Az Aquagyógyászatot korábban már bemutattuk Önöknek itt a Kvalitás műsorban. A Kékpont Aquagyógyászat Kft., vagyis a cég szakrendelései mostantól vadonatúj helyszínen, igazi prémium környezetben várják a pácienseket a Komplexlabor épületében, ahol a legmodernebb diagnosztikai eszközök állnak rendelkezésre.
Évek óta részt vesz az Erasmus+ programban a Kecskeméti Katona József Gimnázium. Nemrégiben lezárult a projektben szereplő diákmobilitás Lettországban, erről kérdeztük a KTV-ben Csáki Tibort, a gimnázium igazgatóját, és Kovács Jankát, a gimnázium tanulóját, akiket köszöntök a stúdióban.
2024 októberében indult a Kecskeméti Televízió új magazinműsora, a Kvalitás, melynek célja szolgáltató és szórakoztató magazinként, hogy a helyi programokat, minőségi szolgáltatást nyújtó cégeket, helyszíneket élményszerű és egyben informatív módon mutassa be, miközben edukálja a közönséget életmód, vagy akár környezettudatosság szempontjából is.
Dr. Papp Zoltán elnök a Kulturális Bizottság mai döntéseiről
A kecskeméti Cserényi Gyula lesz Magyarország harmadik űrhajósa
Megújul a Juhász utca
70 éves a hadkiegészítő parancsnokság
A Kecskeméti Katona József Múzeum nyerte Az Év Kiállítása 2025 fődíjat
Újabb ősbemutató készül a stúdiószínházban
75. születésnapját ünnepelte a Kodály Iskola
Kortárs zeneszerzők Buda Ferenc-emlékestje
Színpadon a női kézi
A Kecskeméti TV nemrég indult sportos podcastjének legutóbbi vendége Herceg Attila, a KNKSE elnöke volt, akivel a rövid, lényegre törő beszélgetésben szó esett a női kézilabda helyzetéről, a vezetői feladatokról és nehézségekről, az idei szezonban kitűzött célokról és az igazolásokról is.
A stúdióvendég ma Csík János Kossuth-díjas népzenész, a Kodály Iskola művésztanára lesz, akivel az október 2-án átvett Kecskemét Kultúrájáért Díjról beszélgetünk.
A mai Múzsában két, közelmúltban megnyílt kiállításról és egy művésztanári hangversenyről tudósítjuk Önöket.
Kapu címmel rendezett rendkívül gazdag és sokhangú kiállítást nemezből készült alkotásaiból Pócs Judit iparművész a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájában.
Huszonöt évvel ezelőtt Milánóból érkezett meg a Kecskemét – szarkási tanyavilágba Angelo Minuti olasz szobrászművész, akinek most a negyedszázados jubileum alkalmából nyílt kiállítása a Hírös Agóra földszinti kamaratermében.
Október 13-án megtartotta hagyományos művésztanári hangversenyét a Kodály Iskola zeneművészeti szakgimnáziuma. Ezúttal két, a tanév elején a tantestülethez csatlakozott fiatal művész és egy különleges, ritka hangszer jelentette az újdonságot a nagy érdeklődéssel kísért koncerten.
A stúdióvendég ma Csík János Kossuth-díjas népzenész, a Kodály Iskola művésztanára lesz, akivel az október 2-án átvett Kecskemét Kultúrájáért Díjról beszélgetünk.
Angelo Minuti Kecskemét - Szarkásban élő és alkotó olasz szobrászművész magyarországi működésének 25. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás október 10-én a Hírös Agóra kamaratermében A tárlat megnyitásán köszöntőt mondott Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója. A tárlatot Mák Kornél, a Bács Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg. A rendezvényen az Orlanduo együttes működött közre magyar és olasz dallamok tolmácsolásával.
