április 7. kedd, Herman
Műsor: Kecskeméti TV

MÚZSA (2025. augusztus 5.) Trilógia. Nagybányai festők kiállítása az Art Kontakt Galériában

2025.08.06.
Július eleje óta a nagybányai Művésztelep Hollósy Galériájában látható két kecskeméti művészcsoport, a Kecskeméti Képzőművészek Közössége és a Tűzzománcművészek Magyar Társasága összesen 160 művet felsorakoztató tárlata. Ennek cserekiállításaként nyílt meg július 30-án a Rákóczi úti Art Kontakt Galériában három kortárs nagybányai képzőművész tárlata, Trilógia címen. Az alkotókat Balanyi Károly, a Kecskeméti Képzőművészek Közössége vezetője hívta meg, hogy olyan magasrendű kortárs műalkotások kerüljenek a kecskeméti közönség elé is, amelyek nyilvánvalóan reflektálnak a nagybányai elődök, Hollósy, Réti, Ferenczy, Thorma, és a többiek korszakos tevékenységére.

MÚZSA (2025. augusztus 5.) A Panula karmesterkurzus záró hangversenye

2025.08.05.
A 95 éves Jorma Panula finn karmester az idén már negyedik alkalommal tartott karmesterkurzust Kecskeméten, a Hírös Agórában. Az idős maestro sikeres karmestergenerációk sorát nevelte ki, és ma is előszeretettel adja át tudását mindazoknak, akik szívesen ellesnék tőle a vezénylés mesterfogásait. Kecskeméten egykori tanítványa, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar karmestere és művészeti vezetője, Hollókői Huba megkeresése alapján vállalt karmesterkurzust.

MÚZSA (2025. augusztus 5.)

2025.08.05.
Most pillantunk vissza például a nagybányai művészkolónia három kortárs munkatársának kecskeméti kiállítására, amely még szeptember 10-ig látogatható a Rákóczi úti Art Kontakt Galériában. Augusztus 2-án elkezdődött az idei Kodály Művészeti Fesztivál, amely időben összeér a július vége óta tartó Kodály szemináriummal, illetve az augusztus 4. és 8-a között zajló Kodály szimpóziummal. A szemináriumról és a szimpóziumról kérdeztem dr. Rajk Juditot, a szervező Kodály Intézet igazgatóját, akivel az intézet hangulatos belső udvarán ültünk le beszélgetni. Kodály – feketén fehéren címmel nyílt fotókiállítás a Kodály Intézet körfolyosóján Kertész Csaba magángyűjtő kollekciójából, az idei művészeti fesztivál nyitó rendezvényeként. Ugyancsak a Kodály Művészeti Fesztivál eseménye volt Jorma Panula világhírű finn karmester mesterkurzusának záró koncertje, amelyet a Hírös Agóra színháztermében rendeztek meg.

MÚZSA (2025. augusztus 5.) Kodály – feketén-fehéren

2025.08.05.
Kodály Zoltánról készült eredeti, úgynevezett vintage fotográfiákból nyílt kiállítás „Kodály feketén-fehéren” címmel az idei Kodály Művészeti Fesztivál első hivatalos eseményeként augusztus 2-án a Kodály Intézet körfolyosóján. A képek Kertész Csaba magángyűjteményének darabjai, amelyet a személyesen is jelen lévő gyűjtő kifejezetten erre az alkalomra bocsátott a Kodály Intézet rendelkezésére.

MÚZSA (2025. augusztus 5.) Rajk Judit interjú

2025.08.05.
A Kodály Művészeti Fesztivál nyitó napján, augusztus 2-án ültünk le dr. Rajk Judittal, a Liszt Ferenc Művészeti Egyetem Kodály Intézetének igazgatójával, hogy az évfordulókban gazdag évben a Kodály szemináriumról, a Nemzetközi Kodály Társaság szervezte Kodály szimpóziumról és a Kodály Intézet iránti érdeklődésről kérdezzem. A beszélgetést a Kodály Intézet belső udvarán rögzítettük.

Bedő Istvánné vertcsipkekészítő kiállítása

2025.08.05.
„A csipke szeretete szebbé teszi a világot” Ez Bedő Istvánné népi iparművész, Zilahy díjas vertcsipkekészítő mottója, akinek ma nyílt meg „Életművem” című kiállítása. A Tudomány és Művészetek házában tartott kiállításmegnyitón beszédet mondott Lévai Jánosné önkormányzati képviselő is.

A Kodály Iskola kórusai ismét bizonyítottak

2025.08.05.
A Kodály Művészeti Fesztivál keretében hétfő este ismét nagy sikerű koncertet rendeztek. Az alapításának 75. évfordulóját idén ősszel ünneplő Kodály Iskolában az intézmény négy kórusa telt ház előtt lépett fel, produkciójukra a 27. Nemzetközi Kodály Szimpózium résztvevői is kíváncsiak voltak.

KTE – Vasas összefoglaló

2025.08.05.
A második fordulóban sem sikerült pontot szereznie a Kecskeméti TE együttesének a Merkantil Bank Ligában. Gera Zoltán csapata a szintén pont nélkül álló Vasassal mérte össze tudását. A vendégek fél óra játék után már 2 góllal vezettek.

