Kitüntették Markus Schäfert, a Mercedes-Benz AG igazgatótanácsának tagját
Új ösztöndíj programok a Neumann János Egyetemen
Mestereket avatott a kamara Kecskeméten
Kodály Zoltánra emlékeztek születésének 143. évfordulóján
Adományok a bűncselekmények áldozatainak
Idősek karácsonya
Meghitt karácsony a kecskeméti ILCO Egyesülettel
Kézműves Adventi Vásárt tartottak Katonatelepen
Ünnepváró hangverseny az Evangélikus templomban
Traktorok fényei ragyogták be Matkót
Jótékonysági futást szervezett a Zrínyi Iskola
Hat modulban – a sporttól a tudományon át a közösségi aktivitásig jutalmazzák ösztöndíjjal az egyetemistákat szeptembertől a Neumann János Egyetemen. Az új ösztöndíj programjukat ma egy új bejelentéssel egészítették ki. Következő félévtől indul a Neumann János Tudományos Ösztöndíj, amely az önköltséges hallgatókat segíti majd.
Harminc bűncselekmény áldozatává vált család karácsonyát teszik szebbé azok a csomagok, amelyeket a Gyerkőcök Közhasznú Alapítvány gyűjtött. Az adományokat a mai napon adták át az Áldozatsegítő Központnak.
Fellobbant a harmadik gyertya
Gálaműsor az 50 éves Hírös Agóra tiszteletére
Nők a Nemzet Jövőjéért díjátadó
Kecskemét a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2027 nyertese!
Magyarország készen áll megvédeni önmagát és szövetségeseit
Négy kecskeméti iskola kapott MMA reprodukciós képet
Luca-napi zseblámpás barangolás
90 éves születésnapján köszöntötték Margitka nénit
Összecsaptak a Hírös Harcosok
Hajszálon múlott, hogy boruljon a papírforma
Rendkívül izgalmas rendes játékidőt követően végül hosszabbításba torkollott a férfi élvonalbeli kosárlabda bajnokság alapszakaszának 12. fordulója. Ivkovics Stojan fiai hatalmasat hajráztak és végül, mindössze 2 ponttal maradtak alul a Alba Fehérvár ellen hazai pályán.
Kecskemét Marosvásárhellyel karöltve elnyerte a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2027 díjat a múlt hét szerdai döntőben, ahol hatalmas sikerű produkciót adtak elő a fiatalok. Az élő adásban elhangzott, hogy a zenét Szilágyi Áron szerezte, azt azonban kevesen tudhatták, hogy a színpadon, aki megszólaltatta a dorombot, nem más volt, mint a zeneszerző fia, Simon. Őket kérdeztük meg, hogy élték meg a versenyt és annak előkészületeit.
2007-ben alapították a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület díját, melyet idén Bujdosóné dr. Dani Erzsébet könyvtárigazgató, Osztró-Szász Angéla szerkesztő-újságíró és Stein Ildikó, a Hírös Fiatalok Egyesület alelnöke nyert el. A Lechner Kávéházban péntek délután megtartott ünnepi eseményen a díjakat Engert Jakabné alpolgármester és dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő adta át megköszönve áldozatos szolgálatukat.
66 éves esküvő ruháját is megmutatta ma az újságíróknak Vessző Ferencné Margitka néni, akit 90. születésnapja alkalmából köszöntöttek katonatelepi otthonában. A városvezetés nevében dr. Fekete Gábor alpolgármester gratulált az ünnepeltnek, de jelen volt az eseményen Diószegi Lajos és Balogh Tamás piarista atya is.
Jótékonysági akció az egyedül élő idősekért
Ajándék fenyőfa a gyermekeknek
Jótékonysági adományok átadása a városházán
55 éves a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Klubja
„Kecskemét a te szemeddel” – videós pályázat fiataloknak
Duplájára emelkedett a díjmentes készpénzfelvétel határa
Jótékonysági koncert az Élethinta Alapítványért
Vereség az év utolsó hazaiján
Karácsonyfa környezettudatos módon: hogyan valósítható meg? A műfenyő, a vágott fenyő vagy az élő, földlabdás fa a jobb megoldás, ha a környezettudatosság jegyében szeretnénk karácsonyfát állítani? Földlabdás fenyő esetén mire kell ügyelni az ünnepek alatt, azt követően pedig hol és hogyan tudjuk gondozni a fát Kecskeméten, amennyiben nincs lehetőség arra, hogy kiültessük? Mindezekre kerestük a választ a KTV vendégével, Farkas-Barta Katával, a Zöld Küldetés Egyesület vezetőjével.
Közel 200 csomag ajándék sorakozott ma a Kecskeméti Városháza aulájában. 29 családnak hoztak személyre szabott ajándékokat a Sophia Loretta Exclusive Menyasszonyi Ruhaszalon tulajdonosai, akik emellett még közel kétszáz szépen becsomagolt ajándékkal kedveskedtek a megjelenteknek.
Mai Kiemelő magazinunkban stúdióvendégünk lesz Farkas-Barta Kata a Zöld Küldetés Egyesület vezetője, akivel a környezettudatos karácsonyfa díszítéssel kapcsolatban fogunk beszélgetni. A stúdióbeszélgetés előtt megmutatjuk milyen volt a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 verseny sok-sok izgalommal és lenyűgöző produkciókkal teli szerda esti döntője, amelyen fergeteges teljesítménnyel második helyezést ért el Kecskemét testvérvárosával, Marosvásárhellyel közösen, elnyerve a 2027. Magyarország Ifjúsági Fővárosa címet.
Több mint fél évszázad bajtársiasság, szolgálat és összetartozás. Fennállásának 55. évfordulóját ünnepelte a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Klubja Kecskeméten. A Deák Ferenc téri emlékkőnél tartott megemlékezésen egykori és jelenlegi tagok, civil és katonai szervezetek képviselői rótták le tiszteletüket azok előtt, akik életüket a hazának és a közösségnek szentelték. Az eseményen részt vett Sipos László önkormányzati képviselő is.
NB I-es férfi futsal együttesünk a 2025-ös évet hazai porondon zárta. Ellenfelük az éllovas Veszprémet üldöző, második helyen álló Újpest volt. A vendégek komoly mezőnyfölényt alakítottak ki, aminek egy 0-4-es lila-fehér győzelem lett az eredménye.
Új videós pályázatot indít hamarosan a Kecskeméti Médiacentrum a Hiros.hu felületén. A fiatalokat megszólító felhíváshoz egy lendületes kisfilm is készült - ezt már most láthatják is.
Az AI és a mesterséges intelligencia oktatási anyagokba történő integrálása mellett a kiberbiztonságról is szó esik a KTV ma (csütörtök) esti Kiemelő című magazinjában, melyben dr. Göcs László, a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar, Informatika Tanszékének tanszékvezetőjével készített stúdióbeszélgetésünket láthatják. A műsorban hasznos tanácsok hangzanak el azoknak a középiskolás fiataloknak is, akik az informatikai szakot szeretnék választani az egyetemen.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.