Október 14. szerda, Helén
Műsor: Kecskeméti TV
Keresés
Dátum választó
Rendezés
Műsorok
1659 találat

35 országba jut el a jó magyar búza

2025.03.04.
Második európai gyárát építi fel a Nissin Foods Kft., ezúttal is Kecskeméten. Ezt pénteken jelentették be Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A japán cég újabb beruházásáról beszélt Szemereyné Pataki Klaudia a Rádió 1 Gongban. A polgármester hangsúlyozta, a vállalat termékei által 35 országba jut el a jó magyar búza.

Stúdióbeszélgetés: Szabó Attila

2025.03.04.
Az Argos Állatvédelmi Egyesület lelkiismeretes munkája elismeréseként, nemrégiben átvehette az év Bács-Kiskun Vármegyei Civil Szervezet elismerő oklevelet a Bács-Kiskun Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központtól. Ezzel kapcsolatban volt ma a Kiemelő vendége Szabó Attilát, az egyesület elnöke.

Farsangi koncert a Kodály Iskolában

2025.03.04.
Vidám hangulatú, a farsangi időszakhoz illő koncertet rendeztek hétfő este a Kodály Iskolában. Az intézmény zenei szakközépiskolás diákjai szervezték a különleges programot, amelyben a fényeffektusokkal sejtelmessé varázsolt színpadon mutatták be tudásukat. Emellett egyikük zeneszerzőként is debütált, de fellépést biztosítottak egy kilencéves ifjú zongoristának és a Triola Gyermekkarnak is; utóbbiakkal együtt játszották-énekelték, hogy „Az élet szép”.

Babakiállítás a hetényi óvodában

2025.03.04.
Barbi és szuperhős barátai, rokonai költöztek be a Pajtás Utcai Óvodába Hetényegyházán. A babakiállításra szerdáig várják a kicsiket és nagyokat.

Idén is különleges repertoárral készül a 16. Szín-Tár fesztivál

2025.03.04.
Tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház népszerű tavaszi rendezvényét. A Színművészeti Egyetemek Találkozóján a teátrum idén is izgalmas újdonságokkal várja a közönséget, miközben a színinövendékek előadásai továbbra is a fesztivál fő attrakcióját jelentik.

SPORTMAGAZIN (2025. március 3.) Stúdióbeszélgetés: Adamik Zoltán

2025.03.04.
Szép sikereket értek el a fiatal kecskeméti atléták február végén a fedettpályás atlétikai országos bajnokságon. Már a fiatalok is csillogtatták tehetségüket mondta a KTV hétfői Sportmagazinjában Adamik Zoltán a KARC vezetőedzője.

Magvas nap

2025.03.03.
12. éve rendezi meg a Kecskeméti Szatyor Egyesület az egyetlen magbörzét Kecskeméten, a Magvas Napot. Termelői büfé, előadások, gyereksarok és magbörze várta az érdeklődőket szombaton, a Civillában. A rendezvény célja a növények genetikai sokszínűségének megőrzése, ezért a résztvevők saját, bevált, boltban nem kapható magjaikat cserélgették. A magcserén részt vett a Csodakertész, Rosznáky-Barna Péter, a magfogásról előadott Réthy Katalin, a Magház Egyesület elnöke.

A béke és a barátság volt a rákóczisok Fogódzó Gálaestjének a fókuszában!

2025.03.03.
A béke dalától zengett pénteken a Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnoka. Közel ezren vettek részt a Fogódzó Gyermeksegélyezési Egyesület gálaestjén. A rendezvény célja, hogy a rákóczisok nagy családjának összefogásával segítséget nyújtsanak az iskola rászoruló diákjainak.