Kecskemét új arcát most digitálisan is felfedezhetjük! A város legújabb közösségi központjában, a KENTERBEN debütált az „Otthon az ország szívében” elnevezésű imázshonlap, amely egyetlen kattintással mutatja meg, miért érdemes itt élni, dolgozni vagy éppen vállalkozást indítani. Munkahelyek, lakhatás, oktatás, szabadidő – minden, amit tudni érdemes a hírös városról, most egy helyen elérhető.
„Veszélyes” dolog az olvasás. Egy adott könyv vagy képregény olyan világba kalauzolhatja el az olvasót, aminek teljesen a rabjává válhat és nincs ez másképp a manga rajongóival sem, akik az Országos Könyvtári Napok keretein belül, a Hunyadivárosi Fiókkönyvtárban ismerkedhettek meg a Távol-Keleten őshonos műfajjal.
Egy letűnt korszak ismerős világa köszön vissza a Katona József Könyvtár nagytermében. A Háztáji című kiállítás Csondor Réka festményein keresztül a Kádár-korszak ikonikus épületeit, a kockaházakat és az azokhoz kötődő életérzést idézi meg.
Hét általános iskola első osztályosait ajándékozta meg szerdán, a Városi Szociális Közalapítvány. Összesen több mint 160 gyermek kapott ajándékcsomagot és különleges koncertélményt az Otthon moziban.
„Otthon az ország szívében” Kecskemét új imázshonlapja
Koncerttel köszöntötték az első osztályosokat
Szívügyünk az egészség
Örmény kőkereszt épül Kecskeméten
Ismét baleset történt az M5-ösön a fix terelésnél
Háztáji címmel nyílt meg Csondor Réka kiállítása
Japán gyerekek díjnyertes alkotásaiból nyílt kiállítás
ScoreGoal Kecskemét: Érkezik a PTE-PEAC
Koós Károly együttese hazai pályán javíthat a Nyíregyháza elleni, nagykülönbségű vereséget követően. Következő kihívójukkal hazai pályán csapnak össze. Kedvező hír, hogy a PTE-PEAC nem remekel túlzottan idegenben, míg az SG Kecskemét eddig mindkét hazai párharcát győzelemmel zárta.
A Múzsa mai adását egy színházi bemutatóval kezdjük. Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója rendezte meg Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő című nagyoperettjét a nagyszínház színpadán.
A Hírös Agóra Akadémikusok az Agórában című, több éve tartó sorozatában ezúttal M. Novák András Munkácsy-díjas festőművész-, a Magyar Művészeti Akadémia tagja állítja ki munkáit Szabadvászon, Szabad(z)sák címmel.
Október elsején, a Zene Világnapján rendezték meg a Kodály bérletsorozat első előadását, Új világ – Újvilág címmel. Az esten a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar mellett Lakatos György fagottművész és Palotás Gábor ütőhangszeres művész lépett fel szólistaként. A koncerten elhangzott egy fiatal magyar komponista, Magda Dávid ütőhangszerekre írott concertója, ősbemutatóként.
A stúdió vendége ma felvételről Bujdosóné Dani Erzsébet, a Katona József Könyvtár igazgatónője lesz, akivel az Országos Könyvtári Napok programkínálatáról beszélgetek.
Október 3-án, zajos közönségsikerrel tartották meg a Lili bárónő című nagyoperett premierjét a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. Az idei évad első nagyszínházi bemutatóját, Huszka Jenő és Martos Ferenc örökzöld operettjét vendégként Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója rendezte. Felvételeink az előadás sajtó-nyilvános főpróbáján készültek.
Október 3-án nyílt kiállítása M. Novák András, Munkácsy-díjas festőművésznek a Hírös Agóra Kodály Zoltán termében Szabadvászon –Szabad (z)sák címmel, az „Akadémikusok a Hírös Agórában" programsorozat keretében. A 82. életévében járó, Kaposvárott született alkotó tárlatát monográfusa, Wehner Tibor művészettörténész nyitotta meg.
Október elsején, a Zene Világnapján tartották meg a Kodály bérlet évadbeli első előadását a Hírös Agóra Ifjúsági és Kulturális Központ nagytermében. A koncert összeállításánál három szempontot vett figyelembe a Filharmónia Magyarország: hogy legyen a programban újdonság, kapjon teret a virtuozitás, és szólaljon meg egy örök klasszikus is. Az Új világ – Újvilág című koncertprogram mindhárom előzetesen megfogalmazott elvárást magas szinten valóra váltotta. Elmúlt heti adásunkban Hollókői Huba és Lakatos György volt a stúdióvendég, akik részletesen szóltak Dvorák Újvilág szimfóniájáról és Kovács Zoltán virtuóz előadót kívánó fagott-versenyéről. A mai összeállításban a koncerten elhangzott harmadik mű, Magda Dávid ütősökre írott concertója áll a középpontban, amelynek ezen a hangversenyen volt az ősbemutatója.
A stúdió vendége ma felvételről Bujdosóné Dani Erzsébet, a Katona József Könyvtár igazgatónője lesz, akivel az Országos Könyvtári Napok programkínálatáról beszélgetünk.
Felelősségünk a szemünk védelme. A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, a Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda és a Kreatív Formák Alapítvány közös együttműködésben egy kampányt indított el a Látás Hónapja kapcsán a lakosság számára.
Október 10-12. között ismét a hagyományoké és a térségi ízeké lesz a főszerep Kecskemét főterén. Ebben az időszakban rendezik meg a 22. Őszi Helyi termék Ünnepet. Ezzel kapcsolatban volt tegnapi Kiemelő magazinunk vendége, Hamzáné Lakó Judit, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára.
Új piacvezető pályázatának kiírásáról szavazott a közgyűlés, valamint az ennek elbírálására javasolt szakmai bizottság előterjesztésben javasolt tagjait is elfogadta.
Elindult a Látás Hónapja programsorozat Kecskeméten
Az aradi vértanúkra emlékeztek a Nyíri erdőben
Egyelőre minden marad a régiben
Nem változik a forgalmi rend Bethlenvárosban
Döntöttek a piacvezetői pályázatról
Karambol történt Kerekegyházánál
„Figyelj az útra!” – rendőrségi akció
Elkezdődtek az Országos Könyvtári Napok
Pénteken kezdődik az Őszi Helyi Termék Ünnep
Jubileum – egy olasz művész élete Magyarországon
Az első félidőben már eldőlt a mérkőzés
Október a Látás Hónapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a szem egészségének fontosságára, a megelőzésre és a rendszeres szűrővizsgálatokra. A stúdióban vendégünk Nagygyörgy Éva, a Kreatív Formák Alapítvány szakmai vezetője.
Dr. Fekete Gábor alpolgármester vette kezébe a kérdést, hogy pontosan milyen közterület fenntartási feladatokat kell teljesítenie a kecskeméti társasházaknak az épületükhöz tartozó zöldfelületek gondozása terén a július 1-én bevezetett építésügyi jogszabályváltozások következményeként. Az alpolgármester értelemző kérdésekkel a jogalkotó Építési és Közlekedési Minisztériumhoz fordult, a kapott minisztériumi útmutatásból kiderült, hogy a TÉKA ezen szakasza Kecskeméten nem alkalmazandó az új településrendezési terv magalkotásáig.
A férfi futsal NB I. 8. fordulójában a veretlen Nyíregyházára látogattak Koós Károlyék. A házigazda gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte a párharc sorsát, 18 perc alatt 6 gólt rúgtak a mieinknek, akik nem tudtak később sem válaszolni a hazai fölényre.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.