Október 15. csütörtök, Teréz
Műsor: Kecskeméti TV

Stúdióbeszélgetés: Járdi Ádám

2024.12.10.
Újabb hat sportegyesülettel kötött együttműködést ma a Neumann János Egyetem. Hogy miért tartják ezt fontosnak és mi a tervük a jövőben az egyetemisták aktív sportolásával kapcsolatban. Erről beszélgettünk Járdi Ádámmal, a Neumann János Egyetem Sportközpont vezetőjével.

Stúdióbeszélgetés: Kuthy Ágnes, Kiszely Ágnes

2024.12.10.
Csodálatos mesevilág várja az érdeklődőket a Városháza udvarán, hiszen a Ciróka Bábszínház jóvoltából Advent Mesevárosa bűvöli el a látogatóit. Ennek kapcsán kérdeztük Kiszely Ágnest, a Ciróka Bábszínház igazgatóját és Kuthy Ágnes művészeti vezetőt.

Képregénybemutató vitéz Szentgyörgyi Dezsőről

2024.12.10.
Elfelejtett hőseink egyikét, a Puma század legsikeresebb vadászpilótáját, a második világháborús hős, vitéz Szentgyörgyi Dezső történeteit eleveníti fel a Láthatatlan ellenség című képregény, mely nemrég látott napvilágot. Pozsgay Gyula, a szerző, Szentgyörgyi Dezső, a kötet főszereplőjének fia, valamint dr. B. Stenge Csaba hadtörténész mutatták be a külföldön is nagy sikert aratott képregénysorozat 3. epizódját ma délelőtt a kecskeméti reptéren. Az eseményen beszédet mondott Bán János kultúráért felelős alpolgármester.

2024-es ünnepi küldöttgyűlés és díjátadás az iparkamarában

2024.12.10.
Bács-Kiskun legsikeresebb vállalkozásait és vállalkozóit díjazta a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kedden az intézmény Platter János Konferenciatermében évzáró küldöttgyűlése keretében. Az ünnepi eseményen adták át a 16. Hírös Vacsorán összegyűlt adományokat is az arra érdemes diákoknak.

A 80 éves Erdei Péter köszöntése

2024.12.10.
80. születésnapja apropóján meglepetéskoncertet rendeztek Erdei Péter Liszt-, Kodály- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy tiszteletére hétfő este a Hírös Agórában. Pályatársai, kollégái, egykori növendékei, korábbi és jelenlegi énekesei gyűltek össze azért, hogy amiként egyik tanítványa fogalmazott „kifejezzék az évtizedek óta tartó, iránta érzett rajongó tiszteletüket”. Az ünnepi alkalmon részt vett Kodály Zoltánné Péczely Sarolta is, Kecskemét szülöttjének özvegye megható, felemelő gondolatokkal méltatta az ünnepeltet.

Egyedi tárgyak, művészeti alkotások, kreatív workshopok, Nagyisütivásár a hétvégi HArt Placcon

2024.12.09.
Helyi képző-, és iparművészek közreműködésével rendezték meg a hétvégén a HArt Placc képző- és iparművészeti vásárt a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban.

VOSZ – MÜPA

2024.12.09.
Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a Magyar vállalkozók napja ünnepséget december 1-jén Budapesten a Művészetek Palotájában. Az eseményen Eppel János, az idén 35 éves Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondott ünnepi beszédet.

Meghitt esten zárta 30. jubileumi évét a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség

2024.12.09.
Jó hangulatú esten zárta idei, 30. jubileumi évét a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség pénteken. Az Érseki Helynökség Lestár téri épületének emeleti nagytermében tartott összejövetelen idén először díjakkal is elismerték három támogatójuk segítségét, valamint három klubvezetőjük munkáját. A városvezetés részéről Engert Jakabné alpolgármester méltatta a nyugdíjasszövetség munkájának fontosságát. Az estét a Vásárhelyi Pál Általános Iskola diákjainak betlehemes műsora tette igazán meghitté.

Stúdióbeszélgetés: Gáldonyi Sándor

2024.12.09.
II. Honvéd Évadzáró Koncertet szervez a 13. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda. Az idei évben a Hírös Agóra Kulturális Központ ad helyet a programnak, december 12-én, 17 órakor. Erről beszélgettünk most Gáldonyi Sándor őrnaggyal, a 13. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetőjével.

5. Gáspár Pomádé 2024 országos fodrászverseny

2024.12.09.
Immár 5. alkalommal rendezte meg országos fodrászversenyét a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum. A szombaton lezajlott neves versenyre összesen 87 jelentkezés érkezett.