Ma délelőtt került megrendezésre az V. Mikulás kupa fekvenyomó verseny a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikumban. Az erőpróba az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvend, célja a sportág népszerűsítése, valamint a fiatalok készségeinek, erkölcsi és akarati tulajdonságainak és fizikai képességeinek fejlesztése.
Nagy sikere volt idén is a Tudományos Diákköri Konferenciának, amelyet a Neumann János Egyetem mindhárom Karán megrendeztek. A Kertészeti Kar vonatkozásában, valamint a növényvédelemről kérdezzük most vendégünket Dr. Ecseri Károlyt, az egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar oktatóját.
Mai Kiemelő magazinunkban Kecskemét díszpolgárának munkásságáról idézzük vissza. A Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar oktatója lesz vendégünk, akivel a TDK konferenciáról, valamint a kutatásokról beszélgetünk. Végezetül megtekinthetik mekkora súlyokat tudtak felemelni a diákok az V. Mikulás kupán.
November 27-én felavatták Benda Kálmán Széchenyi-díjas akadémikusról, a Ráday Gyűjtemény korábbi igazgatójáról elnevezett terem névadó tábláját a Ráday Múzeumban. Az ünnepségen dr. Berecz Ágnes, a Ráday Gyűjtemény igazgatónője mondott avató beszédet, majd neves történészek és helyi egyházi személyiségek részvételével rövid konferenciát tartottak Benda Kálmán gazdag életútjának megidézésére.
A stúdióvendég ma dr. Fogarasi Zsuzsanna Móra Ferenc díjas muzeológus, a Ráday Múzeum igazgatója, aki 40 év után vonul nyugalomba intézménye éléről. Vele beszélgetünk a négy évtizedről és további terveiről.
Mai adásunkban tudósítunk az improvizáció ünnepéről, amelyet a Kodály bérletsorozat keretében rendeztek meg a Hírös Agórában, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész szóló fellépésével.
A 112 évvel ezelőtt született Benda Kálmán történész-akadémikusról elnevezett terem névadó tábláját avatták fel november 27-én a Ráday Múzeumban. A jeles alkalomból mini konferenciát is szervezett az intézmény, amelyen jeles történészek, egykori tanítványok és munkatársak emlékeztek Benda Kálmánra.
Pillangó szemmel címmel rendezett kiállítást a Magyar Fotográfiai Múzeum Csáder Judit magyar származású, Szlovákiában élő fotóművésznek. A január közepéig látogatható tárlatot Somosi Rita művészettörténész nyitotta meg.
A stúdióvendég ma dr. Fogarasi Zsuzsanna Móra Ferenc díjas muzeológus, a Ráday Múzeum igazgatója lesz, aki 40 év után vonul nyugalomba intézménye éléről. Vele beszélgetek a négy évtizedről és további terveiről.
Ez lesz a mai Múzsában.
Csáder Judit Szlovákiában élő fotóművésznek nyílt kiállítása november 11-én a Magyar Fotográfiai Múzeumban. A kortárs szlovák fotográfia egyik meghatározó alakja teljes életművét felvillantó, retrospektív anyagot mutat be kecskeméti kiállításán. A tárlatot és az alkotót a meghirdetettől eltérően nem Baki Péter igazgató nyitotta meg, helyette, beugróként Somosi Rita művészettörténész, jeles fotótörténész méltatta az alkotót és munkáit.
A Kodály bérlet november végi előadása Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész Az improvizáció ünnepe című szóló koncertje volt. A nemzetközileg is az egyik legkeresettebb hazai zongorista Schumann, Wagner és Strauss zenéin túl a saját darabjaira, illetve magyar népdalokra is rögtönzött. A műsor második felében pedig a közönség változatos műfajú kéréseinek tett eleget: improvizált a Hull a Pelyhes fehér hó című karácsonyi daltól Rúzsa Magdi slágerén át Liszt La campanella-jáig, igen széles palettán mozogva. Balázs János még a koncert előtt interjút adott műsorunknak.
Készülnek az új jelzőlámpák a Nyugati körúton
Vitályos Eszter Tiszakécskén
Fiatalok a reflektorfényben
Mikulás napi véradás a Neumann János Egyetemen
Emléktáblát avattak Zaboretzky Ferenc tiszteletére
Utolsó útjára kísérték az egykori polgármestert
Retrospektív kiállítás Zugor Zoltántól
Csupa csoki, csupa mosoly
Érkezik a listavezető
Ma délután helyezték el Katona László, városunk egykori polgármesterének hamvait a Kecskeméti Köztemetőben. A köztiszteletben álló képviselőt, aki 2006-ban vonult vissza a közélettől, 80 éves korában érte a halál.
Hogy idén mire számíthatunk a Filléres börzén, milyen újdonságokkal készülnek a szervezők, és hogyan járul hozzá a Lions Club a kezdeményezés sikeréhez? Erről szól mai Kiemelő magazinunk beszélgetése. A stúdióban Váradi Kata műsorvezető kérdezte Andrássy Cintiát, a Filléres Börze vásárigazgatóját, és Ladányi-Kovács Zoltánt, az Első Kecskeméti Lions Club tagját.
Honfoglalás kori sírokat tártak fel a régészek a Bács-Kiskun vármegyei Akasztó határában, amelyekből ezüst tarsolylemez, kék üvegköves aranygyűrű, aranyozott ezüstveretekkel díszített lószerszám, szablya, ezüst karperec, valamint itáliai pénzérmék is előkerültek.
40 évvel ezelőtti adásunkban a Hunyadi-szobor avatásáról, a Kiskörút új szakaszának átadásáról, valamint a fél évvel korábbi lakástűz utóéletéről számoltunk be. Anno magazinunkban az 1985-ben készített felvételeket láthatják.
Lassan üzembe helyezik a telepített jelzőlámpákat a Nyugati körút petőfivárosi részén. A munkálatok a végéhez közelednek. A mai napon a jelzőlámpák oszlopait helyezték ki a szakemberek.
Egy lépéssel közelebb kerülhet Kecskemét ahhoz, hogy elnyerje a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címet. Szerdán este élő televíziós vetélkedőben mérkőznek meg a kecskeméti és marosvásárhelyi fiatalok az M2 Petőfi csatornán. A tét nagy, a felkészülés pedig hatalmas energiákat mozgósított.
Mai Kiemelő magazinunkban bemutatjuk, mire számíthatnak az idei jótékonysági Filléres Börzén. A részletekről kérdezzük majd stúdióvendégeinket, Andrássy Cintia vásárigazgatót és Ladányi-Kovács Zoltánt, az Első Kecskeméti Lions Club tagját. Ezután megmutatjuk a Kecskeméti Katona József Múzeum legújabb régészeti szenzációját, azt a honfoglaláskori ezüst tarsolylemezt és aranygyűrűt, amelyek Akasztó határában kerültek elő. Végül pedig elkalauzoljuk Önöket a Téli Csodaországba, ahol már ünnepi fények és varázslatos hangulat fogadja a látogatókat.
Élvonalbeli futsalosaink a bajnokság alapszakaszának 16. fordulójában az éllovast fogadják. Érkező vendégeik az elmúlt 15 mérkőzésből még egyszer sem hullajtottak pontot, így nem is kérdés, hogy nagyon nehéz feladat vár Koós Károlyékra.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.