Október 12. hétfő, Miksa
Műsor: Kecskeméti TV

Jókai bemutató

2025.06.20.
Kettős filmbemutatóval ünneplik Jókai Mórt Kecskeméten. Az író városunkban töltött 2 évéről készült dokumentumfilm a KTV jóvoltából, Molnár H. Boglárka rendezésében a „nagy magyar mesemondó” születésének 200. évfordulójának alkalmából. A művet két helyszínen mutatják be szombaton Kecskeméten, a premierre az Otthon Moziban kerül sor délután, majd pedig este a Múzeumok Éjszakája alkalmából tekinthetik meg az érdeklődők a Városházán.

Versmondók 4.

2025.06.20.
Magazinunkban útjára indítottuk a Hírös Agóra Ifjúsági és Kulturális Központ által szervezett Versmondók Találkozójának díjnyerteseiből összeállított sorozatunkat. Az általános- illetve középiskolások részére megrendezett verseny versmondói közül ma Varga Csanád, a Kodály Iskola 6. osztályos tanulójának és Simkó Hunor a Református Általános Iskola 7. osztályos diákjának szavalatát láthatják.

Stúdióbeszélgetés: Dósa Eszter, Fekete László

2025.06.20.
Kecskemét számos pontján ültettek idén fákat és virágokat a 10 millió Fa - Kecskemét - Zöldítő Civil Társaság tagjai, ezen felül kialakítottak egy ötszögletű mini erdőt is. Erről és a szervezet jövőbeli terveiről beszélgettünk a civil társaság két tagjával, Dósa Eszterrel és Fekete Lászlóval.

8. alkalommal rendeztek Tanévzáró Fesztivált Kecskeméten

2025.06.20.
Több mint százan vettek részt a péntek délelőtti kecskeméti Tanévzáró Fesztivál Tanévzáró Futamán, ahol a fiatalok önfeledt szórakozás mellett megmérettették magukat a vándorserlegért. A rendezvénysorozat este a Vasútparkban zárul, koncertekkel.

Idén még nem változik a lebonyolítás menetrendje - kosárlabda

2025.06.20.
Lesznek változások az eddigiektől eltérően, és továbbiak is életbe lépnek majd a 2026-27-es szezontól, olvasható a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét honlapján. A 2025-26-os szezon legfontosabb változása, hogy legalább két hazai nevelésű játékosnak mindig a pályán kell tartózkodnia és maximum 5 légiós nevezhető.

IX. Tűzesetek vizsgálata, tapasztalatai konferencia

2025.06.20.
A homlokzati tűzterjedés állt a IX. Tűzesetek vizsgálata, tapasztalatai elnevezésű konferencián a fókuszban. A Vármegyeházán ma megtartott országos esemény célja volt a tűzesetekhez kapcsolódó tűzoltási, hatósági, mérnöki, szakértői tapasztalatok feldolgozása a tűzoltás és tűzmegelőzés fejlesztése érdekében.

KÖZÉLET (2025. június 19.)

2025.06.19.
Közel fél éve vezeti a Bács-Kiskun Vármegyei Kórházat főigazgatóként Dr. Óváry Csaba, az első néhány hónap értékelésére hívtuk meg a stúdióba.

Mindjárt itt a Múzeumok Éjszakája

2025.06.19.
36 helyszínen több száz programmal zajlik le az idei Múzeumok Éjszakája Kecskeméten szombaton. Most sem maradhatnak el a retrobuszok sem a kínálatból, 11 old-school járgány járja majd a várost. Tematikában pedig kimeríthetetlen tárházat vonultatnak fel a szervezők és a csatlakozó intézmények.

Stúdióbeszélgetés: Engert Jakabné, Balogh Zoltán

2025.06.19.
Felzárkóztatási programot indít el szeptembertől az önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat konzorciumban. A projekt három évig fog tartani, célterülete pedig a Kórház utca és környéke lesz. Ezzel kapcsolatban volt a KTV stúdióvendége Engert Jakabné alpolgármester és Balogh Zoltán irodavezető.

