Október 17. szombat, Hedvig
Műsor: Kecskeméti TV

200 gyermek vett rész a KRESZ Szafari, megyei közlekedésbiztonsági versenyen a Vadaskertben

2024.09.18.
Európa szerte szeptember 16. és 22. között rendezik meg az Európai Mobilitási Hét eseményeit, amelynek idén is az Autómentes Nap lesz a záróeseménye vasárnap. Az egyhetes kampány keretében az ifjúság közlekedésbiztonsági oktatása kiemelkedő szerepet kap, így négy napon át KRESZ tanodát rendeznek számukra a Kecskeméti Rendőrkapitányság közreműködésével. Szerdán az oktatás keretében KRESZ Szafari versenyen vehettek részt az általános iskolások.

Az árvíz ellen védekeznek nagy erőkkel Hartán

2024.09.18.
Nagy erőkkel védekeznek már az árvíz ellen Hartánál. 12 ezer zsákot töltöttek meg 100 köbméternyi homokkal a mai napon, holnap még plusz 10 ezret fognak, ugyanis 3 folyamkilométer a kritikus szakasz. Előreláthatólag vasárnapról hétfőre virradóan tetőzik a településen a Duna, várhatóan 830 cm-nél. A számítások szerint a Duna szintje alacsonyabb lesz, mint a 2013-as árvíz idején.

Harmadik napja tart a Széchenyiváros Hete rendezvény színes programkavalkádja

2024.09.18.
Szeptember 21-éig tart a népszerű Széchenyiváros Hete rendezvény, melynek harmadik napján is színes programok várták a közönséget. A mai repertoárban szerepelt testmozgás, egészségmegőrzés, ismeretterjesztés és természetesen játék is.

KIEMELŐ (2024. szeptember 18.)

2024.09.18.
Legfrissebb híreink: https://hiros.hu/ Web: https://kecskemetitv.hu/ Facebook: https://www.facebook.com/KecskemetiTV/ Mail: [email protected] 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. Telefon: +3676570440

Ismeretterjesztő séták gazdagítják a Széchenyiváros Hete rendezvényt

2024.09.18.
Szeptember 21-éig tart a népszerű Széchenyiváros Hete rendezvény, melynek harmadik napján is színes programok várták a közönséget. A mai repertoárban szerepelt testmozgás, egészségmegőrzés, ismeretterjesztés és természetesen játék is.

Bács Klíma telephelyátadó

2024.09.18.
Telephelybejárással és ünnepi műsorral adták át a Bács Klíma Kft. új telephelyét. A 6800 négyzetméteres területen hatalmas raktár és irodaház épült, amelynek egy részét uniós forrásból finanszírozták.

MÚZSA (2024. szeptember 17.) Regnum Marianum énekversenyt nyert Kállai Erzsébet

2024.09.18.
Legfrissebb híreink: https://hiros.hu/ Web: https://kecskemetitv.hu/ Facebook: https://www.facebook.com/KecskemetiTV/ Mail: [email protected] 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. Telefon: +3676570440

MÚZSA (2024. szeptember 17.) Stúdióbeszélgetés: dr. Varga Zoltán filmtörténész

2024.09.18.
Legfrissebb híreink: https://hiros.hu/ Web: https://kecskemetitv.hu/ Facebook: https://www.facebook.com/KecskemetiTV/ Mail: [email protected] 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. Telefon: +3676570440

MÚZSA (2024. szeptember 17.) Fekete pont. Szimler Bálint filmjének közönségtalálkozója

2024.09.18.
Legfrissebb híreink: https://hiros.hu/ Web: https://kecskemetitv.hu/ Facebook: https://www.facebook.com/KecskemetiTV/ Mail: [email protected] 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. Telefon: +3676570440

MÚZSA (2024. szeptember 17.) Művészetek Főutcája

2024.09.18.
Legfrissebb híreink: https://hiros.hu/ Web: https://kecskemetitv.hu/ Facebook: https://www.facebook.com/KecskemetiTV/ Mail: [email protected] 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. Telefon: +3676570440

MÚZSA (2024. szeptember 17.)

