Február 8. vasárnap, Aranka
Archívum: Videók

MÚZSA (2025. december 16.) Nők Lapja Irodalmi Díjas klasszika-filológus, beszélgetés Török Ábellel

2025.12.16.
A stúdió vendége ma a kecskeméti Török Ábel író, klasszika-filológus, aki az idén elnyerte a Nők Lapja Irodalmi Díját A harmadik ég című, második regényével. Vele beszélgetünk többszólamú, különleges és igen sikeresen induló pályájáról.

ANNO (2025. december 16.)

2025.12.16.
20 évvel ezelőtt, 2005 decemberében a Kodály Iskolában ünnepi hangversennyel emlékeztek meg Farkas Ferenc születésének 100. évfordulójáról. Ugyanekkor az Ifjúsági Otthonban Musical Stúdió fiataljai is színpadra léptek. A mai Annoban ezeket az összeállításokat idézzük fel.

Mestereket avatott a kamara Kecskeméten

2025.12.16.
Mesteravató ünnepséget rendeztek kedd délután a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kecskeméti székházában. Az esemény keretében a kamara „Aranykoszorús mester” címet adományozott Garaczi Jánosnak, a Lajosmizsei Tanyacsárda egyik tulajdonosának, majd szakmai előadásokkal folytatódott a rendezvény.

HÍRÖS HÍREK (2025. december 16.)

2025.12.16.
Kitüntették Markus Schäfert, a Mercedes-Benz AG igazgatótanácsának tagját Új ösztöndíj programok a Neumann János Egyetemen Mestereket avatott a kamara Kecskeméten Kodály Zoltánra emlékeztek születésének 143. évfordulóján Adományok a bűncselekmények áldozatainak Idősek karácsonya Meghitt karácsony a kecskeméti ILCO Egyesülettel Kézműves Adventi Vásárt tartottak Katonatelepen Ünnepváró hangverseny az Evangélikus templomban Traktorok fényei ragyogták be Matkót Jótékonysági futást szervezett a Zrínyi Iskola

Jótékonysági futást szervezett a Zrínyi iskola

2025.12.16.
Jótékonysági futást szervezett a kecskeméti Zrinyi Ilona Általános Iskola december 13-án. Az eseményen hatszázan vettek részt.

30 bűncselekmény áldozatává vált családnak segítenek idén

2025.12.16.
Harminc bűncselekmény áldozatává vált család karácsonyát teszik szebbé azok a csomagok, amelyeket a Gyerkőcök Közhasznú Alapítvány gyűjtött. Az adományokat a mai napon adták át az Áldozatsegítő Központnak.

Új ösztöndíj programok a Neumann János Egyetemen

2025.12.16.
Hat modulban – a sporttól a tudományon át a közösségi aktivitásig jutalmazzák ösztöndíjjal az egyetemistákat szeptembertől a Neumann János Egyetemen. Az új ösztöndíj programjukat ma egy új bejelentéssel egészítették ki. Következő félévtől indul a Neumann János Tudományos Ösztöndíj, amely az önköltséges hallgatókat segíti majd.

HÍRÖS HÍREK (2025. december 15.)

2025.12.15.
Fellobbant a harmadik gyertya Gálaműsor az 50 éves Hírös Agóra tiszteletére Nők a Nemzet Jövőjéért díjátadó Kecskemét a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2027 nyertese! Magyarország készen áll megvédeni önmagát és szövetségeseit Négy kecskeméti iskola kapott MMA reprodukciós képet Luca-napi zseblámpás barangolás 90 éves születésnapján köszöntötték Margitka nénit Összecsaptak a Hírös Harcosok Hajszálon múlott, hogy boruljon a papírforma

Hajszálon múlott, hogy boruljon a papírforma

2025.12.15.
Rendkívül izgalmas rendes játékidőt követően végül hosszabbításba torkollott a férfi élvonalbeli kosárlabda bajnokság alapszakaszának 12. fordulója. Ivkovics Stojan fiai hatalmasat hajráztak és végül, mindössze 2 ponttal maradtak alul a Alba Fehérvár ellen hazai pályán.

Kecskemét a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2027 nyertese!

2025.12.15.
Kecskemét Marosvásárhellyel karöltve elnyerte a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2027 díjat a múlt hét szerdai döntőben, ahol hatalmas sikerű produkciót adtak elő a fiatalok. Az élő adásban elhangzott, hogy a zenét Szilágyi Áron szerezte, azt azonban kevesen tudhatták, hogy a színpadon, aki megszólaltatta a dorombot, nem más volt, mint a zeneszerző fia, Simon. Őket kérdeztük meg, hogy élték meg a versenyt és annak előkészületeit.