KIEMELŐ (2025. június 19.)

2025.06.19.
Mai magazinunkban megtudhatják, milyen programok várják az érdeklődőket szombaton a Bozsó János Gyűjteményben és a Cifrapalotában. Versmondó sorozatunkban újabb két díjnyertest tekinthetnek meg. Magazinunkat rögzített stúdióbeszélgetéssel kezdjük. A felzárkóztatási programról kérdeztük Engert Jakabné alpolgármestert és Balogh Zoltánt, a Polgármesteri Hivatal hivatalvezetőjét.

Igazi élmények a szülőkkel együtt! – Tóth Lászlós napok

2025.06.19.
Az utolsó héten már nem csak az ismeretterjesztés, hanem a közös felhőtlen szórakozásé volt a főszerep a Tóth László Általános Iskolában, ahol a tematikus héten ma a családoké volt a főszerep.

HÍRÖS HÍREK (2025. június 19.)

2025.06.19.
IX. Tűzesetek vizsgálata, tapasztalatai konferencia Dr. Óváry Csaba kórház főigazgató a Közélet magazinban Elkészült a járda a Nyíri úton Kigyulladt a szeméttelep Kecskemét külterületén Igazi élmények a szülőkkel együtt! Mindjárt itt a Múzeumok Éjszakája A Boldogságárus meséje Mozdulj rá az EGÉSZségedre! Férfi röplabda válogatott mérkőzések

Versmondók 3.

2025.06.19.
Magazinunkban útjára indítjuk a Hírös Agóra Ifjúsági és Kulturális Központ által indított Versmondók Találkozójának díjnyerteseiből összeállított sorozatunkat. Az általános- illetve középiskolásoknak megrendezett verseny produkciói közül ma Tamasi Áron, a Református Általános Iskola 3. osztályos diákja és Sipos Gellért a Vásárhelyi Pál Általános Iskola 5. osztályos tanulójának szavalatát láthatják.

A Boldogságárus meséje – Az évad utolsó bemutatója a Cirókában

2025.06.19.
Az évad utolsó bemutatóját tartotta tegnap délután a Ciróka Bábszínház. A Boldogságárus meséje című produkció az egri Harlekin Bábszínház együttműködésével valósult meg.

Dr. Óváry Csaba kórház-főigazgató a Közélet magazinban

2025.06.19.
2025. januárja óta Dr. Óváry Csaba főigazgató irányítja a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházat. A neurológus és stroke-szakember a Közélet magazinunkban a kórház jelenéről és jövőjéről beszélt. A teljes beszélgetés ma este 8 órától a Híradó után lehet megtekinteni.

KVALITÁS (2025. június 18.) Feredo Medical

2025.06.19.
Szakorvost szeretnék toborozni! Ezzel a felhívással kereste meg a Kvalitás stábját Pijakovics Edit, a Feredo Medical tulajdonosa. Ez a családias egészségközpont Kecskeméttől nem messze, Nagykőrösön található: nőgyógyász, bőrgyógyász, és laborszolgáltatás mellett már egy ultrahangos doktornő és pszichológus is rendel. Edit pedig szeretné tovább bővíteni más szakorvosi rendelésekkel az egészségházat.

KVALITÁS (2025. június 18.) Spaletta Művészeti Fesztivál

2025.06.19.
Négy napon keresztül minden nap más művészeti ágba nyerhettek betekintést azok, akik részt vettek idén a Spaletta Művészeti Fesztiválon. Örömfestés, örömzenélés, színházi est, irodalmi est, és persze a buli sem hiányozhatott a programsorozatból.

KVALITÁS (205. június 18.) Legohome Bau Kft.

2025.06.19.
Az egyetlen olyan generálkivitelező cég Kecskeméten, amelyet 5 csillagra értékel a google. Sőt, az általunk felkeresett 10 ügyfélből 10-en nagyon elégedettek voltak a házépítés folyamatával. Közülük négyen most el is mondják a véleményüket Önöknek a Legohomesról.