Sólymokon kívül a Marosi Pengék és a Sportországi Cápák vettek részt a megmérettetésen.
Dr. Székely János szombathelyi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke látogatott ma a Wojtyla Barátság Központba. A katolikus romapasztoráció területén tevékenykedő munkatársakkal elevenítették föl az elmúlt 10 év emlékeit.
Fiatalok és idősek táncoltak együtt hétfőn délelőtt a Neumann János Egyetem Törös Olga Sportcsarnokában. A hallgatók és a Helló60 Nyugdíjasklub tagjai közös örömtáncban mutatták meg, hogy a mozgás összeköt, és a jókedvnek nincs korhatára. A különleges testnevelésóra igazi híd volt a generációk között.
Nem mindennapi ünneplés volt ma a Margaréta Otthon falai között, Krámli Józsefnét, az otthon legidősebb lakóját köszöntötték 100. születésnapján. Az ünnepi eseményen egyetlen testvére, lánya, unokái és dédunokái mellett köszöntötte Irénke nénit az intézmény vezetője Jancsikné Tóth Andrea, a város polgármestere Szemereyné Dr. Pataki Klaudia és Szamler László önkormányzati képviselő is.
A Sophia Loretta Menyasszonyi Ruhaszalon és a Kecskeméti Strand Szépe verseny döntős hölgyei hozták el a rózsaszín-fehér pompát szürke novemberi vasárnapunkba. A ruhaszalon a Hírös Sport Nonprofit Kft-vel együttműködve választotta ki Kecskemét leggyönyörűbb menyasszony-modelljeit: 11 kiválasztott mutatta be a legtrendibb menyasszonyi, vőlegényi, sőt, koszorúslány és gyűrűhordozó ruhákat.
A Kecskeméti Hírös Agóra Kulturális Központ adott otthont a Nemzeti Művelődési Intézet Által rendezett Tehetségpaletta Programnak hétvégén. Több mint 9500 amatőr művész lépett fel a saját magyarországi, vagy határon túli települését képviselve, a Kárpát-medence minden pontjáról. A kisiskolásoktól az asszonykórusokig, a 10 perces népdalcsokroktól az egész estés filmekig, a koncertektől a színjátszásig rengeteg szín és árnyalat jelent meg a Tehetségpalettán.
Ezerszínű TehetségPaletta a Hírös Agórában
Dr. Székely János látogatott a Wojtyla Barátság Központba
Örömtánc két generációra
100 évest köszöntöttek
Esküvői divatbemutató Kecskeméten
Radnai Zoltán kiállítása az Aqua Hotelben
Gálhidy Péter kiállítása
Egy félidő elég volt
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.