90 éves születésnapján köszöntötték Margitka nénit

2025.12.15.
66 éves esküvő ruháját is megmutatta ma az újságíróknak Vessző Ferencné Margitka néni, akit 90. születésnapja alkalmából köszöntöttek katonatelepi otthonában. A városvezetés nevében dr. Fekete Gábor alpolgármester gratulált az ünnepeltnek, de jelen volt az eseményen Diószegi Lajos és Balogh Tamás piarista atya is.

Nők a Nemzet Jövőjéért díjátadó

2025.12.15.
2007-ben alapították a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület díját, melyet idén Bujdosóné dr. Dani Erzsébet könyvtárigazgató, Osztró-Szász Angéla szerkesztő-újságíró és Stein Ildikó, a Hírös Fiatalok Egyesület alelnöke nyert el. A Lechner Kávéházban péntek délután megtartott ünnepi eseményen a díjakat Engert Jakabné alpolgármester és dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő adta át megköszönve áldozatos szolgálatukat.

Melyik volt a 2025-ös ősz legszebb KTE-s gólja?

2025.12.13.
Az év végeztével egy szavazásra hívjuk szurkolóinkat a Lila Köd bloggal közösen. Az őszi szezon legjobbjait keressük, három kategóriában lehet dönteni. https://www.kecskemetite.hu/hirek/archivum/szavazas-kik-voltak-a-2025-os-osz-legjobbjai

Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2027

2025.12.12.
Egy emberként szurkolt Kecskemét és Marosvásárhely, hogy a Zenit csapata kerüljön ki győztesen a Magyarország Ifjúsági Fővárosa verseny döntőjében. Fiataljaink ezúttal is fantasztikusan teljesítettek. Bár a fődíjat végül Cegléd és Gyergyószentmiklós érdemelte ki, Kecskemét és Marosvásárhely második helyezettként 2027-re nyerte el a Magyarország Ifjúsági Fővárosa címet, ezzel együtt pedig 100-100 millió forintot.

HÍRÖS HÍREK (2025. december 12.)

2025.12.12.
Jótékonysági akció az egyedül élő idősekért Ajándék fenyőfa a gyermekeknek Jótékonysági adományok átadása a városházán 55 éves a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Klubja „Kecskemét a te szemeddel” – videós pályázat fiataloknak Duplájára emelkedett a díjmentes készpénzfelvétel határa Jótékonysági koncert az Élethinta Alapítványért Vereség az év utolsó hazaiján

Stúdióbeszélgetés: Farkas-Barta Kata

2025.12.12.
Karácsonyfa környezettudatos módon: hogyan valósítható meg? A műfenyő, a vágott fenyő vagy az élő, földlabdás fa a jobb megoldás, ha a környezettudatosság jegyében szeretnénk karácsonyfát állítani? Földlabdás fenyő esetén mire kell ügyelni az ünnepek alatt, azt követően pedig hol és hogyan tudjuk gondozni a fát Kecskeméten, amennyiben nincs lehetőség arra, hogy kiültessük? Mindezekre kerestük a választ a KTV vendégével, Farkas-Barta Katával, a Zöld Küldetés Egyesület vezetőjével.

Közel kétszáz ajándék várta a családokat

2025.12.12.
Közel 200 csomag ajándék sorakozott ma a Kecskeméti Városháza aulájában. 29 családnak hoztak személyre szabott ajándékokat a Sophia Loretta Exclusive Menyasszonyi Ruhaszalon tulajdonosai, akik emellett még közel kétszáz szépen becsomagolt ajándékkal kedveskedtek a megjelenteknek.

KIEMELŐ (2025. december 12.)

2025.12.12.
Mai Kiemelő magazinunkban stúdióvendégünk lesz Farkas-Barta Kata a Zöld Küldetés Egyesület vezetője, akivel a környezettudatos karácsonyfa díszítéssel kapcsolatban fogunk beszélgetni. A stúdióbeszélgetés előtt megmutatjuk milyen volt a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 verseny sok-sok izgalommal és lenyűgöző produkciókkal teli szerda esti döntője, amelyen fergeteges teljesítménnyel második helyezést ért el Kecskemét testvérvárosával, Marosvásárhellyel közösen, elnyerve a 2027. Magyarország Ifjúsági Fővárosa címet.