2024.09.17.
Legfrissebb híreink: https://hiros.hu/ Web: https://kecskemetitv.hu/ Facebook: https://www.facebook.com/KecskemetiTV/ Mail: [email protected] 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. Telefon: +3676570440

HÍRÓRA (2024. szeptember 17.)

2024.09.17.
Legfrissebb híreink: https://hiros.hu/ Web: https://kecskemetitv.hu/ Facebook: https://www.facebook.com/KecskemetiTV/ Mail: [email protected] 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. Telefon: +3676570440

Elindult a KTE Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság

2024.09.17.
Hétfőn elindul az őszi kiírása a KTE Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokságnak, melyre ebben a formában rekordot jelentő, 15 csapat nevezett már az őszi bajnokságra. A lebonyolítás formája is változik némileg, de a csapatok lelkesedése aligha.

ANNO (2024. szeptember 17.)

2024.09.17.
Legfrissebb híreink: https://hiros.hu/ Web: https://kecskemetitv.hu/ Facebook: https://www.facebook.com/KecskemetiTV/ Mail: [email protected] 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. Telefon: +3676570440

KRESZ Tanoda előadás a Hunyadivárosi Közösségi Házban

2024.09.17.
Az Európai Mobilitási Hét keretében rendezik meg a héten a KRESZ tanoda előadásait. A program célja, hogy a gyerekekkel interaktív módon ismertesse meg a közlekedés szabályait és a balesetmegelőzés fontosságát. Idén a program szeptember 16-19 között a városrészi közösségi házakban valósul meg, hogy minél több osztályt tudjanak megszólítani. Az első alkalom a Hunyadivárosi Közösségi Házban zajlott Pászti András képviselő részvételével.

KIEMELŐ (2024. szeptember 17.)

2024.09.17.
Legfrissebb híreink: https://hiros.hu/ Web: https://kecskemetitv.hu/ Facebook: https://www.facebook.com/KecskemetiTV/ Mail: [email protected] 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. Telefon: +3676570440

XX. Ballószögi Szüreti Napok

2024.09.17.
Pénteken délután megnyitották a XX. Ballószögi Szüreti Napok programsorozatot. Az egésznapos eső miatt sátorban tartották meg az ünnepséget, amelyen átadták a nagyközség elismeréseit, felléptek a helyi ovisok és a nyugdíjasklub rock nagyijai is. A településnek van mit ünnepelnie, ugyanis négy jubileumot is tart idén: 70 éve rendelkezik önálló közigazgatással, 20 éves a szüreti napok, 30 éves a faluház, és 100 éves a posta.

Stúdióbeszélgetés: Lipóthné Komjáti Andrea

2024.09.17.
Három napon át Kecskemét adott otthont az 52. Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjének, amelyben gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában mérték össze tudásukat 5 fős csapatok. A verseny célja az elsősegélynyújtás, az emberi segítőkészség és a humanitárius eszmék népszerűsítése volt többek között. Ezzel kapcsolatban volt a KTV vendége Lipóthné Komjáti Andrea, a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Vármegyei szervezetének igazgatója.

HÍRÖS HÍREK (2024. szeptember 17.)

2024.09.17.
Legfrissebb híreink: https://hiros.hu/ Web: https://kecskemetitv.hu/ Facebook: https://www.facebook.com/KecskemetiTV/ Mail: [email protected] 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. Telefon: +3676570440

Bringás Uzsonna volt ma a terítéken az Európai Mobilitási Hét kecskeméti programjaként

2024.09.17.
Szeptember 16. és 22. között huszonharmadik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Napot, amelynek célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre egyre népszerűbb Magyarországon is. A projektben résztvevő városokban sokféle program és kerékpáros megmozdulás zajlik ezen a héten, Kecskemét főterén Bringás Uzsonna került terítékre ma délután. A meglepetés jól sikerült, 500 uzsonnát osztottak ki.