Augusztus 12. szerda, Klára

MÚZSA (2026. augusztus 11.)

2026. 08. 11., 21:00
A mai Múzsában két anyag még a Kodály Művészeti Fesztivál eseményeivel foglalkozik. Összeállítást készítettünk az Ars Nova Énekegyüttes és Sirkó László színművész Kodály Zoltán zenéjének szentelt közös estjéről, amelyet a KultKaszinóban láthatott a közönség július 31-én. Augusztus 2-án, a Kodály Művészeti Fesztivál zárásaként lépett fel a főtéri atmoszférakoncerten a Dés László alapította Free Sounds Kvartett, amely hatalmas közönségsikert aratott improvizatív jazzmuzsikájával. Augusztus 6. és 9. között rendezték meg a Benkó Zoltán Szabadidő Központban a 10. Bohém Jazzfőváros Fesztivált. A jubileumi alkalom egyben a rendezvény búcsúja is volt. Összeállításunk az év elején elhunyt legendás zenész, Fenyő Miklós emlékkoncertjén készült. A stúdióvendég ma Durányik László Csokonai, Kodály- és Príma díjas karnagy lesz, aki az Aurin Vegyeskarral a közelmúltban-Szlovákiában vett részt egy nemzetközi kórusversenyen, ahonnan elhozták az abszolút első helyet jelentő nagydíjat is. Vele beszélgetünk a sikerről és a siker szerepéről például a kóruséneklésben.