December 6. szombat, Miklós
Műsor: Kecskeméti TV

GAZDASÁGI ABLAK (2025. október 16.)

2025.10.16.
Bolgár–Magyar Gazdasági Fórumot rendezett a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Neumann János Egyetem.

Stúdióbeszélgetés: Sárközi Betti

2025.10.16.
A Cinemira Nemzetközi Gyermekfilm Fesztivál Pitch fórumán díjazták Sárközi Betti animációs rövidfilmtervét. A hős, akit csodálok című animációs alkotás a zsűri szakmai díját nyerte el a Pitch fórumon. Sárközi Bettivel a Kiemelőben beszélgettünk.

Érkezik a címvédő

2025.10.16.
Vasárnap 18 órakor a bajnoki címvédő, BL-szereplő Szolnokkal csap össze a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Messzi István Sportcsarnokban. A két fél legutóbbi kecskeméti összecsapásán mindössze 8 ponttal tudott jobb lenni az Olaj. Wittmann Krisztián a csapat kapitánya hangsúlyozta, társaival együtt szeretne bizonyítani a hazai publikum előtt.

Világ Gyalogló Nap a Kecskeméti Arborétumban

2025.10.16.
Október a gyaloglás hónapja is. A Magyar Szabadidősport Szövetség idén is meghirdette a Világ Gyalogló Nap országos eseménysorozatot, amelyhez ismét csatlakozott a Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda.

Bulgária kaput nyit a magyar vállalkozásoknak – új gazdasági szövetségek születnek Kecskeméten

2025.10.16.
Kecskemét adott otthont a Bolgár–Magyar Gazdasági Fórumnak, amelyen a két ország üzleti kapcsolatait és a jövőbeli befektetési lehetőségeket vitatták meg. A kétnapos rendezvényt a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Bolgár Köztársaság Nagykövetsége és a Neumann János Egyetem közösen szervezte, a fókuszban a vállalkozói együttműködések, a technológiai innováció és az ipari beruházások álltak.

Séta a mellrák ellen

2025.10.16.
Minden nyolcadik nőt érint élete során a mellrák. Ez a szám sokkoló, de van jó hír is, időben felfedezve kilencven százalék feletti a gyógyulási esély. Éppen ezért indult el világszerte a Pink Október mozgalom, amely a figyelemfelkeltésre és a megelőzésre helyezi a hangsúlyt.

KIEMELŐ (2025. október 16.)

2025.10.16.
Mai Kiemelő magazinunkban a Cinemira Pitch fórumon díjat nyert alkotóval láthatnak beszélgetést. Október 21-én a mellrák ellen hívják fel a figyelmet Kecskeméten is, ezzel kapcsolatban tudhatnak meg hasznos információkat. Végezetül Gazdasági Ablakunkat tekinthetik meg.

Nem feledjük hősi halottainkat

2025.10.16.
Közel 100 sírt tettek rendbe ma délután a KSZC Gáspár András Technikum kadétjai és a Repülők és Rendvédelmiek bajtársi egyesülete a Kecskeméti Református temetőben. Az Országos Hadisír Karbantartó Program célja, hogy méltó módon ápolják a magyar katonák emlékét és erősítsék a fiatalok honvédelmi elkötelezettségét.

HÍRÖS HÍREK (2025. október 16.)

2025.10.16.
Átadták a 2025 évi Bács-Kiskun Építészetéért Díjat Bulgária kaput nyit a magyar vállalkozásoknak Átvette a város elismerő díját a lábadozó katonatelepi polgárőr Világ Gyalogló Nap a Kecskeméti Arborétumban Nem feledjük hősi halottainkat Zenés irodalmi gálaestet rendezett a Lions Club Kiderült, melyik a legbiztonságosabb óvoda Bács-Kiskunban Érkezik a címvédő

Mentorhálózat nyitórendezvény

2025.10.15.
Az országos igazgatói mentorhálózat negyedik állomása Kecskemét volt. A vezetői tréning célja, amelyben 600 igazgató vesz részt, hogy a tanév végéig 20 helyszínen, mintegy 140 program keretében cserélnek majd tapasztalatot. Az eseményt a Mathias Corvinus Collégium Alapítvány kecskeméti képzési központjában tartották.

Mozgás receptre díjat nyert a Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda

2025.10.15.
A Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda is részt vett az V. Életmódorvosi és II. Mozgás Receptre Konferencián Mezőkövesden, ahol az egészségmegőrzés, a mozgás és a megelőzés témakörében hangzottak el informatív előadások. Kecskemét városát díjazták is az eseményen. Kiderült, hogy a Mozgás receptre program keretein belül 3. helyet értük el a beváltott receptek számával.

Traffipaxot szerelnek fel a Kiskörúton

2025.10.15.
Traffipaxokat szerelnek fel a Kiskörúton Kecskeméten. Előkészítés alatt áll egy, a rendőrség által már jóváhagyott, fix sebességmérő rendszer telepítése a kiskörút több pontján – derült ki egy közgyűlési anyagból.

EU4Duál Tudáscsere Szeminárium

2025.10.15.
A mai napon a Neumann János Egyetemen az EU4Dual egyetemi szövetségnek a kettes munkacsoporti ülését tartották, aminek keretében egy tudásmegosztó szemináriumra, illetve konferenciára kerül sor, ahol elsősorban a duális képzéssel kapcsolatos kutatási eredményeket és híreket osztották meg egymással.

Megmutatták tudásukat a Corvin Mátyás Iskola diákjai

2025.10.15.
Két napon át várták a leendő elsősök szüleit a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskolában. A kétnapos nyílt nap célja az volt, hogy a szülők betekintést nyerjenek az iskola mindennapjaiba, és lássák, milyen fejlődésen mennek keresztül a gyerekek az első négy év során. Az intézményben a kéttannyelvű oktatásra is nagy hangsúlyt fektetnek.

Országos Őszi Szárazvirág-kötészeti Verseny

2025.10.15.
Országos Őszi Szárazvirág-kötészeti Versenyt tartottak szerdán Kecskeméten, a Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskolában. Az ország hat virágkötészetet oktató szakképző iskolájából 14 tanuló nevezett a második alkalommal megrendezett versenyre, melyre idén felnőtt virágkötők is adhattak be elkészített versenyfeladatot.

Október 18-án is díjköteles lesz a parkolás

2025.10.15.
Október 18-a munkanap, emiatt a parkolás szombaton is díjköteles lesz.

KIEMELŐ (2025. október 15.)

2025.10.15.
Mai Kiemelő magazinunkban a Város Napján Bozsó János-díjjal kitüntetett Ulrich Gáborral beszélgetünk, valamint levetítjük a róla készült kisfilmet. Végezetül a mesék varázslatos erejéről tudhatnak meg érdekességeket.

HÍRÖS HÍREK (2025. október 15.)

2025.10.15.
Országos igazgatói mentorhálózat Kecskeméten Kecskemét, a duális képzés úttörője Kecskemét díjat nyert a program sikerességéért Fix sebességmérőket telepítenek Kecskemét belvárosában Október 18-án szombaton is fizetni kell a parkolásért Jelentős forgalomkorlátozás az M5-ös autópályán Megmutatták tudásukat a Corvin Mátyás Iskola diákjai Országos Őszi Szárazvirág-kötészeti Verseny A mesék varázslatos ereje