
A mai Múzsában elsőként egy új kecskeméti színházi alakulat első premierjéről szólunk. Az ETAP Színházi Társulás anyaintézményében, a Kecskeméti Hírös Agóra színpadán mutatta be Slavomir Mrozek: A nyílt tengeren című, abszurdba hajló egyfelvonásosát, telt ház előtt, egyértelműen pozitív fogadtatás mellett.
Kettő az egyben címmel rendezett válogatott kiállítást Tóth Menyhért képeiből és az utóbbi három évtized szerzeményeiből a Katona József Múzeum Képzőművészeti Osztálya a Cifrapalotában. A tárlat Gyergyádesz László művészettörténész tárlatvezetésével nyílt meg ma Magyar Kultúra Napján.
Ugyancsak a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett hangversenyt Mesterek és tanítványok címmel a Kodály Iskola. A hangversenyen javarészt évfordulós magyar zeneszerzők munkái hangzottak el művésztanárok és tehetséges növendékek előadásában.
A műsor vendége ma dr. Polyák Zsuzsanna, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének kutatója, a Nemzetközi Kodály Társaság alelnöke lesz, aki még decemberben Japánban tartott előadást zenetudósoknak, japán nyelven. Az utazás céljáról és részleteiről beszélgetünk.