179 notebook-ot adtak át tegnap (hétfő) a Kodály Zoltán iskolának. A kormány jóvoltából érkeztek meg a diákok számára az eszközök. Az akció során Kecskemét köznevelési intézményeibe összesen 3085 notebook került, ebből a Kecskeméti Tankerületi Központhoz tartozó intézmények 2208 hordozható számítógépet kaptak.
Ünnepélyes keretek között köszöntötte tagjait a kecskeméti Rotary Klub szombaton, a Városháza dísztermében. Az esemény fontos mérföldkő az egyesület életében, ugyanis betöltötte 25. életévét.
Megérkezett hétfőn a Terror Háza Gulag-vándorkiállítása két kecskeméti iskolába. Reggel a Szent Imre Katolikus Általános Iskola, déltől pedig a Zrínyi Ilona Általános Iskola 7-8. osztályos diákjai vehettek részt rendhagyó történelemórán Balogh Gábornak, a Terror Háza történészének vezetésével. Az izgalmas előadásban megelevenedtek a kényszermunkatáborok mindennapjai, és a diákok hallhattak arról is, milyen hozzáállás és milyen praktikák kellettek ahhoz, hogy valakinek esélye legyen túlélni a nem ritkán többéves rabságot.
Izgalmas kalandtúrával és a Dobronka Cirkusz, világszám! című vendégelőadásával várták a gyerekeket vasárnap délelőtt a Ciróka Bábszínházba. Idén is a Cirókás Napon zárult le a bábszínház Vasárnapi Mesébelépő játéka. A gyerekek a bábszínészekkel együtt játszottak, és kiderült az is, ki lett a Társulat Tiszteletbeli Tagja.
Babahordozós édesanyák és gyermekeik lepték meg a főtéren sétálókat színes tánckoreográfiákkal kedden délelőtt. A Maminbaba kecskeméti tagjai a Születésünnephez kapcsolódva idén is megtartották hordozós latin fitness flashmobjukat.
Pedagóguskonferenciát szervezett a Mathias Corvinus Collegium múlt pénteken. Az eseményről Kovács Anitát az MCC Kecskeméti képzési központ képviselet-vezetőjét kérdeztük.
A sport és a játék szeretete ötvöződik az S-Padel Sport Club-nál. Magyarországon még gyerekcipőben jár ez a sport, szükség van a népszerűsítésre. Vasárnap a Csiki Sándor által megálmodott kecskeméti pályákon nem csupán nyílt napra, hanem az Országos Padel Csapatbajnokságra is várták az érdeklődőket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom