December 8-tól módosult a helyi autóbuszok menetrendje Kecskeméten. A változások több vonalat is érintenek, ezért a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. azt kéri az utasoktól, hogy indulás előtt tájékozódjanak az új időpontokról.
Mai Kiemelő magazinunkban egy igazán különleges adventi jótékonysági koncertet ajánlunk figyelmükbe: csütörtökön Csík János és a Mezzo lép színpadra, hogy zenéjükkel a súlyosan és halmozottan sérült fiatalokat segítő Élethinta Alapítványt támogassák. A részletekről Németh Zsolt zenészt, zenei producert, valamint Vadas László népzenészt kérdezzük. Ezután ellátogatunk Tiszakécskére, ahol idén első alkalommal rendezték meg az Országos Fazekas Kiállítást és Népművészeti Vásárt. Végül stúdiónk vendége lesz Bíró Csongor Vitéz, aki a Megasztár elődöntőjében az 5. helyen végzett - vele a felkészülésről, az élő show-ról és a műsor utáni időszakról beszélgetünk.
Közel 1 hónap kihagyás után ismét itthon lép pályára Ivkovic Stojan együttese, de nem lesz könnyű dolguk, ha a Szeged és a Honvéd elleni vereségeket követően újfent a győzelem útjára akarnak lépni, ugyanis a dobogós helyen álló Alba Fehérvárral néznek farkasszemet.
December 11-én, csütörtökön a Hírös Agórában egy igazán különleges jótékonysági koncertre várják a közönséget: Csík János és a Mezzo lép színpadra, hogy zenéjükkel a súlyosan és halmozottan sérült fiatalokat segítő Élethinta Közhasznú Alapítványt támogassák. Arról, hogyan született meg az adventi jótékonysági est ötlete, mivel készülnek a zenészek Németh Zsolt zenei producerrel és Vadas László népzenésszel beszélgettünk.
Vármegyénk legkiemelkedőbb vállalkozóit és legsikeresebb vállalkozásait díjazta a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a ma délelőtt megrendezett ünnepi küldöttgyűlésen. A kamara kecskeméti székházában megtartott eseményén átadták a 17. Hírös Vacsorán összegyűlt adományokat is.
Szakítva a hagyományokkal, idén első alkalommal került megrendezésre az Országos Fazekas Kiállítás és Népművészeti Vásár Tiszakécskén. Az ország több pontjáról közel 30 kiállító népművészeti alkotását tekinthették meg az érdeklődök.
„Olyan közgazdász szakembereket szeretnénk képezni Kecskeméten, akik nem csak beosztott munkakörben állják meg a helyüket, hanem képesek olyan komplex ismereteknek is az elsajátítására egy mester oklevél birtokában, amelyek alkalmassá teszik őket ahhoz, hogy bátran tudjanak vállalni akár vezető pozíciókat is.” Többek között ezt mondta hétfőn este a KTV-ben dr. Kárpáti József, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, az intézményben induló új közgazdász mesterszak: a vezetés és szervezés jövő évi elindulása kapcsán.
Fellobbant a remény lángja Kecskeméten. Dr. Bábel Balázs érsek és Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester gyújtották meg a második gyertyát a város adventi koszorúján. Az érsek a Barátok temploma 550. évfordulójának a tiszteletére tartózkodott Kecskeméten.
Orbán Viktor Kecskeméten
Kecskemétre is jött Orbán Viktor után Magyar Péter
Meggyújtották a második gyertyát
A Barátok Temploma 550. évfordulóját ünnepelték
20 éves a Malom Központ
Mikulás és lovaskocsi a Guba parkban
Traktoros Mikulás osztotta a csomagokat Hetényegyházán
Újra ellátogatott a Mikulás a Kecskeméti Fürdőbe
Ünnepi hangulat és sok meglepetés
Évet zárt a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség
Szombat kora este a Guba Parkba is ellátogatott a Mikulás, de a hűvös idő ellenére is zsibongó gyerekek vették körbe az Adventi időszak egyik legfélreismerhetetlenebb alakját.
Mai Kiemelő magazinunkból megtudhatják, hogyan vélekedtek a Digitális Polgári Körre érkezők az eseményről. A Neumann János Egyetem legújabb képzéséről kérdezzük Dr. Kárpáti Józsefet az egyetem Gazdaságtudományi Kar dékánját. Ezt követően a Magyar Vállalkozók Napja ünnepségéről számolunk be. Végezetül pedig egy kisfilmet tekinthetnek meg a 20 éves Malom Központ ünnepségéről és új látványosságáról.
Két évtized telt el azóta, hogy megnyitott Kecskemét belvárosában a Malom Központ. A huszadik születésnap alkalmából állófogadást rendeztek a bevásárlóközpont üzleteinek bérlői és a központ munkatársainak részvételével péntek este a Malom negyedik emeletén. Az ünnepi eseményen Rácz József ügyvezető nagy bejelentést tett, megnyitott a 38 méter magasan található Malom kilátó, az épület tetején, a 6. emelet felett. A kilátó a húsz éves Malom Központ ajándéka Kecskemétnek, jelentette ki az ügyvezető.
Két évtized telt el azóta, hogy megnyitott Kecskemét belvárosában a Malom Központ. A huszadik születésnap alkalmából állófogadást rendeztek a bevásárlóközpont üzleteinek bérlői és a központ munkatársainak részvételével péntek este a Malom negyedik emeletén. Rácz József ügyvezető nagy bejelentést tett az esten, megnyitották a 38 méter magasan található Malom kilátót, az épület tetején.
26. alkalommal rendezték meg a Magyar Vállalkozók Napja ünnepséget Budapesten, a MÜPA-ban december 5-én. Az eseményen magas szintű kormányzati és szövetségi kitüntetéseket adott át Orbán Viktor miniszterelnök, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Eppel János VOSZ elnök. Bács-Kiskun vármegyéből Héjja János vehette át a 2025. év vállalkozója díjat.
A Hírös Szenior Egyetem őszi szemeszterének utolsó előtti előadásán a fémek és azok megmunkálhatóságának világába nyerhettek betekintést az érdeklődők. Az előadó Dr. Béres Gábor, a Neumann János Egyetem tudományos dékánhelyettese, egyetemi docense volt. Puha, kemény, lágy vagy szilárd - mit jelentenek ezek a fogalmak fémek világában? címmel tartott előadást.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.