All that Jazz: rajtol a JAZZFŐVÁROS

2025.08.05.
Csütörtökön nulladik nappal rajtol a 9. Bohém JAZZFŐVÁROS Fesztivál a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A vasárnapig tartó fesztiválon 40 órányi zenét szolgáltat 10 ország 100 zenésze és táncosa. A kecskemétiek különleges kedvezményekkel várják az idei jazz Woodstockra is. Már lehet nevezni a szombati JAZZFŐVÁROS Futásra, amelynek résztvevői a fesztiválpóló mellé aznapi belépőt kapnak.

Takács Luca döntőbe jutott a nemzetközi játékokon

2025.08.05.
Tegnap rendezték meg az 57. Nemzetközi Gyermek Játékok megnyitóját a tallinni Kalevi Stadionban. Az idei rendezvényen városunkat atlétika, strandröplabda, úszás és vívás sportágakban 18 sportoló képviseli. A megnyitón a kecskeméti és a soproni fiatalokat éljenzéssel fogadták.

HÍRÖS HÍREK (2025. augusztus 5.)

2025.08.05.
Pótfelvételi Rajtol a JAZZFŐVÁROS A Kodály Iskola kórusai ismét bizonyítottak Magyarország legnagyobb autógyárát építi a Mercedes Kecskeméten Megnyílt Bedő Istvánné kiállítása Mikrobusznak csapódott egy gépkocsi az M5-ösön Japánba tart Csík János és a Mezzo Takács Luca döntőbe jutott a nemzetközi játékokon A Vasas ellen játszott a KTE

Pótfelvételi

2025.08.05.
Idén is rekordszámú jelentkezés volt a felsőoktatásban. A július 23-án közzétett felvételi eredmények szerint a Neumann János Egyetem ismét kiemelkedően teljesített. Vannak, akiket nem, vagy nem pont oda vettek föl, ahová jelentkeztek, nekik augusztus 7-ig van lehetőségük jelentkezni a pótfelvételire.

Japánba tart Csík János és a Mezzo

2025.08.05.
Közösségi oldalán tudatta a hírt Csík János és a Mezzo zenekar, hogy augusztus 27-én Oszakában fognak zenélni. A felkelő nap országának harmadik legnagyobb városa ad otthont a 2025-ös Világkiállításnak, ahová a kecskeméti együttes friss, lendületes, jó hangulatú előadással készül.

Elkezdődött a bicikliút szélesítése a Ceglédin

2025.08.04.
Ma vette kezdetét a padkanyesés a Ceglédi út melletti kerékpárúton a Mátyás király körúttól a Metróig tartó útszakaszon. A munkálatokat a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. munkatársai végzik annak érdekében, hogy kiszélesítsék a bicikliutat.

Villanyoszlop baleset

2025.08.04.
Egy személy sérült meg, amikor villanyoszlopnak csapódott egy gépkocsi Kecskeméten, ma délelőtt. A személyautó Hetényegyháza felől haladt, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, a szalagkorlátnak ütközött, majd egy villanyoszlopnak csapódott.

HÍRÖS HÍREK (2025. augusztus 4.)

2025.08.04.
Aláírásgyűjtés az 52-es főút felújításáért Elkezdődött a bicikliút szélesítése a Ceglédin Kodály Művészeti Fesztivál Elindultak a kecskemétiek a Nemzetközi Gyermek Játékokra Halálos baleset Kecskemétnél Villanyoszlopnak csapódott egy gépkocsi Egyhetes ellenőrzési akciót indít a rendőrség A nótásokkal még egy laza nyári este sem unalmas Imádták a fáklyafényes vadaskertet a látogatók

TERMÉSZETVÉDELEM HATÁROK NÉLKÜL (2025. augusztus 2.) 96. adás

2025.08.02.
Maratont szerveztek a Fruška gorán Vízmegtartás a magyarkanizsai járáson Visszatekintő a KTV és a Szabadkai Pannon RTV közös természetvédelmi műsorsorozatára

HÍRÖS HÍREK (2025. augusztus 1.)

2025.08.01.
Elindult a Varázstáska akció Anyatejes táplálás világnapját ünneplik Kecskeméten Édes dinnye a termelőktől Előkelő helyen áll Kecskemét a nagyobb városok HIPA listáján A holokauszt roma áldozataira emlékeztek A hosszú élet titka: a munka Petőfi emléknap Hármas karambol az M5-ösön

Anyatejes táplálás világnapját immár 22. alkalommal ünneplik Kecskeméten

2025.08.01.
22. alkalommal ünnepelték Kecskeméten az anyatejes táplálást a Szoptatás Világnapján. A Homokbányai Bringaparkban péntek délelőtt megtartott esemény idén is a Hírös Családmentor Egyesület és az önkormányzat közös szervezésében valósult meg. A védőnők a saját körzetükben hívták meg azokat az édesanyákat, akik legalább hat hónapos korig anyatejjel táplálták gyermeküket.

Több mint 1000 gyermek iskolakezdését segítette a város, most folytatódik a Varázstáska

2025.08.01.
Ismét útjára indult az önkormányzat által életre hívott Varázstáska jótékonysági tanszergyűjtő akció. A gyűjtéssel a nehéz helyzetbe került családok iskolakezdését segíti a város több civil szervezettel karöltve. Idén 6 gyűjtőponton várják a lakosság felajánlását.