április 7. kedd, Herman
Archívum: Videók

Szamler László elnök a Működő Város Bizottság döntéseiről

2026.02.10.
Összesen 19 millió forintot osztott szét az önkormányzat a helyi polgárőr szervezetek között, ez derült ki a Működő Város Bizottság mai ülésén. A testület foglalkozott még a Kecskeméti Városüzemeltetési Kft. 2026. évi feladataival is. A napirend kapcsán elhangzott az is, hogy az önkormányzati céghez került a helyi közvilágítás üzemeltetése.

Kopping Rita elnök a Gazdálkodó Város Bizottság legfontosabb döntéseiről

2026.02.10.
Uniós KEHOP forrásból újabb jelentős, ezúttal közel 5 milliárdos fejlesztés előkészítése kezdődött meg Kecskeméten. A környezetvédelmi beruházás legfontosabb célja az esővíz megtartása, ezzel együtt a talajvízszint növelése. A tavalyi költségvetés módosítása mellett, többek között erről tárgyalt mai ülésén a Gazdálkodó Város Bizottság.

Dr. Tóth Szilárd elnök, a Szabályozási Bizottság legfontosabb döntéseiről

2026.02.10.
Csütörtökön idén először ülésezik a kecskeméti közgyűlés, a tanácskozásra készülve mától üléseznek a szakbizottságok. A sort reggel a Szabályozási Bizottság kezdte, ahol többek között mintegy 20 civil szervezet támogatását hagyták jóvá.

Pászti András elnök a Gondoskodó Város Bizottság nyilatkozott

2026.02.10.
A Gondoskodó Város Bizottsága kedd reggel hét napirendi javaslatot tárgyalt. A képviselők mindet egyhangúlag támogatták. A grémium döntött arról, hogy az óvodai beiratkozás május 6-án 7-én történik az idén. A gyűlésen szó esett a lakásrendelet megváltoztatásáról, azért, hogy minél többen pályázhassanak a bérleti jogokra. Két gyermekorvos nyitvatartási idejének a megváltoztatását is támogatta a bizottság.

Házasság Hete összefoglaló

2026.02.09.
Mitől marad élő egy szerelem hatvan év után is? Hogyan lesz két ember történetéből egy közös élet, örömökkel, emlékekkel és megpróbáltatásokkal? Ezekre a kérdésekre ad választ az idén már tizennegyedik alkalommal megrendezett Házasság Hete Kecskeméten. Ennek keretében szombaton tizenhét pár újra kimondta az igent, mi pedig végigkísértük őket az ünnepélyes fogadalomtól a legmeghittebb pillanatokig. Majd múlt és jelen találkozott a menyasszonyi ruhák és fátylak világában, végül az ízek is elmesélték, milyen egy valódi házasság. Tekintsék meg összefoglalónkat a Házasság Hete kecskeméti programjairól.

KIEMELŐ (2026. február 9.)

2026.02.09.
Mai Kiemelő magazinunkban a Ciróka Bábszínház legújabb előadásairól kérdezzük többek között Kiszely Ágnest, a bábszínház igazgatóját. Ezt követően meghitt pillanatoknak lehetnek részesei, ugyanis a szombaton elkezdődött Házasság Hete programsorozatba nyerhetnek betekintést, ugyanis fogadalom tételen, mennyasszonyi ruha kiállításon és házasság íze interaktív párkapcsolati programon vett részt stábunk.

HÍRÖS HÍREK (2026. február 9.)

2026.02.09.
A Fejlődő Város Bizottság legfontosabb döntéseiről Civil szervezetek támogatásáról döntött a Szabályozási Bizottság A Kulturális Bizottság mai döntései Az Aktív Város Bizottság döntései Fogadalom megerősítés a Házasság Hetén Kecskeméten A menyasszonyi fátyol titka Eszik Alajos kiállítás A dakszli ikrek meséjével emlékeznek meg Janikovszky Éva 100. születésnapjáról Óriási sikert aratott a TST Gála a Hírös Agórában Épphogy elmaradt a siker

Eszik Alajos kiállítás

2026.02.09.
Február 6-án nyílt meg a Hírös Agóra Kodály termében Eszik Alajos grafikusművész Időskori csínytevések című kiállítása. A tárlat az Akadémikusok az Agórában című sorozat 13. állomása.

Fogadalom megerősítés a Házasság Hetén Kecskeméten

2026.02.09.
Tizenhét házaspár újította meg házassági fogadalmát a kecskeméti Városháza dísztermében szombaton az idei Házasság Hete rendezvénysorozat nyitányán. Az esemény célja a több évtizedes együttélés értékeinek bemutatása volt. A kezdeményezés már 14 éve hívja fel a figyelmet a házasság értékeire és gondozásának fontosságára városunkban. A programok fókuszában most a hűség témája és az elköteleződés erősítése áll.

Civil szervezetek támogatásáról döntött a Szabályozási Bizottság

2026.02.09.
Csütörtökön idén először ülésezik a kecskeméti közgyűlés, a tanácskozásra készülve mától üléseznek a szakbizottságok. A sort reggel a Szabályozási Bizottság kezdte, ahol többek között mintegy 20 civil szervezet támogatását hagyták jóvá.

A menyasszonyi fátyol titka – időutazás a ruhák világában

2026.02.09.
Megnyílt A menyasszonyi fátyol titka című kiállítás szombaton a Városháza Galériában. A különleges tárlat az 1800-as évektől napjainkig követi végig a menyasszonyi ruhák és fátylak változását. A látogatók felfedezhetik a romantikus korszakok eleganciáját, a finom csipkék és tüllök részletgazdagságát, miközben a múlt stílusjegyei harmonikusan találkoznak a mai trendekkel. A kiállítást a Házasság Hete részeként Engert Jakabné alpolgármester nyitotta meg.

Az Aktív Város Bizottság döntései

2026.02.09.
Négy napirendi pontot tárgyalt ma a kecskeméti közgyűlés Aktív Város Bizottsága. Ezek közül a legfontosabb a Kecskeméti Hírös Sport Nonprofit Kft.-vel kötött közhasznú megállapodás módosítása volt, amit elfogadásra javasolt a közgyűlés felé a bizottság.

Jánosi István az Aktív Város Bizottság üléséről

2026.02.09.
Négy napirendi pontot tárgyalt ma a kecskeméti közgyűlés Aktív Város Bizottsága. Ezek közül a legfontosabb a Kecskeméti Hírös Sport Nonprofit Kft.-vel kötött közhasznú megállapodás módosítása volt, amit elfogadásra javasolt a közgyűlés felé a bizottság.

Dr. Papp Zoltán elnök, a Kulturális Bizottság mai döntéseiről

2026.02.09.
Ismét 50 százalékban támogatja a kormány a Ciróka Bábszínház, valamint a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház éves működését. Ezt mondta ma a Kulturális Bizottság ülésén Bán János alpolgármester. A szakbizottság napirendén e mellett a tavaszi fesztivál programja és költségvetése is szerepelt.

Nemcsik Mátyás elnök a Fejlődő Város Bizottság legfontosabb döntéseiről

2026.02.09.
15-20 év alatt közel 2000 új lakás épülhet Kecskeméten, a volt Barnevál területén. Ennek részleteiről is fontos információk hangzottak el a Fejlődő Város Bizottság ma délelőtti, maratoni ülésén. A testület tárgyalt még a márciusban induló állatorvosi ügyelet részleteiről.

Nemcsik Mátyás a Fejlődő Város Bizottság üléséről