Szárazabbra fordul az idő október első hétvégéjén

2024. 10. 05., 11:20
Szombaton már csak elszórtan fordulhat elő eső, zápor. A szél több helyütt megélénkül, a hőmérséklet csúcsértéke pedig döntően 13-19 Celsius-fok között alakul október első hétvégéjén - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Szombatra virradóra ködfoltokra kell számítani, napközben pedig nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, elszórtan előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél több helyütt megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol megerősödik. Hajnalban 5-13, a délutáni órákban 14-19 fok valószínű.

Vasárnapra virradóra ködfoltok képződhetnek, napközben pedig jobbára közepesen, illetve erősen felhős idő várható, elszórtan előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol megerősödik. A minimum-hőmérséklet többnyire 6-12, a csúcsérték 13-18 fok között alakul.