Október 13-án megtartották a Kodály Iskolában a már hagyományosnak számító, félévenként esedékes művésztanári hangversenyek soron következő előadását. A koncertet ezúttal is a vállalt értékrendnek való megfelelés, ugyanakkor az újítás igénye és szándéka jellemezte. A hét részből összeálló koncerten bemutatkozott az iskola két új hangszeres tanára és megismerhetett a közönség egy itthon ritkaságszámba menő hangszerrel, a clavisimbalum-mal is. Felvételeink a koncert első öt műsorszáma alatt készültek.
Kapu címmel nyílt kiállítása Pócs Judit nemezművésznek a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájában. A neves iparművész október végéig nyitva tartó tárlatán Majoros Gyula és Ulrich Gábor szolgáltatta a zenét. Megnyitó beszédet Ulrich Gábor képzőművész mondott.
Mai Kiemelő magazinunkban elsőként a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium éttermének megújulását mutatjuk be, és megnézzük, hogyan vezették be a szupermenzát. Stúdióvendégünk, Gyapjas János tűzoltó ezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese arról beszél, hogyan előzhetjük meg a tűzeseteket és a szén-monoxid-mérgezéseket a fűtési szezonban. Végül a Kodály Iskolába látogatunk, ahol az intézmény 75. jubileumi évfordulója alkalmából nyílt iskolatörténeti kiállítás.
Gyerekek számára élményversenyt, a felnőtteknek közös szakmai napot tartott a Darts Matek Kft. és a Kecskeméti Tankerületi Központ a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolában. Célpontban a matematika állt, ezúttal elsősorban az online térben. Székely „Penge” Pál többszörös magyar dartsversenyző egy szoftvert alkotott a szórakoztató és hatékony matematikaoktatás elősegítésére, mely programba a kecskeméti iskola elsőként lépett be.
Bemutatták Kiss Judit Ágnes népszerű mesekönyvsorozatának legújabb részét, a „Babaróka iskolája” című kötetet. A kortárs író, költő és meseíró interaktív foglalkozással várta a gyerekeket a Katona József Könyvtárban, ahol a mesék segítségével saját érzéseiket és mindennapi élményeiket is felfedezhették a kisiskolások.
A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában Békéscsabán lépett pályára Tímár Krisztián együttese. A küzdelmes találkozó végül döntetlennel zárult, az első félidőben előbb Viczián Ádám vette be a kapunkat fejjel, később erre Banó-Szabó válaszolt szabadrúgásból. A második játékrészben nem született találat.
Válassz és kóstolj bátran, étkezz változatosan! Ez a célja a Szupermenzának, amelyet Kecskeméten már 7 iskolában bevezettek. A Bolyai János Gimnáziumban szeptember eleje óta élvezhetik a gyerekek a menza új külsejét, és a megújult szabadszedéses rendszert.
Szupermenza a Bolyaiban
Sétával a mellrák ellen
Célpontban a matematika
Fákat ültettek az elsősök
Szakújságírói látogatás a turizmus fellendítésére
Veszélyek a fűtési szezonban
Babaróka visszatér: Kiss Judit Ágnes könyvbemutatója
Mentális egészségünk és az alvás
Egy ponttal tértünk haza
Kezdődik a fűtési szezon – ezzel együtt pedig megnő a lakástüzek és a szén-monoxid-mérgezések veszélye is. A szakemberek szerint a legtöbb baleset megelőzhető lenne egy kis odafigyeléssel és rendszeres karbantartással.
Magyar Újságírók Országos Szövetsége Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály 15 újságírója érkezett Kecskemétre, hogy felfedezzék a város és térsége turisztikáját. A mai napon a Városháza dísztermét és a Látogatóközpontot tekinthették meg a szakújságírók.
Idén 40 éves a Bohém Ragtime Jazz Band 20 évvel ezelőtt, a 20. születésnapjuk kapcsán kulturális magazinunk is köszöntötte az ünneplő együttest. Anno magazinunkban a 2005-ben készített összeállításunkat idézzük fel.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.